Kertész Péter
Jelentés a szentendrei izraelita temetőről
(Részlet egy hosszabb tanulmányból)
„A szentendrei izraelita temető szokatlanul egységes képet mutat, egyrészt a síremlékek többségének azonos, vörös márvány anyaga miatt, másrészt a szinte kizárólagos táblaszerű sírkőtípus miatt. A változatos részletformákat, felső lezárásokat, dekoratív feliratokat mutató táblák festői képébe a későbbi korok máshol gyakori, nagyobb léptékű síremlékei nem zavarnak bele – a helyi hitközség tagjainak csekélyebb anyagi lehetősége, a két világháború közötti Budapest erőteljesebb vonzása lehet ennek a magyarázata. Ez az egységes kép, amelyet még hangsúlyoz a soros temetkezés szinte töretlen rendje, mindenképpen védendő.
A temető 19–20. századi összes vörös márvány sírköve és a néhány, homokkőből illetve szürke márványból faragott tábla feltétlenül megőrzendő, a kidőlt darabok felállítandók és a kettébe törött kövek helyreállítandók. Javasolom a néhány, nem hivalkodó gránit obeliszk megtartását is. Kérdéses egyedül a talán féltucatnyi, a II. világháború előtt műkőből készült síremlék sorsa lehet, de miután a temető képét – véleményem szerint – nem zavarják, az ide temetkezés történeti folyamatát pedig ezek zárják le, így lehetőség szerint ezen sírok helyreállítása és megtartása is indokolt.
Szükség esetén a temető keleti végében álló néhány sírkő – a kegyeleti szempontok figyelembevételével – áthelyezhető lenne a nyugati oldalra.
Budapest, 1989. május 2.
Dr. Lővei Pál
Országos Műemléki Felügyelőség”
*
A rendszerváltás elmosta a további fejleményeket. A folyamatosan gondozott katolikus és református temető szomszédságában árválkodó és mindinkább pusztuló zsidótemető sorsa már szinte reménytelenné vált. Tulajdonképpen az sem kizárható, hogy az OMF által még regisztrált sírkövek közül néhányat „máshol hasznosítottak”. Tehették, mert kerítés nem volt, és a nyílt sebeket újfent jótékonyan elfedte a fékezhetetlenül burjánzó növényzet
A Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola 1997-98-as irodalmi évkönyvében, a Próbarepülésben jelent meg Szegő Dórinak, a judaisztikai diákkutató csoport egyik tagjának szívfájdítóan szép írása a temetőről:
Szentendrei kövek
„Ugye, te is jól ismered Szentendrét, ezt a hangulatos kisvárost Budapesthez közel, a múzeumok, a turisták városát? Már számtalanszor bejártuk girbe-görbe, macskaköves utcáit, a templomdombról lenéztünk az öreg háztetőkre, ültünk a Duna-parti sétány árnyas fái alatt, láttuk a pravoszláv templomok homályában felvillanni az ikonosztáz tompa fényű aranyát. Azt hittük, mindent tudunk Szentendréről. Ismerjük már köveit is, a Fő téren, a Duna-parton, a házak falán.
Ősszel mégis új arcát fedeztük fel, mégpedig kövek nyomán. Ezek a zsidó temető kövei. A valaha itt élt zsidó közösség egyetlen tárgyi emlékei a városban.
A temetőt lepusztult állapotban találtuk, a sírkövek félig-meddig ledőltek, földbe süppedtek: tükrözik a város elüldözött, kiirtott zsidó lakosságának sorsát. Pedig a háború előtt szép zsidó közösségi élet volt Szentendrén. Hitközség, elemi iskola, népiskola, kultúregyesület, Chevra Kadisa. 1943-ban 231 zsidó élt a városban. Közülük 149-én haltak meg koncentrációs táborokban. Mára már a megmenekült hozzátartozók, barátok is meghaltak vagy elköltöztek innen. Így hát az emlékhely elhagyatottan áll, mint az egyetlen a városban, ami máig is hűen őrzi Szentendre zsidó lakóinak szomorú emlékét.
A temetőkert eredeti nagyságánál kisebbnek tűnik, a márványsírok legtöbbjét is ellopták. Már voltak, akik meg akarták menteni a teljes pusztulástól. 1986-87 nyarán népfrontos, környezetvédő fiatalok kiirtották a gazt, de egyéb terveik a rendbehozatallal kapcsolatban sajnos nem valósult meg.
