Gazdag eredetiség
Szilárd Klára
Személyes adatai
Született Magyarországon (Budapest) 1921
Tanulmányok Magyarországon (Budapest) és Svájcban (Genf) 1937-1946
Lakhelyek Magyarországon (Budapest)
1921-1944
Svájcban (Genf és Zürich) 1944-1951
Izraelben (Ramat-Ganban és Jaffa óvárosában) 1951-1993
Magyarországon (Budapest és Szentendre)
1993-tól
Munkássága területei
1. Festészet (olaj és akvarell)
2. Grafika (litográfia és szita)
3. Freskófestés („Fresco buono”) valódi régi technikával
4. Üvegablakok és –falak tervezése és
kivitelezése klasszikus katedrális technikával
5. Színházi díszlet- és kosztümtervezés
6. Hegesztett vasszobrászat
Munkássága
1. 60 önálló kiállítás Európában és Izraelben
2. Kiterjedt grafikai munkásság az „ARTA”
világszervezetnek
3. Épületek szabadtéri falaira festett freskók
Zürichben
4. Ólmozott üvegablakok Izrael 14
zsinagógájában és számos középületében, majd
a holokauszt emlékmű Budapesten,
a Dohány utcai zsinagóga emlékkertjében
4. Színdarabok díszleteinek és kosztümjeinek tervezése Izraelben
5. Intenzív szobrászati alkotás Szentendrén
Kitüntetései
Nordau díj (Tel Aviv)
Számos bronz- és ezüstérem (Párizs)
„Év festője” a Destaque-ban, a nemzeti televízió nagydíja (Săo Paolo)
Izrael Kulturális Minisztériuma grafikai
versenyének I. díja (Tel Aviv)
Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje
(Budapest)
Közismert festőként részt vesz Magyarország, Európa és USA számos aukcióján, így művei megtalálhatóak szerte a világban.
Nicole Lamothe
műkritikus – Párizs
A sivatag
Szilárd Klára örök meglepetés! Invenciózus és szenvedélyes művész, festészetében egyre gazdagabban tárul fel eredetisége,
a képzelet, az elmélyült gondolkodás és az érzékenység kivételes egyensúlya.
Hosszú karrierjének mindvégig visszatérő témája az ember és a természet. Ezeket idézi állandóan újjászülető látomásokkal és lelkesedéssel, itt-ott megjelenő tartózkodó mélabúval, ami azonban soha nem változtat
a kitaposott ösvényeket elkerülő művészetének erőteljességén.
A festészet misztikus tevékenység, mind
a magányosan alkotó művész, mind az azt befogadó néző számára. Szilárd Klára sivatagi sorozata is ezt bizonyítja. Ezekben a képekben életének egy fontos fejezetét beszéli el, a hatalmas, magányos, varázslatos sivatag felfedezését, azt a kalandot, amelynek emlékét érintetlenül megőrizte, és változatlan hevességű érzésekkel idézi fel újra. Művészi munkássága e lenyűgöző táj mértékeit viseli magán. Különleges kifejezésmódjával a természetből kiindulva a titkos jelentéseket hordozó formákon át az absztrakcióig terjedő vizuális utat jár be. Elragadó ennek az örökké változó sivatagnak szentelt kifejező, látomásos festészetnek fenséges örvénylése.
Vászonról vászonra ejti rabul a nézőt ennek az összehasonlíthatatlan tájnak a káprázata. A tekintet hosszan leidőzik a szinte tapintható sziklák közé szorult, szédítő mélységű szűk szakadékokon, vagy a töredezett talaj nyers szépségén, amelyen a repedésvonalak már-már geometrikus ábrákat alkotnak. A képek visszaadják a hatalmas, szigorú tereket, a szépséges sziklák közt
a szárazságtól meggyötört cserjékkel és
a békés, végtelen felé nyitott horizontokkal. Elénk tárul a sivatag története, amelyet
a művész híven érzékel, és újra alkot. Megjelennek a természet alkotta, színházhoz hasonló pompás díszletek, az éjszakát megvilágító, üvegablak-szerű színekkel. Lélegzenek ezek a lángoló képek, egy elementáris erejű világ jelenik meg bennük, a sziklák és kövek primitív ásványi szerkezetében, változó színeikben felidézve az ember jelentéktelen helyét a természetben. Szilárd Klára érzelmekkel telítve, de festőként közelít a természethez, nem elbeszél, hanem szigorú kompozíció szerint domborzatokká és színgazdag, áttetsző felületekké dolgozza át a látványt. Vajon mesebeli legendák újjáéledt állata jelenik meg hirtelen vagy délibábszerű látomás? A művész a képzelet csatornáiból merít, de nem hamisít, a halott fák a sivatag
képébe ékelt különös álatokká változnak.
Szilárd Klára óriási ihlettel ábrázolja e mindig változó táj iránti csodálatát, biztos mesterségbeli tudást művészi szabadsággal egyesítve tükrözi varázsát és nagyságát.
Művészet és élet elválaszthatatlanul összeforrva, egymást gazdagítják Szilárd Kláránál. Ihletett és vakmerő, ugyanakkor érzékeny és poétikus alkotó, szürrealizmusba hajló munkássága vonz és megbabonáz.
