2007. 1. szám » Forrai Márta: A tehetséges Klein – Kilényi család

Forrai Márta: A tehetséges Klein – Kilényi család

Az alábbi írás zsidó sorstörténeti szociológia

Klein Gyula Lipót (Julius Leopold Klein) (Miskolc, 1804. – 1876. 08. 02. Berlin)

Klein Gyula Lipót nevét a világirodalom-történet magyar származású német drámaíróként és irodalomtörténészként tartja számon
A család ősei Németországból vándoroltak be Magyarországra és Szent-Péteren telepedtek le. Amelyet így írt le Fényes Elek 1851-ben. „Szent Péter település Borsod vmegyében, Miskolcztól néhány állomásra a Sajó jobb partján… Lakosok összes száma 3712 lélek, kik közt 360 r. kath., 30 gör. kath., 17 evang., 2570 reform., 735 zsidó. A r. kath. és reformátusoknak helyben van anyaegyházuk, s a zsidóknak synagógájuk.”
Az apa Heyman Klein aki kereskedéssel foglalkozott, Miskolcra költözött. Felesége Barbara, egyszerű ortodox asszony volt. Miskolcon született 1804-ben legidősebb gyermekük Gyula, 1805-ben Hermann (Kilényi János néven ismert hírlapszerkesztő és fordító volt). A két testvért még öt gyermek követte. A szülők igen jómódúak voltak. Az apa a francia-osztrák háborúban hadiszállító volt, akkor alapozta meg vagyonát. Nemcsak kereskedéssel foglalkozott, hanem széles látókörű igen művelt, köztiszteletben álló ember volt. Mint a miskolci kile egyik legtekintélyesebb tagja Borsod vármegye valamennyi hitközségének elöljáró felügyelője volt.
Vagyoni helyzetüknél fogva a szülők megtehették, hogy gyermekeiket kiváló nevelésben részesítsék. Németországból szerződtetek nevelőket és tanítókat házukba. Gyula a gimnázium I-IV. osztályát szülővárosában végezte. 1817-ben a család Pestre költözött, először a Rumbach utca 455 hrsz., majd a Háromdob utca 400 hrsz. alatt laktak. Gyulát a piarista gimnázium V. osztályába íratták be szülei. Nyelvtehetsége (amely valamennyi testvérére jellemző volt) korán megmutatkozott. Tizennégy éves korában az iskola új igazgatóját latin nyelvű verssel üdvözölte, amely olyan sikert aratott, hogy nyomtatásban is megjelentették. Az érettségi vizsgán Marcus Accidus Plautusról írott latin nyelvű dolgozatára kiváló minősítést kapott.
Érettségije után 1822-ben, Bécsben filozófiát tanult. Vonzotta az orvosi pálya, beiratkozott a bécsi egyetem orvosi karára. Úgy vélte, ez által szerezhet magának jó állást és társadalmi megbecsülést. Időközben szülei igen rossz anyagi helyzetbe kerültek és visszaköltöztek Miskolcra. Kényszerűségből arisztokrata családoknál vállat, nyelvtanári állást, hogy megélhetését biztosítsa és tanulhasson. Többek között egy gazdag, előkelő zsidó család gyermekeit is tanította. A család áttért keresztény vallásra. Példájukat Klein Gyula is követte, a keresztségben a Lipót nevet vette fel. Áttérése után először Bécsben a gróf Colloredo – Mansfeld család, majd Nápolyban a Lucchesi -Palli hercegi család alkalmazta nevelőnek. A függetlenséget szerető fiatalember nehezen viselte a kötöttséget, amely nevelői állásával járt. Többször volt vitája a munkaadójával, ezért állásából elbocsátották.
Ismét visszatért Bécsbe. Itt kapta meg a miskolci kile felkérését, hogy 1828. június. 9-re gróf Reviczky Ádám Borsod vármegye főispánjának beiktatására üdvözlőbeszédet írjon. Az üdvözlést német, magyar, latin, görög, francia, olasz, angol, spanyol és héber nyelven készítette el. Az ünnepségen elhangzott köszöntések nyomatásban is megjelentek: Reviczky Ádám úrnak, Nagyméltóságú Revisnyei gróf,-T. Ns. Borsod vármegye főispánjának, fő-ispáni székben és méltóságban;… végben ment béiktatása… alkalmatosságával mondott és tartott beszédek. Miskóczon, 1828.
1830 táján hazatért szülővárosába. Szülei ekkor tudták meg, hogy kitért, ez lelkileg igen megviselte őket. Előbb apja majd, 1830-ban körül anyja hunyt el.
Mivel már semmi nem fűzte Miskolchoz, egyik rokonának meghívására, aki Berlinben élt, a német fővárosba utazott. Itt fejezte be filozófiai tanulmányait és orvosi diplomát szerzett. Disszertációját elegáns latin nyelven írta és védte meg. Ennek ellenére orvosi gyakorlatot sohasem folytatott. Olaszországba, majd Görögországba utazott. Rövid ideig az athéni német követségen volt kultúrattasé.
Visszatért Berlinbe, megélhetését hírlapírásból fedezte és drámákat írt. 1838-ban szerkesztette a Baltische Blätter harmadik évfolyamát Wismarban. Megnősült, de mivel korlátlan függetlenséghez szokott, házasságát rövidesen felbontotta. Zárkózott és különc természete miatt egyre inkább egyedül maradt. Élhetetlensége legendás volt, de hatalmas tudását mindenki elismerte. 1859-ben a berlini Preussissche Zeitung tárcaírója volt, majd színházi kritikái jelentek meg különböző lapokban. Öreg korában egyetlen leánya (aki egy fiatalkori házasságon kívüli kapcsolatból született) gondozta és ápolta a betegeskedő apját. Élete utolsó szakaszában nyomorúságosan élt. 1868-tól a Schiller Egyesület segélyezte évente 300 tallérral.
A Magyar Tudományos Akadémia 1869. április 14-én kültagjává választotta. Öccse Kilényi János, alias Klein Hermann a Magyar Tudományos Akadémia anyagi támogatását kérte testvérének, annak tudta nélkül. Csengery Antal az alelnök nem teljesíthette ezt. A németként számon tartott, de magyar születésű író, ha még akadémiai kültag is, nem lehetséges a támogatása. Mielőtt bármi is jóra fordult volna Klein Gyula Lipótot egy berlini kórházba, vitték, hogy gondosabb ápolásban részesíthessék, itt hunyt el 1876. augusztus 2-án. Nevét, mint a nagy drámaíróét 1897-ben említették ismét a berlini lapok, leánya tragikus halála kapcsán.
Életében nem volt ismert, szerzői sikerei nem voltak. Halála után fedezték fel, a német irodalomtörténészek. Neveltetésénél fogva német műveltsége és német gondolkodása volt. 14 színművet, 10 tragédiát és 4 vígjátékot írt. Keletkezésüket nem tudjuk pontosan, mert némelyik sokkal később jelent meg nyomtatásban. Hatalmas drámatörténeti műve Geschichte des Dramas befejezetlen maradt.