A kövek egyre jobban dőlnek, szép lassan behálózza őket újra a gaz, de ettől nem veszítenek a varázsukból. A legrégebbiek még a múlt századból valók, német és héber felirattal. Ahogy elnézem őket, rajtuk a neveket, az évszámokat, a szimbólumokat, emberi sorsokra gondolok. Vajon Jakob Disberger, aki 1873-ban halt meg, mikor jöhetett a városba? Valószínűlég nem volt az 1822-ben Szentendrére költözött első hat zsidó között. A csupán 18 évet élt Ludwig Disberger talán az ő fia volt, aki már itt született? Az ő emlékére németül verses sírfeliratot írtak, melyből megtudjuk, hogy Ludwigot, a kedves, szelíd fiút édesanyja és nővérei sokáig siratták. („Hát miért sírtok? A halál úgyis egyesít mindannyiunkat, és majd viszontlátjuk egymást a mennyekben!” – szól a vigasztalás.)
És ki lehetett Johanna Heifele, aki 1887-ben halt meg? Családjával biztosan csak németül beszélt, ezt mutatja sírkövén a német felírat. És Kőnig Lázár itt élt-e az 1848-as forradalom idején? Akkor volt 18 éves. Hogyan érintették az események? 1916-ban halt meg, hosszú életes során sokat tapasztalhatott. Sírkövén kancsó és tál – a léviták szimbóluma. A sokat mondó kövek megindítják a képzeletemet. Mindegyik kő mögött egy-egy emberi sors, de egyben egy közösség sorsa is
Ha Szentendrén jártok, látogassátok meg a zsidó temetőt, ezt a különös hangulatú helyet – amíg lehet. A Hold utcában találjátok meg, a 11-es úthoz közel, a régi katolikus és református temetők szomszédságában. Vigyetek egy követ.”
*
Idekívánkozik egy érdekes levélváltás, amelyet Szántó Györgyné juttatott el hozzám.
„Szentendrei izraelita Hitközség Elnöke
Vass Miklós részére
1041. Budapest
Kossuth Lajos u. 18.
Tisztelt Vass Miklós Úr!
Bizonyára tudomása van az úgynevezett, szentendrei „belső körút” tervéről, továbbá arról is, hogy az eredeti nyomvonal szerint a Hitközség temetője szanálásra van ítélve.
A „belső körút” III. szakaszának nyomvonalát a múlt évben megváltoztatták. Én (s még néhány ingatlanszomszédom), mivel az új nyomvonal által igen nagymértékben érdekelt és érintett vagyok, az eredeti nyomvonal visszaállítása érdekében a Népi Ellenőrzési Bizottsághoz fordultam segítségért, ahonnan végül is olyan választ kaptam, hogy az izraelita temető miatt változtatták meg a nyomvonalat.
Kérem Önt, mint a Hitközség elnökét, szíveskedjék nyilatkozni arról, hogy a Hitközség a Temető szanálásával egyetért-e, avagy sem.
Továbbá tudni szeretnénk, hogy a Hitközség nyilvántartása szerint hány sír van a temetőben, amelyek szanálási költségeiről a beruházónak gondoskodni kell.
Válaszát várva és előre is köszönve, maradok Tisztelettel
Holdas György
2000. Szentendre Szabadságforrás út 9/b”
.
*
„Holdas György Úrnak
2000. Szentendre
Szabadságforrás út 9/b
Hozzám intézett levelére közlöm, hogy Szentendre Város Tanácsa az izr. temető esetleges szanálásával kapcsolatban hozzánk sem megkeresést, sem kérdést soha nem küldött, így ilyen vonatkozásban nem is nyilatkozhattunk.
Önt a Népi Ellenőrzési Bizottság úgy tájékoztatta, hogy a tervezett belső körút nyomvonalát „az izr. temető miatt” változtatták meg. Feltehető tehát, hogy a temető szanálásának magas költségei miatt történt a változtatás, mivel erre jelenleg nincsen gazdasági keret.
Az Egyházközség hitélet kegyeleti szabályok folytán sem kezdeményezheti a temető megszüntetését, viszont ha a Városi Tanács közérdekből elrendeli a kisajátítást, ezt a jogot a törvény biztosítja, kénytelenek vagyunk tudomásul venni. Ez esetben minden költség a kisajátítót terheli.
Mivel a háború alatt a hitközségünk minden irata megsemmisült, arra nézve nem tudok határozottan nyilatkozni, hogy hány sír van a temetőben. Véleményem szerint kb. háromszáz.
Budapest-Szentendre 1976. május 22.
