(Részletek egy hosszabb tanulmányból)
A zsidók letelepedése Békés megyébe
Sokak szerint a zsidóság csak a 18. században vándorolt be Magyarországra illetve Békés megyébe. Egy másik vélemény szerint már az Árpád házi királyok alatt tömegesen laktak itt, sôt magas hivatalokat is viseltek. Mindenféle privilégiumot élveztek, melyeket csak az egyház unszolására kezdtek késôbb korlátozni. IV. Béla király a pusztító tatárjárás után külföldrôl is telepített be zsidókat, akiket feltűnôen elônyös kedvezmények megadásával bíztatott a bevándorlásra.
A török kiűzése és a kuruc háborúk után újra benépesülô Békés vármegyében évtizedekig csak a Harruckern uradalom sör- és szeszfôzdéjét bérlô zsidó és családja élt. A XVIII. század második felében egyre többen telepedtek le a vármegye területén fekvô vári és szentandrási uradalmakban. Az 1770-1780-as években váltakozva 6-9 zsidó család élt itt. A megye területének legnagyobb hányadát kitevô Harruckern uradalom (központja a megyeszékhely Gyula) elzárkózott a zsidó származásúak nagyobb arányú letelepedése elôl. A XIX. század elejéig a legnagyobb zsidó népességgel bíró település Gyulavári volt, ahol 1799-ben 15 famíliát írtak össze.
A következô táblázat 1828-tól 1941-ig mutatja be a Békés megyei zsidó népesség létszámának alakulását:
A zsidók a megye népességének általában 2%-át tették ki. Arányuk a legmagasabb 1910-ben volt (3,8%).
A megye gazdasági életében igen jelentôs szerepet töltöttek be a zsidó származású kereskedôk, vállalkozók és iparosok. A szesz- és malomipar kiegyezés utáni nagyarányú fellendülésében különösen aktívan és tôkeerôsen kapcsolódtak be. Például Békéscsabán a Berger-testvérek szeszgyárat működtettek, az Epstein család, Deutsch Bernát, majd Rosenthal Márton a gabona-feldolgozó iparban szerzett nevet. A század utolsó negyedében kezdte meg termelését a Flamm Miksáné és Fiai gôzmalom. Nemcsak a megye, de az országhatárokon is túlnôtt a gyomai Kner és a békéscsabai Tevan-nyomda hírneve.
1944 tavaszán csak Békéscsabán 363 nagyobb és kisebb ipari vállalkozás, valamint üzlet neve szerepelt a zsidó tulajdonban lévô vállalatok listáján.
A holokauszt a Békés megyei zsidó közösségeket is szétzúzta. Az 1944. évi márciusi német megszállás után a zsidóellenes rendeletek kilátástalan helyzetbe hozták a zsidó lakosságot.
A Békés megyei mártírhalált elszenvedettek számát pontosan soha nem tudhatjuk meg. Nem is fejezhetô ki az a mérhetetlen veszteség, amelyet a megszűnt közösségek hiány okozott a régió emberi, társadalmi, gazdasági és szellemi életében.
Gyula, Gyulavári
Hogy hogyan és mikor jöttek zsidók Gyulára, illetve Gyulaváriba, mindez pontosan nem állapítható meg, mivel 1801-ben Gyula városa teljesen leégett, vele együtt a kincset érô levéltár is. Így sajnos alig maradt ránk írásos dokumentum, amely információt nyújthatna a zsidókról és a hitközségek keletkezésérôl, történetérôl. Másrészt pedig sok téves információ terjedt el a már megjelent publikációkban is.
Kóhn Dávid (Hatvan év múltán. Gyula, 1936. 207. old.) szerint egészen biztos az a tény, hogy a XV. század második felében már nemcsak laktak, hanem hitközségük és temetôjük is volt a zsidóknak. Éppen ez a temetô a bizonyítéka a Váriban történô letelepedésüknek. A zsidóház mögött és az attól mintegy 20 méternyi távolságra folyó Körös partja között volt a zsidó temetô.
