2006. 2. szám » Seres Attila: Zsabotinszkij – újra

Seres Attila: Zsabotinszkij – újra

… aki azért nem lett próféta, a saját hazájában,

mert a hazája csak a halála után született meg.

 

Zeev Vlagyimir Zsabotinszkij egyike volt a cionizmus megteremtőinek. Izrail Zalman Sazar – Izrael leendő elnöke – nekrológjában így jellemezte: „Gondolkodó és politikus, álmodozó és újságíró, író és fordító, költő és zengő hangú szónok, a világirodalmat nyelvek sokaságán ismerő ember volt, aki mindezt a gazdagságot a saját népének ajándékozta.”

Zsabotinszkij 1880-ban született a soknemzetiségű, kozmopolita Ogyesszában, ahol akkoriban a lakosság egyharmada zsidó volt.

„Hétéves voltam, vagy még annyi sem – írja Életem novellája című könyvében – amikor megkérdeztem anyámat, lesz-e nekünk, zsidóknak, valamikor saját királyságunk. Persze, hogy lesz, te buta – válaszolta. Azóta sem kérdeztem ezt senkitől, ez nekem elég volt.”

A berni egyetem jogi karára beiratkozott Zsabotinszkij hamarosan csatlakozott – a főleg zsidókból álló – „orosz kolóniához”. A „kolónia” klubjában a tizennyolc éves ifjú sokat vitatkozott a világ és Oroszország aktuális problémáiról – a forradalomról, a szocializmusról és a cionizmusról.

Egy vita során az európai zsidóságot körülvevő gyűlöletről beszélt. „Szent Bertalan éjszakát” jósolt számukra, és kijelentette: Az ettől való menekülés egyetlen útja a zsidók általános áttelepülése a saját országukba.

A gyűlés szó szerint felrobbant. A résztvevők többsége antiszemitának bélyegezte Zsabotinszkijt. Pedig – ma már tudjuk – ez volt az első próféciája, amelyet a huszadik század történelme igazolt.

Ez a berni beszéd volt Zsabotinszkij első cionista fellépése. A zsidók teljes „kitelepedését” hirdette haláláig – még több mint negyven évig. Alig tudta elkerülni, hogy meg ne kövezzék ezért.

(Egy cionista kongresszuson Max Nordau, Herzl közeli munkatársa azzal vigasztalta, hogy „A zsidó csak azután vesz esernyőt, miután már tüdőgyulladást kapott.”)

Amikor 1901-ben visszatért Ogyesszába, írásai gyorsan népszerűvé tették az oroszországi értelmiség köreiben. Írásainak radikális következtetései azonban felzaklatták az olvasók lelki békéjét, és magukra vonták a cári hatalom figyelmét. 1902 elején házkutatást tartottak a lakásán, és az ott talált néhány brosúra miatt letartóztatták. A „politikaiak” között töltött időről – már idézett önéletrajzában – ezt írja: Ami ez alatt a hét alatt velem ebben a börtönben történt, a legkedvesebb emlékeim közé tartozik.

Zsabotinszkij életében a döntő fordulatot az 1903-as év hozta. Pészach előtt hírek kezdtek terjedni a zsidók ellen tervezett pogromról. Néhány ifjú barátjával pénzt gyűjtöttek és felhívást nyomtattak egy földalatti nyomdában, melyben felszólították a zsidókat az önvédelem megszervezésére. Ezek tartalma nagyon egyszerű volt – írta később Zsabotinszkij –, két paragrafus a büntető törvénykönyvből, amelyekből világosan kitűnik, hogy az, aki önvédelemből öl, mentesül a büntetés alól, és egy rövid felhívás a zsidó ifjúsághoz – ne tartsa a nyakát a kés alá.

Az Ogyesszában várt pogrom elmaradt, viszont a kisinyovi vérontás 47 halottat és több száz sebesültet követelt. Az Ogyesszkije novosztyi (Ogyesszai hírek) Zsabotinszkijt küldte Kisinyovba tudósítani, és átadni az ogyesszai zsidóság pénz- és ruhaadományait az áldozatoknak és hozzátartozóiknak. Itt találkozott először a cionisták oroszországi vezetőivel, és amikor visszatért városába az Erec-Izrael cionista közösség javasolta Zsabotinszkijt a VI. Cionista Kongresszusra – annak ellenére, hogy még nem is töltötte be a delegáláshoz előírt 24. évét. A bázeli volt az utolsó Cionista Kongresszus, amelyen még részt vett Herzl, aki – a viharos felháborodás ellenére – jóváhagyta a jelölést.