Vass Miklós
a SZENTENDREI IZRAELITA HITKÖZSÉG
hitk. üv. elnöke”
*
A különös levélváltás idején már Szentendrén éltem a családommal, s újságíróként jól ismertem a várost kettészelő belső körút nyomvonala kialakításának körülményeit. Számos cikket írtam erről, legutoljára valamikor a múlt század 90-es éveinek közepén. Akkoriban beszéltem Holdas György szobrászművésszel is, akinek nem sokkal a belső körút harmadik szakasza munkálatainak megkezdése előtt épült fel a háza, amely végül áldozatul esett a minden kétséget kizáróan politikai (elsősorban katonapolitikai, mivel csak így lehetett megközelíteni az Izbégen kialakított rakétabázist)) döntés következtében véghezvitt beruházásnak. Furcsállottam akkor, hogy Holdas György, akivel, mint a Vajda Lajos Stúdió tagjával, jó kapcsolatban voltam, ismételt kérésemre sem mutatta meg kiterjedt levelezését a tanács által kiadott szabályos építési engedéllyel tető alá hozott háza megtartása érdekében. Elzárkózását nyilvánvalóan az is motiválhatta, hogy – zsidó lévén – esetleg tudhatok arról, hogy ő szorgalmazta volna a temető szanálását.
Kétségtelen, hogy a legtöbb vita a nyomvonal harmadik szakaszának a kialakítása körül zajlott, ebbe azonban a tanácsnak az égvilágon semmi beleszólása nem lehetett. A tanács elvi állásfoglalása az volt, hogy a létesítendő belső körút, amely valójában a mai 11-es út, kerülje el Szentendrét. Hogy a Népi Ellenőrzési Bizottság úgy tájékoztatta volna a szanálásra kárhoztatott háztulajdonosokat, hogy a belső körutat – a temetőt mentendő – a hitközség téríttette el eredeti nyomvonalatától, azt ma már nehéz volna bebizonyítani. Ezt nem tette meg Holdas György sem, mert csatolta a Vass Miklóshoz intézett leveléhez a NEB ezt alátámasztó nyilatkozatát. Hogy miért nem tette ezt, annak több magyarázata lehet. 1. A NEB ilyet sose írt. 2. A hitközség, még ha interveniált volna is egy ilyen minősíthetetlen döntés ellen, akkor se vették volna figyelembe. Mint ahogy arra is fittyet hánytak, amikor 1973-ban a zsidó temető egy részének kisajátítása ellen tiltakoztak.
A temető kálváriája azonban ezzel még nem ért véget. Bizonyság rá Vass Miklósnak az 1979. augusztus 9-én kelt levele:
„Államrendőrség Kapitányságának
Szentendre
Alulírott, úgy a magam, valamint az általam képviselt Egyházközség nevében, ezennel
F e l j e l e n t é s t
teszek ismeretlen tettesek ellen, akik a szentendrei zsidó temetőből sírköveket tulajdonítanak el, közöttük az én édesapámét is, amelyen Weisz Dávid felirat szerepelt.
Mivel a Város a temető melletti telket kisajátította, mellette útjavítást végeztetett a közeli napokban, mely alkalomból dömperekkel és teherautókkal hordottak oda anyagot. A közvetlen szomszédok közül többen látták, hogy a járművek nemcsak lerakódtak, hanem fel is tettek feltehetően sírköveket a kocsikra.
Betegségem és magas korom folytán ezideig személyesen még nem tudtam a helyszínre kimenni, de az említett szomszédok részletesen tájékoztattak a történtekről.
Hogy az útjavítás megkezdése előtt még megvolt édesapám említett síremléke, azt elsődlegesen Török Pál tűzoltó főtörzsörmester tudja bizonyítani, aki egyébként korábban a temető gondnoki teendőit is ellátta. Címe: Borpince u. 11. Ugyancsak bővebb tájékoztatást tud adni a közelben lakó Kárpáti Károly (Méhész u. 10.), aki szerint még valaki a teherautó rendszámát is feljegyezte.
Kérem az i.t. Kapitányságot, hogy szíveskedjenek beható vizsgálatot tartani, és a Város Építési osztálya útján megszerezni azok névsorát, akik abban az időben a fuvarozást végezték. Úgy vélem, ezen a nyomon talán el lehet jutni a tettesekhez, mivel ilyen nehéz köveket egy ember nem tudott elszállítani.
Nem tudom, hogy a munkálatok után mennyi síremlék tűnt el, de az bizonyos, hogy jelentős társadalmi károkozás történt, mivel édesapám szürke gránit sírköve egymagában is 30-35.000 frt. értéket képvisel.
