2002. 1. szám » Dokumentum – Így látnak ők

Dokumentum – Így látnak ők

Egy lap az internetről

Katona Rezsőné: Hogyan őrizte meg a zsidóság emlékezetét Sátoraljaújhely és környékének magyar népessége?

1990. január 5-én a Szabad Szóban megjelent Kállai Eszter cikke, melyben pályázati lehetőséget kínál fiatalok számára. A pályázatnak a két világháború között élt zsidó polgárok életvitelét, szokásait kellett bemutatnia. Iskolánkban hasonló témával már foglalkozott a Konstantin ]ózsef gimnáziumi tanár vezette történelem szakkör. Az általuk megfogalmazott kérdőívet több, a holokausztból megmenekült újhelyi zsidó polgárnak elküldték. Választ senki sem adott rá; vagy udvarias kitérő felelettel utasították el, vagy – kevésbé udvariasan -tiltakozva a zaklatás ellen. Úgy látszott, hogy a sebek nehezebben gyógyulnak be, mint hittük, s az átélt szörnyűségek után még nagy a bizalmatlanság. A pályázati felhívás hatására Konstantin József és Katona Rezsőné tanárok vezetésével újból elkezdődött a munka. Az adatok gyűjtésében nemcsak a diáktársak, hanem a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium tanárai is részt vettek. Kutatási területük volt nemcsak Sátoraljaújhely városi lakossága, hanem a környékbeli falvaké is.

Így született meg ez a dolgozat, melynek írása közben a szerzők számára már egyre inkább az bizonyult érdekesnek és izgalmasnak, hogyan emlékezik vissza a magyar lakosság a két világháború közt vele együtt élt zsidóságra, s kevésbé az, hogy mire emlékszik vissza.

Kenézlő

A zsidók nagy része kereskedelemmel, ipari tevékenységgel foglalkozott. A falusi nép körében elterjedt, hogy azért ilyen foglalkozásúak a zsidók, mert nem szeretnek dolgozni. Közismert volt, hogy szombaton nem raktak tüzet, mást bíztak meg -pénzért – ezzel a tevékenységgel. Szombatonként Fridrich Hennán házában gyűltek össze. Ez az épület a mai napig fennáll. Volt egy Fridrich nevű kereskedő és uzsorás is. Terményért lehetett nála vásárolni. Klán Zoltán is kereskedő volt, s a falu szabómestere is, neve Modlinger. Nagyon ügyesen dolgozott. A zsidók főleg baromfit fogyasztottak, de nem ők vágták le, hanem egy ezzel megbízott ember. Az így elkészített étel kóser volt. A kenézlői zsidóságot a II. világháború idején a saját zsinagógájukban gyűjtötték össze, és deportálták Németországba. A falubeli zsidók közül senki sem tért vissza, csak a szomszéd faluból egy Skatz nevű férfi. A zsidó temető máig fennmaradt, de sírjait senki sem látogatja. Az egykori zsidó házakban ma is élnek, és ezért jó állapotban vannak (pl. Steinerék, Grünwaldék háza, ők borkereskedők voltak).

Rudabányácska

Családi szokásokról: A házasságkötés előtt két héten vagy egy hónapon át a mennyasszony és a vőlegény nem találkozhatott. A házasságkötés színhelyére mindketten külön házból érkeztek. A lány az esküvő előtt egy hosszú, fehér inget varrt, amit a vőlegény az esküvőn vett föl, s később is minden hosszúnapon. Halála után ebben temették el. Ha a vőlegény vagy a mennyasszony árva volt, az esküvő előtt el kellett menniük az elhunyt szülő sírjához, s csak azután kelhettek egybe. A válást a főrabbi engedélyezte, de csak azért, hogy kevesebb bűnt kövessenek el. Ha valaki meghalt, a család nyolc napig gyászolt, vezekelt. Nyolc napig szalmán ültek és éjjel is azon aludtak. Ezalatt a szomszédok főztek számukra. Minden évfordulón mécsest gyújtottak. A halottakat nem koporsóban, hanem egy száldeszkán temették el, lepelben.

Minthogy a lányok haját a házasságkötés előtt vagy közvetlen utána levágták, az asszonyok életük végéig kopaszok voltak, parókát hordtak, éjszaka kendő volt a fejükön. A férfiaknak sem volt szabad valamilyen sapka nélkül lenniük, sapkában is aludtak. Ha imádkoztak, a férfiak kezükre és fékjükre szíjjal egy kis dobozt erősítettek, fejükre vászon leplet tettek. A zsidó férfiak nem borotválkoztak, hagyták pajeszüket is megnőni. A zsinagógában csak akkor végeztek istentiszteletet, ha tíznél több felnőtt volt jelen. A nők nem számítottak.