Zsabotinszkij mindig ellenezte a Cion nélküli cionizmust, azonban a lelke mélyén meghajolt Herzl előtt, és kész volt behunyt szemmel követni „az izraeli diaszpóra utolsó vezetőjét”. Haláláig a fülében csengett a vezérnek a kongresszuson elhangzott esküje: Vágják le a jobb kezemet, ha elfeledlek téged, Jeruzsálem…

Amikor Zsabotinszkij – egy antiszemita pétervári miniszterrel folytatott tárgyalása miatt, az orosz küldöttek által bírált – Herzl pártjára állt kongresszusi felszólalásában, a terem felbolydult és a küldöttek a szónok távozását követelték. Herzl odament az ifjú szónokhoz, és csendesen ezt mondta: Az Ön ideje lejárt…. Azonban Herzl 1904-ben meghalt, és Zsabotinszkij ideje ekkor jött el. Központi alakja lett az oroszországi cionista mozgalomnak és munkatársa a Jevrejszkaja zsizny (Zsidó élet) utódaként –, Moszkvában, Berlinben és Párizsban 30 éven át megjelenő Rasszvet (Hajnal) című folyóiratnak.

Az 1905-1907-es orosz-japán háború és a forradalmi hullám új reményt hozott az oroszországi zsidókérdés megoldásában bizakodók számára is. A birodalom negyedik legnagyobb lélekszámú kissebségét alkotó zsidók már nem csak az egyenjogúságukért, hanem nemzetiségi jogaikért is küzdöttek. Ebben a harcban kiemelkedő szerepet vállalt a vaslogikával vitázó Zsabotinszkij. Ő volt a nemzeti kissebségek jogait rögzítő Helsingfors-i Program fő megfogalmazója, amelyet a III. Összoroszországi Cionista Kongresszus fogadott el 1906-ban.

A diaszpóra felszámolását követelő cionistákkal ellentétben, Zsabotinszkij a cionista mozgalom elé új feladatot kívánt állítani – a cionizmus eszméinek megvalósítása felé terelni a diaszpórát. A diaszpórában semmilyen értéket nem hozunk létre – jelentette ki –, az egyetlen, amit most tehetünk, hogy megszervezzük a zsidóság kölcsönös segítségnyújtását az Egyiptomból való kivonulás előtt.

A cionista mozgalom Zsabotinszkijt az Állami Dumába akarta küldeni, hogy ott ismertesse a Helsingfors-i Programot, azonban ez a törekvésük nem járt eredménnyel.

Az időközben megházasodott Zsabotinszkij 1907-ben a vihar előtti csendet élvező Bécsbe utazott, hogy ott tanulmányozza a nemzeti kissebségek problémáit és megismerkedjen a közép-európai népek nyelveivel.

Bécsben jutott el Zsabotinszkijhoz az 1908-as ifjútörök forradalom híre. Ez újraélesztette Herzl századeleji elgondolását, miszerint a zsidóknak az ottomán birodalomhoz tartozó Erec-Izraelbe való kitelepülése talán megvalósulhat. A forradalom első hónapjaiban – a minél szélesebb körű társadalmi támogatás érdekében –, annak vezetői kijelentették, hogy nem tiltják meg a zsidók bevándorlását Erec-Izraelbe. Ezen felbuzdulva, Zsabotinszkij 1908 telén, rövid időre a Szentföldre utazott, hogy saját szemével győződjön meg az ottani helyzetről. Itt még mindent ősi érintetlenségben talált. A Jaffótól keletre hullámzó homokdűnékről – ahol később Tel Aviv nőtt ki a földből –, ezt írta: A Tábor-hegy tetejéről vad pusztaságot láttam – Izrael völgyét.

Zsabotinszkij 1909 tavaszán tért vissza Oroszországba, és aktív írásbeli és szóbeli propagandába fogott a Konstantinápollyal folytatandó tárgyalások érdekében.

Amikor elkezdődött az első világháború, Törökország és a háború című könyvében újrafogalmazta az Ottomán birodalomról vallott nézeteit. Szerinte a Nagy Törökország halálra van ítélve, ezért maguknak a törököknek is hasznára válna, ha megszabadulhatnának a birodalomhoz tartozó népek „terhétől”. Aki Törökország felosztására törekszik, az a török nép barátja, nem ellensége – írta.