Beke László
A vasszobrok
Nem nehéz kimutatni, hogy az idők folyamán – a rozsdamentes acéllal szemben –
a rozsdás vashoz a pusztulás, az elmúlás képzete kapcsolódott. A magyar közelmúltból számunkra először Fejes Endre Rozsdatemető című regénye ötlik elő, hozzá kapcsolódik kaotikus képi világa miatt Juhász Ferenctől a Tenyészet országa, később Krasznahorkai László Sátántangója, a festészetben pedig mindenekelőtt Csernus Tibor Újpesti rakpartja, ahol a gazdagon megmunkált faktúra a televényt a hulladékkal és a rozsdás vassal a felismerhetetlenségig összemossa. Az 1960-as éveknek ez a pusztuló, de valahogy mégis buja „általános masszája”, mely
Magyarországon a „szürnaturalizmus”-ban találja meg a művészi kifejeződését, a világ másik részében újra dinamizmussal telítődik, s a pop artban megszületik a roncstelepektől az olvasztókohókig vándorló vas és acél új esztétikája.
Szilárd Klára vasszobrai, melyeket 1986-tól készít, olyan paradox absztrakt kompozíciók, amelyek nagyon is konkrét vashulladék darabokból vagy tárgyakból, eszközökből állnak, de az alkotórésze eltűnő félben van, hogy egy-egy informel sűrítménnyé vagy kvázi-természetes képződménnyé álljon össze. Ez az alkotói-keletkezési folyamat
különösen a szép szentendrei szoborkertben tanulmányozható, melyet Szilárd Klára 1995-ben vásárolt meg. A fémtárgyak elvesztik eredeti funkciójukat, szobrászi nyersanyaggá válnak, új összefüggésbe kerülnek, és visszakerülnek a még átfogóbb környezetbe, a növények és fák közé. Talán ennek az állapotnak az „előérzete”-ként fogható fel néhány 1975-ös rajza és festménye, Gépek a tengerben címmel. Nem egyszerűen az elmúlás hangulatának melankolikus és szürrealisztikus felidézése ez a tárgyi
metamorfózis, hanem inkább a természetbe visszatérés utópiája.
A művészi jelentés és a műfaji státusz szempontjából a legkülönösebbnek tartom Szilárd Klára nemrégiben keletkezett „szoborrajzait”: lehetetlen eldönteni róluk, hogy idea-, vázlatlejegyzések-e, netán kész szobrokról készült emlékeztetők, vagy csupán antropomorf, biomorf, biomechanikus vagy biokonstruktív fantáziák.
Ezért tartom indokoltnak a szubjektív megközelítést is: számomra ezek a rajzok súlyos és borongós hátteret képeznek a szobrokhoz még akkor is, ha a kéz mozgása
spontán és könnyed. Általános, borús gomolygás, lágy, felhős, szürke atmoszféra lebeg az ember szeme előtt. Ha hagyja magára hatni ezeket a formákat és árnyalatokat.
Gádor Magda
szobrászművész
A szobrok és a rajzok
(A Skanzen Galériában, a szentendrei
Szabadtéri Néprajzi Múzeumban 2006. június 9. – július 16. közötti kiállítás megnyitó beszéde)
Itt állok közöttük, és elgondolkodom, mi az indítéka, mi az oka annak, hogy szobrok, rajzok létrejönnek, megjelennek, a barlangrajzoktól kezdve egészen máig és tovább? Ennek csak egy oka lehet: az, hogy valami mást közölnek a világról, mint amit a szavak közölni tudnak. Mást közölnek és másképp.
A tér, a forma, a vonal művészetére jellemző, hogy az anyagon keresztül jelenik meg. Az anyag megőriz és közvetít, sűrűn vagy légiesen – változatos formában.
Szilárd Klára küzdelmes élete Budapesten kezdődött. Innen a háború sodorta el. Élt Svácjban, Franciaországban, Izraelben, majd 1993-ban tért haza Budapestre. Azóta itt és Szentendrén él és dolgozik.
Munkássága sokirányú, sok-műfajú: festmény, szobor, üvegablak, grafika – mind megjelenik munkájában. Végigtekintve
pályáján egy idézet jut eszembe, Pierre
Székelytől: „Hála kortalanul aktuális műveinek, Szilárd Klárát nem érinti az idő múlása. Művészete maradandóan a jelené.”
Jelen és múlt – itt gondolok az elmúlt évek kiemelkedő alkotásaira – az üvegablakokra, melyek 14 izraeli zsinagóga szerves részei. Ezeket az üvegablakokat megújított technikával és szakrális motívumok beépítésével úgy hozta létre, hogy azok fényt árasztanak
a szó átvitt és valóságos értelmében.
Ezt a tevékenységet itthon is folytatta. Egy már itthon készült művét a Raul
Wallenberg utcában, majd a Dohány utcai zsinagóga mögött helyezték el. Másik üvegmunkája Kecskeméten, az Űrrepülők Szemészeti Kórházában kapott helyet 2005-ben.
Most nem térek ki kiállításaira, küzdelmeire, díjaira. Kivételt teszek két hazai vonatkozású adattal: 1999-ben monográfiája jelent meg Budapesten, és 2002-ben megkapta
a Magyar Köztársaság Arany Érdemzászlóját.
Végezetül az itt látható rajzokról szólok. Ezek a rajzok Szilárd Klára legújabb munkái. A rajz a legközvetlenebb műfaj. A vonal titkokat közöl a világról, de leginkább rólunk, saját magunkról. Szilárd Klára rajzai életünk sokszerűségéről szólnak, és szólnak őróla magáról is. Arról a ritka értékről, hogy nála az alkotás és az élet a legteljesebb egységben van. A folyamatos alkotó munka és az élet történései nem oltják ki, hanem erősítik egymást.