2006. 2. szám » Deutsch Gábor: A túlélés súlyos kötelezettséget jelent

Deutsch Gábor: A túlélés súlyos kötelezettséget jelent

Deutsch Gábor

A túlélés súlyos kötelezettséget jelent

Látogatás Engländer Tibornál

Dr. Engländer Tiborral életéről, munkásságáról, terveiről beszélgettünk. Magyarországon 1927-ben alakult meg a cionista szövetség, amely a Cionista Világszervezet w.z.o. elismerése szerint az egyetlen közép-kelet-európai ország volt, ahol azóta is folyamatosan – hol szabadon, máskor titokban de – működött a mozgalom. Gond adódott mindig, s bár az alapító Hertzl Tivadar Budapesten született, a cionizmust igen sokan ellenezték. A hitben hagyományos réteg azért, mert a nem homogén szövetségnek számos vallástalan frakciója is volt. A kongresszusiak, a „felvilágosultak”, az asszimilációt féltették működésüktől. Nagy tömegeket nem igen mozgósított, de a hatása azért vitathatatlan volt. Például a palesztinai földvásárlást segítő Keren Kájemesz mozgalom perselye ott állt jószerével minden zsidó asztalán és a péntek esti gyertyagyújtás előtt szertartásszerűen tettek is bele pénzt, amelyet aztán aktivisták időnként összeszedtek.

A kiszivárogtatott hírek szerint Reich Koppel ortodox főrabbi 1928-ban hajlott a vallásos Mizrachi frakció elismerésére, de környezete erről „lebeszélte”. A vészkorszak alatt számarányuknál viszont lényegesen jelentősebb tevékenységet fejtettek ki. Embereket mentő hamis iratokat gyártottak, Lengyelországból, valamint az Anschluss után Ausztriából menekülő zsidókat vezettek át – szlovákiai társaikkal – a zöldhatáron. A fegyveres ellenállásban aktívan részt vettek, sőt vezető szerepet vállaltak. A mártírhalált halt Komoly Ottó és társai igyekeztek a hitközséget befolyásolni, különböző tárgyalásokon még magas magyar kormányzati körök előtt is képviselték véleményüket.

A felszabadulás után létszámuk erősen megnövekedett: úgy látszott, hogy az egykori harcostársakkal vállvetve, eredményesen dolgozhatnak. Táborokat alakítottak, árva gyermekek számára otthonokat, földműves hachsarákat, telepeket, sőt fizikai munkát végző kibucokat létesítettek. 1948 után azonban a helyzet fokozatosan, de végül gyökeresen megváltozott. A magyarországi Rajk pernek cionista ellenes éle is volt. Az ezt követő csehszlovákiai Slansky-ügynek, a román Anna Paukerrel szembeni vádaskodásnak, majd a moszkvai zsidó doktorok elleni hajszának már markáns antiszemita és cionista ellenes tendenciája volt.

1949-ben Magyarországon a cionista mozgalmat betiltották. Az evakuálás a csoportos kimenekítés lett a legfontosabb és sikeres feladat. De azért sokan itt is maradtak, családi okokból vagy a határok drasztikus lezárása miatt. Az ittmaradottak közötti kapcsolat megtartása, az illegális szervezet megóvásának felelőssége Engländer Tiborra hárult. Bár aki egy kicsit is jártas zsidó körökben, annak aligha kell a szemüveges, mindig mosolygó professzoros külsejű és modorú, halkszavú, de határozott magatartású pszichológust bemutatni. Mégsem felesleges röviden áttekinteni életútját, ennyivel híveinek is tartozunk.

1. Életrajz dióhéjban

Engländer Tibor 1932-ben, Tokajban született. A kisvárosban akkor több mint ezer hagyományhoz hű zsidó élt. Nagytudású rabbijukat Moshe Jungreisznek hívták; Auschwitzba elhurcolták. Hatalmas, impozáns zsinagóga, héder, hatosztályos zsidó elemi iskola, egy kisebb épület (bét hamidrás) a hászidok részére, mikve (rituális fürdő) állt az egész közösség rendelkezésére. Még gyerek volt, amikor szüleivel Budapestre költözött. Nagyszüleit, rokonait persze gyakran meglátogatta; mély benyomást tett rá a kelet-európai típusú vallásos világ. 1944-ben, az ország német megszállásakor, szüleivel Budapesten lakott, a zsidó gimnáziumba járt. Apja és anyja kivételével teljes rokonsága Tokajban maradt, valamennyiüket elhurcolták. „A korombeli tizenkét év körüli egykori iskolatársaimat gázkamrában ölték meg. Azóta is kínoz a bűntudat: milyen jogon lettem kivétel?” – mondja. Ma is úgy érzi: a túlélés ténye súlyos kötelezettséget jelent. Budapesten gettóba került, apját munkaszolgálatra hívták be, ahonnan sikeresen megszökött. Tibor szüleivel együtt megmenekült.