Az elmélet szerint a várépítkezésnél a zsidóknak nagy szerepük lehetett, s talán ôk voltak azok, akik a gránitköveket a Gyulától csaknem 200 kilométernyi távolságra lévô hegyekbôl ideszállították. Ennek teljesítésére pedig, mint erre legmegfelelôbbeket, alighanem a zsidókat bízta meg.
Ez a kis gránit sírkôdarab azonban ottmaradt a Körös árterében. Találtak ugyan több ilyen sírkô-részletet is, de ezekrôl nem olvasható le pontosan az évszám.
Tovább követve az eseményeket ezen elméletet alapul véve igen valószínű, hogy a zsidók a török hódoltság alatt 1695-ig is megmaradtak a vártól pár kilométernyi távolságra esô Váriban.
Dr. Karácsonyi János szerint (Békésvármegye története I-II. 1896. 445. old. szerint 1720-ban már állt egy zsidó pálinkafôzô ház. Scherer Ferenc (Békés vármegye társadalma) az elsô zsidó lakos megjelenését csak 1728-ra teszi, ugyanúgy, mint Szentkereszty Tivadar.
A XIX. század elejéig a legnagyobb zsidó népességgel bíró település Gyulavári volt, ahol 1799-ben 15 családot írtak össze.
Vári mindössze 5 kilométerre van Gyulától, ahol zsidók nem lakhattak. Nappal ugyan házalhattak a városban, de éjszakára nem maradhattak ott: Gyula grófi földesura még a XVIII. század második negyedében is ragaszkodott ehhez a tilalomhoz.
1843-ban öt zsidó család élt Gyulán. 1847-ben Magyargyulán 12, Németgyulán 8 fô lakott, amíg Váriban még mindig 38 fô talált otthonra.
Azt is feljegyezték, hogy mióta laknak a faluban. Azért is fontos ez az összeírás, mert a benne feltüntetett családok jó része a század második felében átköltözött Gyulára (Reisner, Czinczár, Wertheim, Kohn családok).
A század utolsó évtizedei rendkívüli módon kedveztek az üzlet- és gyáralapításoknak. Gyula városa – Békéscsaba mellett – nagy vonzerôt jelentett a szomszédos községek lakosai számára. Tömegesen költöztek be nemcsak a környezô, hanem távolabbi településekrôl is. 1880-tól 1910-ig az összlakosság 35%-kal nôtt, a zsidóság 57%-kal gyarapodott.
A kiegyezés utáni erôteljesen meginduló tôkés fejlôdésbe bekapcsolódott zsidóságnak Gyula városában is komoly súlya volt. A századfordulón a Reisner gyufagyár, Braun és Czinczár dongatelepe (Sugárút) és fatelepe (Búza tér – a mai buszállomás környéke), Weisz Mór és társa konyakgyára, (ld. 2. kép) a Szent István úti Fischer Gôzmalom és a Reisner Zsigmond féle Kígyósi úti gôzmalom, Multas Adolf ecetgyára a város legjelentôsebb ipari létesítményei voltak. Emellett a város kereskedelmi életében is meghatározó szerepet játszottak: Weisz Mór szesz nagyárudája, Schillinger Lipót vasüzlete, Braun Vilmos bôrkereskedése, Rosenthal Gusztáv és társa divatáru üzlete, Ehrenfel Salamon ékszerüzlete.
A gyulai izraelita hitközség elsô elöljárója Stôszler Sámuel volt. A választmány maga 4-5 tagból állt, amely 1853. október 19-én tartott gyűlésen még öt taggal bôvült (Rosenthal Márton, Wallfisch Bernát, Spitzer Márton, Kálmán Zsigmond, Leopold Izrael, Hoffmann Móritz, Bak Salamon, Billitz Vilmos, Grünwald Fülöp és Löfler Móric). A hitközségnek, amely 1852-ben 30 tagból állt, még nem volt imaháza. Ezért a tagok kénytelenek voltak egy-egy istentiszteletre Gyulaváriba menni. A hitközség megalakulását megelôzte a Chevra Kadisha létrejötte. A halottak eltemetésével és a szegények segélyezésével foglalkozó egylet 1847-ben kezdte meg működését, 17 alapító taggal. Közülük 1897-ben, az alapítás 50. jubileumi évében még hárman voltak életben. A szervezetet 1944-ben felszámolták.