Kilényi János (Klein Hermann) (Miskolc, 1805. – 1889. 06. 09 Budapest)

Ugyanabban a kiváló nevelésben részesült, mint bátyja Gyula. Neve az 1830-as évek végén német fordításaival vált ismertté. Először Jósika Miklós regényeit, majd Széchényi István: Néhány szó a lóverseny körül című munkáját fordította és kiadta. Einiges über Ungarn. Nach dem “Néhány szó a lóverseny körül” Graf Stefan Széchenyi aus dem Ungarischen übersetz von Hermann Klein. Ofen, 1839. Druder k, ung, Universit.-Buchdruck. Szintén az ő tolmácsolásában jelent meg a Pesther Tageblatt-ban Eötvös Károly tanulmánya a Zsidók emancipációjáról.
Az 1840-es évek elején, Pesten hírlapírással foglalkozott. A Kilényi írói álnevet választotta 1845-ben. 1841-ben, a Társalkodóban magyar nyelvű cikkei jelentek meg. 1842-ben Beck Károllyal megalapította a Der Ungar (zeitschriftliches Organ für magyarische Interessen für Kunst, Literatur, Theater und Mode) című politikai és szépirodalmi napilapot, amelynek kiadója és főszerkesztője lett. Beck Károly volt a segédszerkesztő. Hetente hatszor jelent meg négy-négy oldalon, amelyet egyszer divatkép, másszor magyar dalok kottái, metszetek, szatirikus rajzok egészítettek ki. A lap magyar nemzeti programja magába foglalta azokat a törekvéseket, amelyek a reformkori hazai haladó német nyelvű sajtót jellemezte. Következetesen törekedett arra, hogy tárgyilagos képet adjon a külföldnek Magyarországról, és a külföldi haladó eszméket, közvetítette országunkban. Az utolsó szám 1848 szeptemberében jelent meg. Másodszorra Zeffi Gusztáv indította meg a Der Ungar-t és Klein volt a segédszerkesztő 1850. november 8-ig. Még abban az évben Bécsbe költözött, és a kereskedelmi pályát választotta.
Kitért, és 1849. július 10-én megkeresztelkedett az evangélikus egyházban a Kilényi János nevet vette fel. 1860-as évek elején ismét Pesten telepedett le lakása a Szervita téren volt.
1889. június 6-án elgázolta egy szekér, sérülései olyan súlyosak voltak, hogy július 9-én elhunyt.