Zsabotinszkij egy moszkvai napilap haditudósítójaként 1914 decemberében Egyiptomba utazott, ahol találkozott Jószéf Trumpeldorral, az 1904-1905-ös orosz-japán háború zsidó veteránjával, aki a harcokban elvesztette egyik karját. Ők ketten felszólították a száműzetésben élő palesztinai zsidókat, hogy támogassák a brit, a francia és az orosz politikai és hadászati tevékenységet a németekkel és törökökkel szemben. Néhány nap alatt ötszázan jelentkeztek. Zsabotinszkij és Trumpeldor meggyőzte a brit kormányt arról, hogy járuljon hozzá a Cion Öszvéres Osztag létrehozásához. A zsidó alakulat tevékenységét a brit parancsnok nagyra értékelte, és ezzel megteremtődött a zsidó katonai részvétel lehetősége Palesztina elfoglalásában.

1917 augusztusában létrehozták az Első Zsidó Légiót, és 1918 júniusában Zsabotinszkij hadnagy már a 38. lövészzászlóalj egyik századát vezette, amely sikeresen átkelt a Jordánon. „A Jordán gázlóinak megszerzésével – mondta neki Allenby, a Zsidó Légió jobb szárnyának parancsnoka a háború után – Önök nagymértékben hozzá járultak a Damaszkusznál aratott ragyogó győzelemhez.

Az angolok azonban nem sokáig voltak hálásak. 1920-ban, az arab felkelések időszakában a Zsabotinszkij vezette Haganah szervezet megkísérelte a zsidókat megvédeni a támadásoktól. A britek azonban Zsabotinszkijt tiltott fegyverviselésért letartóztatták, és börtönbe zárták. Innen azonban, a nemzetközi tiltakozás hatására, rövidesen kiengedték.

Zsabotinszkij 1921-től tagja lett a Cionista Végrehajtó Bizottságnak. 1925-ben, politikai nézeteltérések miatt kilépett, és megalapította a Cionista Revizionisták Szövetségét, a Hatzohart, mely a Zsidó Állam azonnali létrehozását tűzte célul. Ennek érdekében 1923-ban létrehozta a tagjainak katonai és nemzeti nevelését végző Betar ifjúsági mozgalmat.

Az 1928-29-es időszakban Zsabotinszkij áttelepült Palesztinába, és a Doár Hájom című héber nyelvű napilap szerkesztése mellett, fokozta politikai aktivitását. 1929-ben külföldi előadókörútra indult, melynek végén a brit hivatalok megtagadták tőle a beutazási engedély. Ezután haláláig a diaszpórában élt, azonban az általa vezetett három mozgalom – az Új Cionista Szervezet, a Betar ifjúsági mozgalom és, az 1937-ben létrehozott fegyveres Irgun szervezet – nagyon sokat tett a zsidó állam létrejötte érdekében.

A cionista mozgalom kapcsolatokat tartott fenn a kormányokkal és a politikai szervezetekkel, az ifjúsági szárny – a Betar – a diaszpóra ifjúságát nevelte a szabadság szeretetére és Erec Izrael építésére, a fegyveres szárny – az Irgun – pedig a cionista vállalkozások ellenségeivel vette fel a harcot. A három szárny együttműködött Af Al Pi mozgalomban, amelynek keretében több mint 40 hajó szállította az illegális bevándorlókat Erec Izraelbe az európai kikötőkből.

A britek 20 év után, 1940-ben „rehabilitálták” Zsabotinszkijt. Churchill ezt mondta: „Elégedettséggel tölthetett volna el bennünket, hogy a palesztinai zsidóknak fegyvereik vannak, és meg tudják védeni magukat. Ők voltak egyetlen hűséges barátaink abban az országban, és mégis sokkal inkább ellenőrzésünk alatt tartottuk őket, mint a szétszórt arab lakosságot.” Churchill hozzátette: „Azt hittem, a háború kitörésekor Nagy-Britannia egészséges politikai érzéke azt diktálja, minél hamarabb épüljön ki Palesztinában egy erős zsidó hadsereg.

Ennek ellenére, hiába „házalt” a második világháború kezdete után Zsabotinszkij Angliában és az Egyesült Államokban, nem sikerült létrehoznia a Szövetségesek oldalán, a náci Németország ellen harcoló Zsidó Hadsereget.

Zsabotinszkij szíve 1940. augusztus 4-én – amikor New Yorkban egy Betar tábort látogatott meg – megállt. Végakarata szerint, földi maradványait csak a Zsidó Állam Héber Kormánya temethette Erec Izrael földjébe. Izrael Állam 1948-ban létrejött, utolsó kívánságát azonban – a cionista vezetőkkel, elsősorban Ben Gurionnal való szembenállása miatt – csak a harmadik miniszterelnök, Levi Eshkol teljesítette 1964-ben.

Zsabotinszkij sírja azóta van a jeruzsálemi Herzl hegyen, életét és műveit pedig önálló intézet, a Jabotinsky Institute kutatja.

 

(Folytatása következik.)

Az időszerű Zsabotinszkij II. rész