Mint mindenhol, az izraelitáknak itt is kötelességük volt adót fizetni. Az egyházi adót az 1853. év három utolsó havára az elöljáróság maga vetette ki és kötelezett minden tagot ennek pontos megfizetésére. A hitközségi tagokra további 35 forintot vetettek ki egyenes adóban, továbbá minden helybéli izraelita lakos, aki a vásárok alkalmával idegeneknek kosztot adott, a vásár elsô napjától (hétfô) a vásárhét kedd estéjéig gabellát, azaz vágatási díjat volt köteles fizetni, mind a kóser hús, mind a levágatott baromfi után. A gabella kezelésével az elöljáróság egy hitközségi tagot bízott meg, aki lebélyegzett gabella-jegyeket árusított, amellyel minden héten el kellett számolnia a hitközségi pénztárnoknak.
1856. augusztus 3-án Bak Ignácot az általa tartott próbaszónoklatai alapján három évre rabbiul választották. Ekkor a hitközséghez tartozott és adót fizetett Gyulavári, Gyulavarsánd, Ottlaka, Elek, Pél, Kétegyháza, Nagykamarás, Kiskamarás, Kígyós és Siklós, összesen 41 családdal és 170 lélekkel. A gyulai hitközség lélekszáma 175 volt, ôk 40 családban éltek.
1858. április 26-án tartott hitközségi ülésen mondták ki, hogy iskolát állítanak fel, s egyben megválasztották tanítóul Klein Juliust.
1863-ban Ottlaka, Siklós, Varsánd, Almáskamarás izraelita kerületek a kormány rendelete alapján ki kellett szakadjanak Békés megyébôl. Ettôl az évtôl kezdve e kerületek már Arad megyéhez tartoztak, mi által a hitközség évi jövedelme mintegy 200 forinttal csökkent. Még ugyanebben az évben Bak Ignácnak, a közte és a hitközség között felmerült egyenetlenségek miatt felmondtak.
1865. április 25-én ideiglenes meg-
állapodás jött létre Fonféder Márton, békési rabbival, mely szerint nevezett rabbi felügyeletet gyakorolhat a gyulai izraelita hitközség által vezetett anyakönyvek felett. A hitközség kívánságára a helybeli templomban és egyéb alkalmakkor máshol is beszédet tarthatott.
Az emancipáció elnyerése nem járt együtt az izraelita vallás többi, bevett vallással történô egyenjogúsításával. Ennek oka az volt, hogy a zsidóság nem rendelkezett központi egyházi szervezettel, amely a hitközségek működését szabályozta volna. Az 1868 novembere és 1869 februárja között megtartott izraelita egyetemes gyűlés, a kongresszus volt hivatva megoldani ezt a problémát. A kongresszus azonban nem hozott teljes sikert. A hagyományokhoz ragaszkodó, ortodox irányzat nem fogadta el a neológok reformjait. A zsidóság szervezetileg kettészakadt haladó és konzervatív irányzatra. 1871-ben az ortodox irányzat alapszabályát szentesítették. A szakadás véglegessé vált. Végül is három irányzat kristályosodott ki: az egyetemes kongresszus határozatait elfogadó kongresszusi vagy neológ, a konzervatív alapszabályokhoz ragaszkodó ortodox és az egyik szervezethez sem csatlakozó „status quo ante” (lényegében a kongresszus elôtti tényleges állapotot fenntartó) vonulat.
A gyulai zsidóság a kongresszusi elveket fogadta el. 1876-ban néhány hitközségi tag bejelentette a polgármesternél, hogy a hitközség kötelékébôl kilépve ortodox közösséget alapítanak. Kezdeményezésük nem bizonyult hosszú életűnek. Az általuk vezetett anyakönyveket 1884-ben egy bizottság átvette, majd a neológ hitközség jegyzôjének adta át.