Az ünnepekről: Szombaton nem végeztek munkát, nem vettek pénzt a kezükbe. Az alkalmazottaknak sem szombaton, sem vasárnap nem kellett nehéz fizikai munkát végezniük, csak a mindennapi halaszthatatlan dolgokat: marhák etetése, tehenek fejese stb. A nem izraelita alkalmazottaktól is elvárták, hogy megtartsák saját vallásuk előírásait, ha nem így tettek, elbocsátották őket. A szombat péntek este kezdődött, az első csillag feljöttekor, és szombat este az első csillag feljöttéig tartott.

Hosszúnap: 24 órás böjtölés volt ez az ünnep, egész nap nem ettek semmit, nem is ittak, csak imádkoztak. A kisebb gyerekeknek cukrot adtak. Tavasszal volt egy hét, amikor szintén böjtöltek. Ezen a héten csak tejjel készített ételeket ettek. Minden hónapban – ha tiszta volt az ég -köszöntötték a teliholdat. Ilyenkor kimentek a ház udvarára égő gyertyával és imádkoztak.

A húsvéti pászkához való gabonát learatták, ha jó volt az idő. A learatott gabonát nem rakták keresztbe, hanem azonnal hazaszállították. Otthon külön csűrbe rakták. A cséplés előtt a cséplőgépet lemosták, a malmot őrlés előtt kitakarították. A búzát csillagos éjjel vitték a malomba. Éjszaka megőrölték, és haza is vitték. Húsvét előtt az egész házat kitakarították, a zsebeket kifordították, kirázogatták, nehogy liszt maradjon benne. A kamrát, ahol a liszt állt, becsukták, és a húsvét alatt többet már nem nyitották ki, miután kivették belőle a pászkának valót. A húsvéti ünnep nyolc napja alatt pászkát és céklalevest ettek. Húsvét alatt máskor nem használatos edényben főztek, s ha nem volt ilyen, a meglévőt mosták ki hamuval.

Sátoraljaújhely

Gyermekkoromban a Pipa utcai Salamon féle szatócsboltban vásároltunk. Könyvre is lehetett vásárolni, azaz hitelezett a kereskedő a megbízható, régi vevőknek. Engem, mint kislányt Salamon bácsi többször megkínált cukorkával (igaz, hó végén ez is szerepelt aztán a könyvünkben), és mindig megnézhettem a legújabb kis Salamont. Erre az örvendetes eseményre csaknem minden tavasszal sor került, mert Salamonéknak népes családja volt. Megrendítő volt számomra az auschwitzi bőröndmúzeumban látni egy ócska vulkánfieber bőröndöt, és rajta a feliratot: Salamon, Sátoraljaújhely … A családból senki sem jött vissza.

A rendelkezésünkre álló adatok szerint megállapíthatjuk, hogy a falusi zsidóság foglalkozási összetétele a következő volt: kiskereskedő 54,55%, házaló kereskedő 6,8%, iparos 20%, földbirtokos 4,54%, értelmiség 4,5%, gazdálkodó 4,5%, egyéb 8,6%. A városi lakosságban szembetűnő az értelmiségiek és a tisztviselők magasabb aránya: értelmiségi 33,8%, tisztviselő 9,78%, bankár 6,52%, nagykereskedő 16,21%, kiskereskedő 22,82%, iparos 11,95%. A visszaemlékezésekben feltűnő a zsidó kereskedők és értelmiségiek elismerő említése, szakmai megbecsülése. A zsidóság gazdasági, társadalmi megítélése általában reális.

A mai újhelyiek más városnál talán jobban is kénytelenek emlékezni a múltra, az egykor élőkre. Ennek szándéka hozta létre az első világháború után az ún. hősök temetőjét. Kelet-Magyarország legnagyobb hadikórháza ugyanis Újhelyen működött, s az itt meghaltakat – nemzeti hovatartozástól függetlenül – a köztemetőből elrekesztett közös sírkertben temették el. A város lakossága és ifjúsága az utóbbi években újra megbecsüléssel gondozza ezt az emlékhelyet. Ez a szellemiség terelte rá Új hely figyelmét a zsidó temetőre, a zsidó mártírok emlékművének szükségességére. Az ún. ótemetőt, ahol a magyarországi chaszidizmus kiváló alakja, az újhelyi „csodarabbi”, Moses Teitelbaum van eltemetve, egy nemzetközi zsidó szervezet hozatta rendbe néhány évvel ezelőtt.