A háború után folytatta tanulmányait, 1946. április 4-én csatlakozott a Somér Hácáirhoz. Ezek szerint nincs vita, április 4. így, vagy úgy, ünnepet jelentett a számára. Azt viszont sajnálja, hogy a vészkorszak után néhány évig hűtlen lett a vallásos hagyományokhoz.

2. Különös nemzedék

Mint írtuk, 1949-ben betiltották a magyar cionista mozgalmat. Az ittragadtak közül egy fiatal csoport az illegalitást is vállalva átalakította, átszervezte a szervezetet. Tibor szavaival élve: „alig hiszem, hogy volt még az emberiség történetében egy olyan nemzedék, amely ennyire fiatalon vált volna politikailag éretté. A zsidóüldözés, a Soá, a demokratikus próbálkozások, a cionista mozgalom, a kíméletlen szovjet hatalomátvétel politikussá érlelt bennünket”. Összevonásokat valósítottak meg; a hávérok zöme a Somér Hácáirból kerültek ki, mintegy 60-an tartoztak hozzájuk. A kisebb létszámú vallásos Bné Akiva, amelyet Menachem Schmelzer (jelenleg a New-York-i teológia könyvtárának igazgatója) vezetett; ez külön egységet képezett. A két csoport állandóan kapcsolatban állt egymással. Szemináriumokat tartottak, kirándulásokat szerveztek, sőt illegális nyári tábor rendezésére is volt bátorságuk. Titokban kapcsolatot tartottak az izraeli követség munkatársaival, Joszéf Walter kultúrattaséval, Ávner Gerson ügyvivővel, akik sajtótermékekkel, könyvekkel látták el őket. Ezeket forgatták. Eleinte hamis papírokkal megpróbáltak a határövezetbe jutni és az alijázást (az Izraelbe távozást) megkísérelni, de a szigorú őrizet miatt egyre kevesebb lett az esély. Néhány lebukás után abbahagyták a próbálkozást.

Az összejövetelek rendezésében a templomok segítettek. E vonatkozásban különösen a Bethlen téri zsinagógát kell kiemelni; az itteniek többször is otthont adtak találkozásaiknak. A zsinagógákban – tudva levő – hétfőn és csütörtökön a Tórából olvasnak. Senkinek nem lehetett kifogása az ellen, hogy e napok délutánján összejöjjenek a kisteremben és elbeszélgessenek a hetiszakaszról. Schwarcz Benjamin, a rabbikar akkori rangidős tekintélye tartott rövid előadást, majd utána tapintatosan távozott. A jelen levő fiatalok pedig azután a tárgyukra térhettek.

1953 első felében

erős antiszemita-anticionista kampány indult a keleti blokk országaiban. Sztálin paranoiás haragja után Rákosi Magyarországon is hasonló, nagy volumenű pert akart kreálni. Groszberg Slomó, az ortodox Dob utcai iskola egykori diákjai részére szervezett Talmud-Tóra foglalkozásokat. És bár ő nem volt tagja a cionista szövetségnek, de Izrael földrajzát tanította, és ezért letartóztatták. Erre a sorsra jutottak sokan mások is, pl. Engländer Tibor, Ráchel Kovácvsi, a Tank néven ismert Mirjam Weisz, Menachem Schmelzer, Eli Pollak, Radó Miklós, Chájim Forgács, Dan Dalmat (ma költő, újságíró Izraelben), később Steiner Julia, Judit Forgács. Besúgók feljelentése alapján vetették börtönbe őket.

A vallatás időszakában Tibort két emelet mélységben, kb. egyszer két méteres ablaktalan zárkába helyezték, ahol magasan állt a szennyvíz. Vagy négy hónapig élt ebben a környezetben, s csak ezután szállították át az ügyészségre. Először négyévi börtönre ítélték, de Sztálin halála és a Szovjetunió beli orvosok rehabilitálása után két évre mérsékelték a büntetést. E két esztendőből egyet börtönben töltött, egyet munkatáborban, ahol a rabok bányában dolgoztak. Szabadulása után tanulmányait nem folytathatta. Egy szállodában helyezkedett el. Csak 1961-ben engedték meg, hogy visszatérjen az egyetemre. 1956-ban megnősült, felesége Pikler Kati (Tamara) ugyancsak tagja volt az illegális mozgalomnak.