1878-ban már háromtanítós volt az iskolájuk. Itt tanított Bródy Sámuel is (meghalt 1911-ben), Bródy Sándor nagybátyja.
Az elöljáróság 1876. január 3-án elhatározta, hogy az eddigiekkel ellentétben az üléseikrôl felvett jegyzôkönyveit és a hitközség anyakönyvét ezentúl magyar nyelven írják és vezetik.
A hitközség 1879 októberében határozta el, hogy az 1873-ban épült imaház elé zsinagógát építtet.
Ekkor a hitközségi jegyzôkönyv már 115 tagot tartott nyilván.
1892-ben a hitközség elhatározta, hogy kitágítja látáskörét, így a gyulai izraelita „kehila” belépett az Izraelita Magyar Irodalmi Társulatba (IMIT).
1928-ban Gyulán 920 izraelita élt, amely a Békés vármegyei zsidóság (24.284 fô) kb. 4%-át teszi ki. Az izraelita templom mellett lévô telken ekkor még a „Három citromhoz” címzett kisvárosi vendéglô állott, persze ez is zsidó tulajdonban. Az épület helyére rabbiházat építtettek, melynek tervét Titz Reinhardt, gyulai ács és kôművesmester készítette. Ezt a tervet 1910. április 30-án hagyta jóvá Czinczár Adolf, izraelita hitközségi elnök. A rabbi 1908. július 30-tól dr. Adler Ignác volt. (Az épület 1944-ben gettóként működött, ugyanúgy, mint a zsinagóga és a mellette álló épület is.)
A ház, amely a Bartók Béla utca 1 szám alatt áll, (háború elôtti cím: Kossuth tér 11.– Köröspart utca 74.) jelenleg is az izraelita hitközség tulajdonában van. A házban a legutóbbi idôig özv. Tirnaver Andrásné és Ficzere Ferenc szabómester lakott.
Négy-öt éve vetôdött fel a gondolat, hogy az egykori rabbiházban zsidó emlékszobát rendeznének be. A kárpótlási törvényeknek köszönhetôen az ingatlan rendbetételére hamarosan meglesz a pénz is. Pillanatnyilag gondot okoz azonban az, hogy Gyulán nem vagy alig találhatók zsidó relikviák. A megyei levéltár birtokában található néhány dokumentum, amellyel segíteni tudnak a terv megvalósításában.
Békéscsaba
A békéscsabai hitközség nem tekinthet vissza hosszú múltra, mivel maga Békéscsaba városa is csak nemrég ünnepelte 250 éves fennállását. A török hódoltság után, 1715 körül újra benépesült a helység, amikor a földesúr evangélikus tótokat telepített be.
1821-ben azonban már biztosan többen laktak itt, mint Gyulaváriban. A zsidó temetôben található legrégebbi sírkô felirata szerint az alatta fekvô Singer Jakab 1821 júliusában halt meg. 1825-ben Békéscsabán már öt zsidó lakott, akik fôleg a nép által készített zsák-, és ponyvavászon értékesítésével foglalkoztak.
A legrégebben letelepedett zsidó családok: Kohn Lôrinc, Tevan Ábrahám és fia, József (1816 körül Békéscsabán született), Grüner Fülöp, Riesz Dávid, Weisz és Schwarz család.
A 40-es évektôl kezdve szabadon költözködhetett a város zsidósága, így rohamosan szaporodtak a csabai hitközség tagjai is. Nyugat-Magyarország északi részérôl, Trencsén, Árva, Liptó és Nyitra megyékbôl szép számmal költöztek be Csabára, mert a tót nyelvvel itt jobban boldogulhattak, mint a magyar helyeken.
1851-ben már 110 zsidó élt a városban. Ekkor már minden felekezetnek, így az izraelitáknak is állt a templomuk.