Kilényi Hugó (Pest, 1840. 12. 25. – 1924. 12. 27. Budapest)

Kilényi János fia, családi hagyományként ő is kiváló nevelésben részesült. Gimnáziumi tanulmányait a pesti piaristáknál végezte. Jogi tanulmányai befejeztével 1864-ben joggyakornok volt a pesti ítélőtáblánál. 1867-1889-ig a Földművelési Minisztériumban töltött be állást. A Kereskedelmi Minisztériumban 1889-től miniszteri tanácsos volt. 1880-ban írta legfontosabb munkáját: Adatok Magyarország gabonakivitelének kérdéséhez az utolsó évtizedben, különös tekintettel a tarifaviszonyokra. Ezzel a művel a Magyar Tudományos Akadémia díját nyerte el.
Élénk közgazdasági tevékenységet folytatott, a Nemzetgazdasági Szemlében és egyéb szakfolyóiratokban, valamint a Pesti Hírlapban publikált. 1891-ben kapott magyar nemességet. 1901-ben nyugdíjazták.
Mint kiváló szakember 1903-tól több vezető állást töltött be: M. Kir. Államvasutak Gépgyárának elnöke, Diósgyőri M. Kir. Vas-és acélgyár elnöke, a M. Kir. Államvasutak igazgatósági tagja, az Országos Szabadalmi Tanács tagja, Adria M. Kir. Tengerhajózási Rt. igazgatósági tagja, Magyar Keleti Tengerhajózási Rt. igazgatósági tagja, Foncičre Pesti Biztosítóintézet elnöke, Fegyver- és Gépgyár Rt. igazgatósági tagja, Fiumei Első Magyar Rizshántoló- és Rizskeményítő Rt. igazgatósági tagja
Hatalmas vagyonát művészeti- és numizmatikai gyűjteményébe fektette. Ezek határainkon túl is ismertté tették. Műtárgyait vásárlás és csere útján szerezte. Korának egyik leghíresebb műgyűjtője és műtárgyszakértője volt. Várhegy utcai (ma II. ker. Hidegkúti út) villájában szívesen kalauzolta gazdag gyűjteményében ismerőseit. Nyilvánosan csak egyszer szerepelt néhány tárggyal 1912-ben kisplasztikai kiállításon.
A XIX. és XX. századfordulóján elsők között volt, aki hintóját gépkocsira cserélte.
1901-ben egyik alapító tagja volt a Magyar Numizmatikai Társaságnak. 1907-1915 között az alelnöki, majd 1915-1921 között az elnöki tisztséget töltötte be. A Társulat fennállásának 20. Évfordulójára Berán Lajos éremművész emlékplakettet készített. Előlapon: A MAGYAR NUMIZMATIKAI TÁRSULAT HVSZ ÉVES FENNÁLLÁSA EMLÉKÉRE * Balra: GR. DESSEWFFY MIKLÓS* jobbra: DR. RÉTHY LÁSZLÓ* középen 1921. évszám. Balprofilban ábrázolt kettős mellkép, jobbra: BERÁN/LAJOS jelzés. Hátlapon: SZENTGÁLY KÁROLY*KILÉNYI HUGÓ*DR. ZIMMERMANN LAJOS*DR. GOHL ÖDÖN* Balprofilban ábrázolt négyes mellkép. Vert ezüst és bronz 70 mm.
Idős korában a látása rohamosan megromlott. A Numizmatikai Társulatba csak felesége kíséretével jutott el; látáscsökkenése miatt egyedül nem közlekedhetett. Gyűjteményében gyönyörködni nem tudott már, ezért az Ernst Múzeum által 1917. november 26-án aukcióra bocsátotta. Ez alkalommal katalógus jelent meg az Ernst Múzeum aukciói című sorozatban „Kilényi Hugó gyűjteménye” címmel. Az aukció sikeres volt, igen hatalmas összeghez jutott, amelyet állampapírokba és hadikölcsön kötvényekbe fektetett. A háború végzetével ezek semmit sem értek. Egyik napról a másikra szinte földönfutó lett. Szinte koldusszegényen halt meg
Kitüntetései: Ausztriai császári Lipót–rend lovag keresztje 1895., Ausztriai császári vaskrona-rend III. osztály 1885., Ausztriai császári Ferenc József-rend középkeresztje 1898., török Ozman-rend, szerb Takova-rend.
Felesége Spitzer Jenny volt. Házasságukból született Júlia leányuk.
Egyéb munkái: Viola című költeménye 1857-ben jelent meg a Magyar Néplapban, a Közigazgatási Döntvénytár (Bp. 1877-1879) egyik szerkesztője volt, Ein wiedergefundenes Bild des Tizian Bp. 1906.