Nagyon megköszönném, ha a vizsgálat eredményéről tájékoztatást kapnék, bár remélhetőleg rövidesen személyesen is jelentkezem.
Ezen levelem egy másolati példányát a Városi Tanács Elnökének is megküldöm.”
A feljelentés további sorsa ismeretlen.
*
Valamikor 2000 nyarán hívtak a lauderesek – akkor már Gyárfás Katalin irányításával, és részben az én közreműködésemmel, befejezték a szentendrei zsidóság történetének a kutatását –, hogy Tahitótfaluban vasárnap avatják a felújított zsidótemetőt, s ha nincs más dolgom, tiszteljem meg a jelenlétemmel az eseményt. Sikerült Andris fiamat rábeszélni, hogy menjünk át biciklivel a Szentendrei-szigetre, s amikor visszafelé karikáztunk, arra gondoltam: mi lenne, ha a nyugdíjasokra leselkedő depressziót megelőzendő, megpróbálnám rendbe hozni a szentendrei zsidótemetőt.
Viharos gyorsasággal követték egymást az események; az ügy – legalább is kezdetben – teljes támogatottságot élvezett. Beszéltem Miakich Gábor szocialista polgármesterrel, aki megígérte, hogy a város, amennyire a szűkös költségvetés engedi, azon lesz, hogy a zsidó temető látványa miatt ne kelljen szégyenkeznie. Győri Ferenc, a Városi Szolgáltató Rt. Vezérigazgatója vállalta, hogy embereivel, ellenszolgáltatás nélkül, kipucoltatja a már-már dzsungelre emlékeztető temetőt. Tájékoztattam Tamás Pétert, a MAZSIHISZ illetékesét, a magyarországi 1200 zsidó temető főgondnokát, aki – miután társaságomban felkereste Gulyás József szabaddemokrata alpolgármestert, és meggyőződött a város együttműködési szándékáról – azonnal intézkedett. Bizonyság rá Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató 2000. július 20-án Miakich Gábor polgármesterhez és Győri Ferenc VSZRt. „főmérnökhöz” intézett leveléből:
„Tisztelt Uraim!
Szíves tájékoztatásul közlöm, hogy Szentendre Városában meglelhető egy igen elhagyott zsidó temető, melynek helyrajzi száma 3284, területe 1348 négyzetméter.
A MAZSIHISZ-nek közel 1200 temetőről kell gondoskodnia szülőföldünk területén, azonban anyagi helyzetünk végletes a temetőink fenntartása vonatkozásában is.
A szentendrei zsidó temető műszaki állapota igen leromlott, egy betonozott út mellett helyezkedik el, és a hidrometeorológiai hatások következtében csúszásnak indulhat az út felé a temető kerítése és az előtte elhelyezkedő síremlékek. A műszaki megoldás legegyszerűbb módja, hogy betonból támfalat kellene készíteni a csúszás megakadályozása érdekében.
Az említett munka után a jelenleg dzsungel-szerű temetőt ki lehetne tisztítani, valamint a kerítésre egy kis kaput készíteni.
A felsoroltak után lehetne a síremlékeket visszaállítani a helyükre, az eltörteket úgyszintén, ragasztva.
Rendkívüli örömünkre szolgálna, ha az őszi ünnepekig, szeptember 29-ig közös erővel elkészülne a támfalrész, valamint a temető megtisztítása a nem megfelelő növényzettől. Társadalmi összefogást is el tudnánk képzelni az ügyben és a MAZSIHISZ 200.000 Ft támogatással (becslésünk szerint az anyagköltség) hozzá tudna járulni a munkálatokhoz.
A temető karbantartására együttműködési szerződés keretein belül 5000 Ft/hó összeget tudnánk biztosítani folyamatosan az egész évben.
A társadalmi összefogás megszervezésében bizonyára nagy segítséget tudna nyújtani Kertész Péter hittestvérünk, szentendrei választópolgáruk.”