Békéscsabának a nagyipar területén kétségtelenül a textilipara volt a legjelentôsebb. A négy textilgyár közül a Hubertus kötôszövôgyár volt zsidó tulajdonban.
Békéscsabának, mint a környék kultúrközpontjának, igen jelentôs nyomdaipara volt. A fejlôdés 1909-ben indult meg, amikor a fiatal Tevan Andor átvette az üzem szakszerű vezetését, és országos viszonylatban is számottevôvé fejlesztette.
Szarvas
Tessedik Sámuel nem tesz említést a korabeli Szarvason zsidó lakosokról, hasonlóképpen az 1821, 1827, illetve az 1839-es összeírás sem. Ennek ellenére az 1807-1808-ból származó megyei összeírásban már egy zsidó lakost említenek és jegyeztek fel. (Dávid) Szentkereszty Tivadar 1829-re teszi az elsô zsidó vallású egyén betelepedését (neve: Weinberger Mózes).
A Harruckern uradalom – melyhez Szarvas is tartozott – elzárkózott a zsidók nagyobb arányú letelepedése elôl, ellentétben a szentandrási uradalommal, ahol már a XVIII. század második felében letelepedtek zsidó családok.
A múlt század 40-es éveiben felgyorsult a zsidóság beáramlása. 1846-ban 67 fô élt a településen, 1848-ban számuk már 225 fôre becsülhetô. 1850-ben a szarvasi zsidóság száma 238 fô volt, amely a lakosság 1,4%-át tette ki.
A Szarvason letelepedett zsidók nem a galíciai bevándorlók közül kerültek ki. Jöttek Aradról, Pestrôl, Bácsból, Nyitráról és Pozsonyból. Foglalkozásukat tekintve zömmel kereskedôk, kocsmárosok, szabók voltak. A házalók bôrt, gyapjút, tollat adtak vettek.
A Szarvasra települô zsidóság beilleszkedése a helyi rendbe akadálytalan és gyors volt. 1904-ben Grimm Mór töltötte be a bírói tisztséget, 1909-ben a képviselô testületnek 5 zsidó tagja volt. A község fôorvosa dr. Déri Henrik.
„A szarvasi izraeliták a közjóért való áldozatkészségükben kitűnô helyet vívtak ki maguknak.” – mondta Zsilinszky Mihály.
Az értelmiségi és tudományos pályákon több kitűnôségeket adott a szarvasi zsidóság.
Az elsô világháború után az országot antiszemita hullám borította el. 1920-ban iktatták törvénybe a „numerus clausus”-t, mely korlátozta a zsidó egyetemi hallgatók arányát. Ezzel a zsidó intelligencia nagy tömegei elôtt bezárultak az értelmiségi pályák.
A náci megszállást követô idôszak tragikus eseménysorozat kezdetét jelentette. 1944. május 6-án Gyulán Székács István fôispán elrendelte a gettók felállítását. Szarvason május közepén már a Rákóczi utcai épületébe hurcolták az elsô zsidókat. Ide hozták az öcsödi és szentandrási hittestvéreiket is. A fôispáni hivatal számításai szerint 1945. júniusban 750 embert hurcoltak el innen.
A holokauszt pusztításai után az 50-es évek végére a kivándorlások miatt teljesen kiürültek Békés megye zsidó imaházai. Ezzel a jelentôs számú, és a város gazdasági, valamint kulturális életében nagy szerepet játszó szarvasi zsidóság története is befejezôdött.
Jelenleg a szarvasi zsidó polgárok száma nem éri el a 10 fôt, s többségük idôs korú.
A zsidó hitközségek élete
Az 1869. kongresszusi év nagy jelentôségű volt a zsidó közösségek életében. A hagyományokhoz ragaszkodók nem fogadták el a kongresszus újításait, reformjait. ôket nevezték a késôbbiek során ortodoxoknak. Az újításokat elfogadók lettek a neológ vagy kongresszusi hitközségek. Akik pedig egyik eszmével sem értettek egyet, ún. status quo ante szervezetet alapítottak.