Kilényi Júlia Adél Sarolta (Budapest, 1882. 11. 21-?)

Eredetileg festőművésznek készült. Házasságot kötött dr. Berend Miklós orvossal 1904. november 21-én. Férjét elkísérte külföldi tanulmányútjaira. A lehetőséget kihasználva német egyetemeken művészettörténetet, filozófiát és irodalmat tanult. Első könyve a Pogány versek. 1906-ban jelent meg Budapesten. Két gyermekük született Júlia és Miklós. Az idő alatt, míg férje frontszolgálatot teljesített az I. világháborúban, önkéntes betegápolóként dolgozott budapesti kórházakban.
1919. június 22-én férje tragikus körülmények között hunyt el; erre még utalunk. Az özvegy a háborút követő gazdasági válságban minden vagyonát elvesztette. Írói és fordítói munkáiból élt. 1919 októberétől az Új Nemzedék, később a Nemzeti Újság és a Budapesti Hírlap munkatársa volt. Recenziókat írt és vezette a Szemle rovatot.
Fia a II. világháború alatt részvett a Nemzeti Ellenállási Mozgalomban. 1944. november 28-án a nyilasok elhurcolták a Rókus kórházból, ahol orvos volt. Megkínozták, majd Nagytétényben agyonlőtték, és holttestét a Dunába dobták. Mindkét Berend Miklós apa és fia tragikus hasonlósággal fejezte be életét. Anyja, fia emlékét örökítette meg a „Ne ölj!” című regényében. Ebben a könyvében emlékezik meg a budapesti zsidó mártírok deportálásáról, gettóbeli szenvedéseikről és a Nemzeti Ellenállási Mozgalom hőseiről.
Regényei: Akik kihullottak Isten tenyeréből. 1939; Álomlovag. 1943; A boszorkány. 1921; Boszorkánytánc. 1932; 1940; 1943., Elátkozott tündérkert. 1948; Hadiárvák. 1938; Hazádnak rendületlenül. 1940; Isis legyőzi Aphroditét. 1942; Istenek és ösztönök. A lélek és a vér regénye. 1929; 1932., Jochanaán Ibn Ben Aluya. Egy orvos története. 1923; A lüktető talaj. A tegnap és a ma regénye. 1927; Ne ölj! 1946; A Piombo — kép. 1938; 1943; Századvégi emberek. Nyolc nap története. 1941; Szent Bertalan éjszaka. 1934; Vippári a csavargó asszony. Egy komédiásnő regénye. 1937, 1943; Visszahullott kő. 1945.