1956 őszén

azonnal hozzáláttak a szervezet újjáalakításához. Minden eshetőségre számítva, kerülendő az esetleges helyi atrocitásokat, netán pogromoktól tartva, önvédelmi ifjúsági egységet hoztak létre. A forradalmat szovjet tankok leverték. Az ezt követő emigrációs hullámban a mozgalom legtöbb tagjának sikerült alijáznia. Tibor és felesége is erre készült, sajnos apja szívroham következtében kórházba került, s mire állapota kissé javult, a határok már bezárultak. A későbbi évtizedekben apró cion-barát körök alakultak. A „keddisták”, a Mária-, a Lovász-féle társaság elsősorban a zsidók közötti kapcsolatok fenntartásának, a zsidó azonosságtudat megőrzésének ügyét szolgálták.

Tibor a zsinagógákba, a hitközségekbe juttatott el olyan anyagokat, híreket, információt, amelyek a reális kép kialakulását segítették elő. A hatnapos háború diadala sok zsidót rázott fel a közömbösségből, több öntevékeny, Izraelt támogató, a cionizmussal rokonszenvező kisebb csoportosulás jött létre. Ugyanakkor az államvédelmi szervek is aktívabbá váltak. A Rabbiképző több hallgatóját bevitték a rendőrségre, például Beer Ivánt, aztán Pataki Zsuzsát és másokat is zaklattak, náluk házkutatásokat tartottak.

Az 1980-ban

kezdődő enyhülést igyekeztek kihasználni. Ezúttal is a Bethlen téri templomot választották tevékenységük színhelyéül, amelynek akkori rabbija, Landeszmann György a segítségükre volt. Megalakították az Oneg Sabat (a Szombat Öröme) Klubot, ahol szombat esténként programokat rendeztek, énekeltek, történelmet tanultak. Egyszer Naftali Kraus, a jeles izraeli újságíró is ellátogatott rendezvényükre, amelynek híre a határon túlra is eljutott. A „Bethlen-tér” történelmi fogalommá vált. A kisteremben, a Bét Hámedresben emléktábla hirdeti az illegális cionista összejövetelek emlékét. A Jewish Week c. folyóirat, amelyik minden évben egy-egy személynek „A zsidó világ megénekeletlen hőse” (Unsung Hero of the Jewish World) címet adományozza, 1988-ban Engländer Tibort tüntették ki. A Joint segítségével 1989-ben Balatonfüreden 18-20 éves fiatalok részére tábort szerveztek, legkevesebb 40 résztvevővel. Szóba került, hogy alkalmas-e az idő a cionista mozgalom legalizálására, de ekkor még úgy látszott, hogy nem. De néhány hónap múlva…

3. … ledőlt a berlini fal

Fénykép is van róla, Tibor ott áll Joe Werniekkel, a Cionista Világszervezet egyik vezetőjével a fal romjai mellett. Az összeomlás talán jel lehetett, hogy új korszak kezdődik: az 1927-ben elkezdett munka most ismét a nyilvánosság előtt folytatódhat. 1990. április 1-én megtartották a Cionista Szövetség alakuló ülését. Rövid időn belül a Hitközség mellett a legjelentősebb zsidó szervezetté vált. Sokszínűségét megőrizve, létrejött több frakció, a Hasomér Hacair, a Bné Akiva, a Habonim Dror, a Marom. A nyugaton konzervatívnak nevezett, hagyományőrző Oneg Sabat Klub estéi változatlanul működtek és működnek most is, de már nem a Bethlen téren, hanem a Szinva utcában. Miniszterek, művészek, írók tartanak ott nívós előadásokat. Nem tagadják, gondok is adódnak. A tagok többsége 30 éven aluli, de vannak közöttük 60 éven felüliek is. Tehát van gyökér (az idősek), szépen bimbózó virág (a fiatalok), de nincs szár. Hiányzik a középnemzedék. Tibor egyebek között az egykori Laudon utcában működő ortodox Mizrachi frakcióját hiányolja.

4. A mai közélet

A hitközséggel a kapcsolat igen szoros. Tibor hosszú évek óta vezető előljárója a BZSH-nak. Munkáját közmegelégedésre látja el. Jelölték már a MAZSIHISZ elnökének is, de nem vállalta. Vallja, hogy a hitközségnek kell képviselni a zsidóságot, ez így volt mindig, ezután is így kell lennie. De feltétlenül szükségesnek tartja a Hitközség szervezeti formájának megreformálását. Szerinte a Hitközségnek a zsidóság parlamentjévé kell válnia, amelyben hiteles és demokratikus zsidó szervezeteknek – ha elfogadja a Hitközség vallási elkötelezettségét – teljes jogú helyet kell kapniuk. Csak ez adja meg a lehetőséget a zsidóság egységes, legitim és demokratikus képviseletére. Különösen fontos ez az antiszemita tendenciák éledése miatt. Ezzel kapcsolatban dr. Engländer Tibor fontosnak tartja, hogy jogi eszközökkel is fellépjenek. Persze, amint mondja, tisztában van vele, hogy nincs az a jogi paragrafus, amit nem lehetne kijátszani, és ebben az antiszemitizmus bajnokai egyébként különben is nagyon ügyesek. Bármilyen enyhe büntethetőségnek a kimondása ugyanis egyértelművé tenné, hogy e lépéseket a magyar társadalmat megjelenítő állam bűnnek tekinti. A jogi fellépés tehát elvi kérdés.