A megyében a következô településeken működtek ortodox közösségek: Békéscsaba, Füzesgyarmat, Körösladány, Öcsöd, Szarvas, Vésztô, Tótkomlós.
Neológ szervezetek voltak Békésen, Békéscsabán, Békésszentandráson, Gyomán, Gyulán, Mezôberényben, Orosházán, Szarvason és Szeghalmon.
A hitközséghez való tartozás közjogi kötelesség, amely az ottlakástól függ. A hitközség kötelékébe való felvétel a hitközség részérôl sem meg nem tagadható, sem felvételi díj befizetésétôl függôvé nem tehetô. Azonban valamely izraelita hitközségbôl más izraelita hitközséghez való csatlakozás, akár átlépô vagy kilépô tagok, kötelesek az otthagyott hitközség mindennemű terhét a kilépéstôl számított még öt éven át viselni, mintha még a hitközség tagjai volnának.
A hitközségi adó közjogi kötelezettség, amelynek fizetése által a tagok kötelezôen hozzájárulnak a hitközség terheihez. A hitközségi adó fizetése nemre és állampolgárságra való tekintet nélkül kötelezô a hitközségek területén lakó zsidókra.
Rabbit, kántort, metszôt és jegyzôt már a kezdô középkor zsidó községeiben is találunk. A hitközségi szervezôdés egyik legfôbb célja volt a hitélettel szoros kapcsolatban álló egyházi személyek alkalmazása. A rabbit illetôen a recepcióról szóló 1895/XLII. Törvénycikk elôírja, hogy rabbi „az izraelita felekezetnek csak oly tagja lehet, aki magyar állampolgár és a képesítését Magyarországon nyerte.”
A hitfelekezetek a törvény által meg-állapított feltételek mellett szabadon állíthatnak fel bármilyen fokú tanintézetet.
Az elsô nyilvános zsidó iskolák az 1850-es években nyíltak meg, de csak átmeneti ideig működtek (Csabán, Tótkomlóson, Gyulán, Szarvason). Kivétel volt az orosházi zsidó elemi, amely 1852-tôl megszakítás nélkül működött. A többi az 1860-as évektôl fogadta folyamatosan a kisdiákokat. Egy, kettô, esetenként három tanítót is alkalmaztak tanulói létszámtól függôen. Békéscsabán és Szarvason az ortodox és neológ hitközség külön-külön iskolát tartott fenn.
A kis tanulói létszám emiatt szűnt meg a XIX. század végén a gádorosi és köröstarcsai iskola. További elemik zárták be kapuikat 20-30 évi működés után Endrôdön, Mezôberényben és Tótkomlóson 1914-ben. Az 1920-as évek elsô feléig folyt oktatás a vésztôi, szeghalmi, körösladányi és füzesgyarmati elemikben. Az 1930-as évek elején felszámolták a gyulai és gyomai iskolákat. Az 1932/33-as tanévben négy kongresszusi iskola működött (Békéscsaba, Békés, Orosháza, Szarvas) hat tanítóval és két ortodox elemi (Békéscsaba, Szarvas) három tanítóval.
1944-ben a csabai ortodox elemi iskola tanulóinak létszáma 150 volt, három tanítóval. A neológ iskola tanulóinak száma nem ismert, de a tanítók száma itt is három volt. Szarvason 54 kisdiák tanult az ortodox iskolában egy tanító vezetésével, és 24 a neológ iskolában, ahol szintén egy tanítót foglalkoztattak.
A megyében zsidó középiskola nem működött. Az ortodoxok által fenntartott békéscsabai talmud-iskolát 1938-ban bezárták.
Napjainkban csak Békéscsabán működik izraelita hitközség. Tagjainak száma maximálisan 20 fô, beleértve a gyermekeket is. A hitközség tagjai csak nagy erôfeszítéssel tudnak minjánt szervezni egy-egy ünnep alkalmával. A megye többi városában nincs tudomásunk arról, hogy működnének a zsinagógák.