DR. Berend Miklós (Nagykálló, 1870-1919. 06. 23.)

Szülei dr. Bleuer Miklós és Lang Mária. Apja 1817-ben Nagykállón született. A pesti egyetemen végezte orvosi tanulmányait. Disszertációjának címe: Orvosi értekezés a tüdőlobról, amely Pesten 1844-ben nyomtatásban megjelent. Az 1848/49-es szabadságharcban a nyíregyházi honvédkórház főorvosa volt. Az első Szabolcs megyei Takarékpénztár elnökévé választották. 1865. október 1-jén nyílt meg a második takarékpénztár a vármegye akkori székhelyén Nagykállóban. Dr. Bleuer Miklós volt az alapítók egyike és 30 évig töltötte be az elnöki pozíciót. Támogatta kollegája dr. Jósa András orvos régészeti ásatásait. Nagykálló határában levő Nagykorhány ásatása 1893-ban kezdődött. A költségek meghaladták a 200 forintot, amelynek nagy részét magánvagyonából fedezte.
Berend Miklós orvosi diplomáját 1891-ben szerezte a budapesti egyetemen. A Kórbonctani Intézetben volt gyakornok 1891-1893 között. A Stefánia Gyermekkórház segédorvosa lett 1893-ban, majd egyetemi tanársegéd. 1896-ban állami ösztöndíjat nyert el külföldi tanulmányútra. A berlini, lipcsei és prágai egyetemeket látogatta. Párizsban a csecsemővédelmet tanulmányozta. Gyermekgyógyászatból habilitált 1903-ban. Házasságot kötött Kilényi Júliával 1904-ben. A Fehérkereszt Gyermekkórház főorvosa volt 1908-tól haláláig. Aktívan rész vett az anya-és csecsemő-és gyermekvédelemmel foglalkozó szervezetek munkájában: Országos Stefánia Szövetség, Országos Gyermekvédő Liga, Magyar Ifjúsági Vöröskereszt. Számtalan publikációja jelent meg szakfolyóiratokban. A Révai Nagylexikonnak szerkesztőségi munkatársa volt.
Lakása és rendelője IV. Eskü tér 8. szám alatt volt innét indult el élete utolsó útjára.
1919. június. 23-án a Ludovika Akadémia tisztjei és a dunai monitorok támadást szerveztek a vörös csapatok ellen. A harc egy napig tartott. Berend Miklós, aki a Duna parton sétált, elővette zsebkendőjét. Az ott tartózkodó vöröskatona úgy vélte, ezzel a monitoroknak akar jelt adni. Agyonlőtte a Mária Valéria utca (ma Apáczai csere János) és az Eskü tér (ma Március 15.) sarkán. Vagyontárgyaitól kifosztva holttestét a Dunába dobták. Felsége pár nap múlva a Szvetanai utcai halottasházban találta meg és azonosította. A budapesti munkásasszonyok kisebb tüntetéseket szerveztek: „Megölték azt az orvost, aki gyermekeinket önzetlenül és ingyen gyógyította.”
Tankönyvei: Gyermek-terápia szakok szerint csoportosítva. Bp. 1902. Mai Henrik és fia., A csecsemőbetegségek orvoslása. Bp. 1907. Singer és Wolfner., A szoptatás, a mesterséges táplálás és a csecsemőkori bélbajok. Bp. 1908. Franklin Társulat. (Egészség könyvtára 7.), Bp. 1917. Tanulmányai: Csecsemővédelmi akciónk előkészítéséről. Bp. 1917., Az exudativ diathesis a gyermekkorban. Bp. 1912., A Stefánia Szövetség kiadásában jelent meg: A tanítás szerepe a csecsemővédelemben és egy javaslat a dajkakérdés megoldásáról 1916., Német és magyar anya-és csecsemővédelmi intézmények a háború előtt és azóta. 1918.
Az I. világháborús emlékezéseit a „Harctéri napló. Adatok a magyar honvédség főképp az 5. h. huszár ezred történetéből” című könyvében írta le.
Öccse László 1884-ben született. Szintén az orvosi hivatást választotta. Nyíregyházán köztiszteletben álló főorvos volt. 1933-ban hunyt el. Megkeresztelkedett a római katolikus egyházban.