Lényegében ezt rögzítette az Együttműködési szerződés is, amelyet a MAZSIHISZ a fenti levéllel együtt postázott a Szentendrei Polgármesteri Hivatal részére. Az igenlő válasz nem sokáig váratott magára. Miakich Gábor polgármester ebben egyetértett azzal, hogy „közös erővel, továbbá társadalmi összefogással akadályozzuk meg a szentendrei zsidó temető állagromlását”. Majd így folytatta: „Megvizsgáltuk, hogy a temető megtisztításának, a szükséges támfal, kerítés megépítésének költségei együttesen megközelítik az egymillió forintot. Ugyanakkor az Önök kérésének figyelembevételével, továbbá a Szentendrei Városi Szolgáltató Rt. Bevonásával hozzáláttunk a temető megtisztításához és előkészítjük a támfal és a kerítés építését is”. (…) Egyetértünk azzal, hogy a jövő évben a síremlékek rendbehozatalával is foglalkozzunk, szándékunk az, hogy az Önök segítségével, támogatók bevonásával méltó módon alakítsuk ki a szentendrei zsidó temetőt és környezetét…”
Zoltai Gusztáv engem bízott meg azzal, hogy a „Szentendre 3684 hrsz-ú 1348 négyzetméter nagyságú zsidó temető tulajdoni lapját, valamint a vonatkozó telekkönyvi betétet és azzal összefüggésben a tulajdonváltozásokkal kapcsolatos dokumentumokat” a Szentendrei Földhivataltól megszerezzem. A dokumentumokból egyértelműen kiderült, hogy a Szentendrei Izraelita Hevra Kadisa által 1883-ban temető céljára vásárolt terület tekintélyes részét egy 1973-ban kelt kérelem alapján Szentendrei Városi Tanács VB Műszaki osztálya kisajátítsa. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy határozatban szólította fel a Földhivatalt a terület megosztására. Ezután a városi tanács az elbitorolt ingatlanokon úgymond „a rendezési terve módosításának elkészültéig” építési tilalmat rendelt el. A Magyar Izraeliták Országos Képviselete a határozatot megfellebbezte, de rá se hederítettek. A zsidótemetőből kihasított ingatlanon óvoda létesült, s működik mind a mai napig.
*
A zsidótemető megtisztítását a helyi VSZ Rt. példás igyekezettel végezte el. Jutalmuk az önzetlen szolgálatért, beleértve a vezérigazgatót is, egy-egy üveg kóser szilvapálinka volt. A támfal és a kerítés műszaki átadás-átvétele – jelen vannak: Gacsájiné Rédei Erika város főkertész, Margaritovits Kornél kivitelező és Kertész Péter a Mazsihisz részéről – 2000. szeptember 19-én történt.
II. rész
Nem sokkal ez előtt részletesen beszámoltam a zsidóság sorsának alakulásáról a város közszolgálati lapjában, ami aztán elindított egy kisebbfajta lavinát.
Temetőfelújítás az 5761. zsidó újévre
Három évvel korábban felhívás jelent meg a szentendrei önkormányzat lapjában. Lényege az volt, hogy közreadója hitközséget szervez. Névvel, telefonszámmal. A szokatlan közlemény egyfajta szondázásnak is felfogható volt, hiszen közismert, hogy a sorsfordító időkben Szentendre volt a nyilasok egyik fellegvára. G. Sin Edit helytörténész írja Szentendre 30 éve című könyvében: ,,A két világháború között Szentendre városa volt az, ahonnan az egyik első nyilaskeresztes képviselő, Csia Sándor bekerülhetett az Országgyűlésbe. (…) Bűnös politikai pályafutását Szálasi Ferenc Szentendrén kezdte meg, a Futó u. 1. szám alatt. (…) A zsidók elhurcolását még a Szálasi-puccs előtt megkezdték. Csak a Jókai utcai gettóból 171 zsidót vittek el 1944. július 9-én. Megkülönböztető sárga csillaggal a mellükön úgy vagonírozták be őket a helyi vasútállomáson, mint a sárgarépát vagy a krumplit. Ijedt tekintetű gyerekeket, magatehetetlen öregeket egyaránt”.
A deportálás egyik napról a másikra megszüntette a zsidó életet a városban, ahol addig virágzó hitközség működött: imaházzal, iskolával. S bár 1945 után, az eltelt több mint fél évszázad alatt megtelepedtek zsidó vallásúak is Szentendrén, egymással nem kerültek kapcsolatba, és senkinek közülük nem jutott eszébe, hogy folytatni kellene azt, aminek a vészkorszak vetett véget.