Rámutat azonban arra is, hogy ez csupán része (és nem az egésze) a megoldásnak. Az antiszemitizmus kérdésére ugyanis ne tekintsünk úgy, mint egy több ezer éve kialakult problematikára, amelynek megoldása magának a zsidóságnak lenne a feladata. A zsidó államiság, Izrael további erősödése, központi jelentőségűvé válása, az alija folytatása elsősorban fiataloknak és a középkorúaknak képezi e probléma megoldásának alapját.

Ami a nemzeti kisebbség mostanában hangosan felvetett ügyét illeti, a magyarországi cionista szövetség már 1992-ben hivatalosan deklarálta véleményét e kérdéssel kapcsolatban. Álláspontjuk szerint a zsidóság nép. A zsidósághoz való tartozás vállalása egyben az az etnikai identitás nyílt vállalását is jelenti. Ez természetesen nem mond ellent a magyar nemzet iránti elkötelezettségnek, mint ahogy magába foglalja a zsidó vallási tartalom elfogadását. Ebből azonban semmi esetre sem következhet olyan törekvés, amely a magyarországi zsidóság jelenlegi közjogi helyzetének megmásítására irányulna. Magyarországon a zsidóság felekezetként van nyilvántartva. Ez a jogi helyzet semmilyen formában nem akadályozza meg azt, hogy valaki népi identitásának megfelelően éljen. Több olyan zsidó szervezet, intézmény van Magyarországon, amely ennek feltételeit biztosítani tudja. Lehet héberül tanulni, lehet zsidónak mondani magunkat a népszámlálásban, könyveket írni, olvasni, kulturális rendezvényeken részt venni stb. stb.

A jogi helyzet

Megváltoztatása viszont súlyos veszélyekkel jár. Biztosra vehetjük, hogy széles hasadáshoz vezet a zsidóságon belül. A kettős képviseleti rendszer a képviselet gyöngülését idézi elő. A kisebbségi képviselet maga is több pártra szakadhat (lásd a roma kisebbséggel kapcsolatos történetet, ahol ki tudja hány érdekvédelmi szervezet keresztezi egymás munkáját), és beleviszi a zsidóságot olyan belpolitikai pártharcokba, amelyektől őrizkednünk kell.

A vallásosok és „népiek” szembeállítása kész öngyilkosság, pontos receptje a beolvadásnak. Fent vázoltuk, hogy a zsinagógáknak milyen fontos szerepük volt akár a cionista mozgalom, akár a vallási tudat fennmaradásában.

Engländer Tibor 1988-ban, 56 éves korában jutott ki először Izraelbe. Tervezte, hogy nyugdíjas éveit feleségével együtt ott tölti. Sajnos, felesége nemrég meghalt; a zsidó hagyományok szerint gyászolta meg. Fia alijázott, később Amerikába költözött. Több kiváló munkatársa az utóbbi években eltávozott az élők sorából. Nagy kegyelettel gondol Mikes Katalinra, Holländer Györgyre, Farkas Évára. Őt a fiatalok nagy tisztelettel veszik körül, például a Brüchler-fivérek (dédapjuk híres rabbi volt), akik a „különös nemzedék” örököseinek lendületével végzik feladatukat.

Társadalmi tevékenysége mellett legalább érintőlegesen illik szólnunk szakmai munkásságáról is. 1964-ben pszichológusi diplomát nyert. 1972-ben a Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutató Intézetének tudományos munkatársa lett, később főmunkatársa, majd tudományos igazgatója és a Pécsi Janus Pannonius Tudomány Egyetem professzora. Több nemzetközi projektet vezetett, tanulmányai belföldi, valamint külföldi szakfolyóiratokban kaptak helyet. Időközben nyugdíjba vonult. Nyugdíjas évei mozgalmasan telnek, lakásán a telefon jószerével szüntelenül cseng. Tanácsát sokan igénylik: szakmai, szervezeti és vallási körök egyaránt.

És ő válaszol, válaszol rendületlenül.

7