A városi újságban közzétett felhívás mögött valójában ez a szándék húzódott meg. Hogy mennyire alaptalan volt a félelem az esetleges atrocitásoktól, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egyetlen sértő telefonhívást nem kaptam. Miközben a hitsorsosok sem adták egymás kezébe a kilincset lakásom ajtaján, hogy ehún vagyok, rám is számíthatsz, ha összejön a minján…
Közben a Bükkös-patak partján hosszas vita után felavatták Csikszentmihályi Róbert Munkácsy-díjas érdemes művész, koszorús szobrászművész második világháborús emlékművét, amelyre öt zsidó munkaszolgálatos nevét is felvésték. Az eseményhez méltó avatási szertartáson a városban működő egyházak (római katolikus, görög katolikus, református, evangélikus, baptista) papjai után Deutsch László főrabbi mondott imát a hősökért. A főrabbi – akit Kállay Péter polgármester hívott meg – általános tiszteletet váltott ki a jelenlévő több száz szentendreiből.
Ezek után nem meglepő, hogy 1998. május 17-én vasárnap délelőtt Schweitzer József országos főrabbi zsidó imahelyet avatott Szentendrén. Beszédében kifejezte reményét, hogy a holokauszt nem ismétlődhet meg soha. Az eseményen képviseltették magukat a városban működő egyházak is.
A hivatalos nevén Szántó Emlék-és Imaház a közelmúltban elhunyt Szántó György emlékét őrzi. Ő rendelkezett élete végén úgy, hogy házának egy része a zsidó kultúra és közösségi élet színtere legyen. Az adományozó végakaratát fia, Szántó András valósította meg a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közreműködésével.
Néhány héttel korábban Szentendrén járt a Los Angeles-ben élő, 89 éves Herman Ernő, aki fél évszázaddal korábban a szentendrei zsidó hitközség elnöke volt. Az idős férfi elmondta, hogy a deportálásokat megelőzően 120 zsidó család élt a városban, s hosszú időn át jól megfértek a más felekezetű emberekkel. Az öregúr úr elmondta: első feleségét és négy éves kisfiát Auschwitzban ölték meg, második feleségével 1957-ben vándorolt ki Amerikába. Zsidó közösségről akkor már nem lehetett beszélni Szentendrén, hiszen mindenkit elhurcoltak, s csak néhányan jöttek vissza közülük. A mártírok emlékére egy ideig a Petőfi utcában, az egykori zsinagóga falára helyezett emléktábla hívta fel a figyelmet. Később a hitközség az épületet eladta, az emléktábla Újpestre került, ma is ott található a zsinagóga udvarán. (Sic!) Másolata a turisták ezreit vonzó szentendrei imahely udvarán emlékeztet a múltra.
Az elhagyott temetőből 1973-ban sajátított ki a tanács egy tetemes földdarabot, ahol most óvoda működik. Lerombolták a ravatalozót, és nyoma tűnt a gyönyörűséges hintónak is. Jónéhány sírkőnek is lába kelt, nem egy közülük az azóta épült lakóházak falában dacol az idő múlásával.
Úgy tűnt, a temető is a holtak sorsára jut. Majd az 1980-as évek derekán az elhagyott sírkertet a Népfront kipucolta, több teherautónyi gazt szállítottak el a helyszínről, s készülőben volt egy terv ,,az eredeti állapot helyreállítására”. Aztán a temetőt megint benőtte a gaz, több sírkő eldőlt (eldöntötték?), félő volt, hogy ha nem erősítik meg támfalakkal a Méhész utca felőli oldalát, a sírkövek egy nagyobb esőzést követően a szó szoros értelmében ,,elvesztik lábuk alól a talajt”.
Egy Szentendrén élő nyugdíjas újságíró, Tahitótfalu példáján felbuzdulva, elhatározta, hogy rendbe hozzák a szentendrei zsidó temetőt. A MAZSIHISZ 200 ezer forinttal járult hozzá a munkálatokhoz, amelyek már el is kezdődtek. A teljes költség ennek minimum a háromszorosa, de az önkormányzat – mondta Gulyás József alpolgármester – azon van, hogy a hiányzó összeget (önkéntes munkával, adományokból) előteremtse. A VSZ RT ellenszolgáltatás nélkül vállalta, hogy augusztus végéig megtisztítja a temetőt. A kivágott korhadt fákat és mindenféle gazt – a városi főkertész közbenjárására – a Lion Kft. nagyteljesítményű aprító gépe dolgozza fel ezután, s a darálékot használják a gyom elfojtására. Több ajánlat érkezett a Városházára a támfal megerősítésére is, így jó esély van arra, hogy szeptember 29-re, az 5761. zsidó újévre (Ros hasana) nem kell senkinek szégyenkezni a szentendrei zsidó temető sanyarú állapota miatt.
(Szentendre és Vidéke, 2000. szeptember 1.)