Hrotkó Larissa
Rozi férjhez megy
Egy szép epizód a 19. századból1
Az itt leírt történet a sok türelmet és kitartást igénylő kutató munka kicsiny lelete. Ez a derűs pillanatok egyike, amiért érdemes kutatni! Íme a történet:
Milics, 567. Nisszán 2-a („ami 1807 márciusának felel meg” – így a szöveg). Isaak ben Sámuel gyűrűvel és az „esketési mennybolton” át (így írták le német nyelven a hupát) történt vezetésével, Mózes és Izrael törvényei szerint a zsinagóga kertjében feleségül vette Ros-t, Ari Kollmann lányát. Az esküvőn megjelent tanúk ezt a tényt a házassági szerződés alján látható aláírásukkal megerősítették. A német nyelvű, kissé ráncos, ám egyéb iránt szépen megöregedett okmányból megtudhatjuk, hogy nemcsak a vőlegény és az apja, de a megjelent tanúk között is volt rabbi: rabi Isaak ben rabi Sámuel, Joachim ben rabi Sámuel és Mayer ben rabi Joachim. Sőt a menyasszony apja is rabbi Kollmann fia volt. Az esküvő tehát valóban rabbinikus keretek között volt!
Az említett szerződésnek melléklete van – egy úgynevezett specifikáció –, amelynek héber betűs példánya is megtalálható a német szöveg mögött. A héber betűs szöveg jiddisül készült a zsidók részére, a német szöveget a hatóságnak írták. 1826. december 22-én az okmányt Pesten újra hitelesítették. Lehet, hogy ennek maga Rozi volt az oka, akinek valamilyen bizonyítási eljárás miatt volt fontos a házasságba vitt hozomány felsorolása.
A hitelesítők aláírása elárul egy-két nüánszot a pesti zsidó életből. Egy bizonyos Koválik jegyző úr magyarul írta meg a hitelesítő záradék szövegét, ami 1826-ban Pesten még nem fordult elő, de vidéken a magyar nyelv használata már elterjedt. Koválik, a milicsi közjegyző aláírása alatt „libror hebr. revisorus” Johannes Carl Kohlmann héber közjegyző írása látható.
Vajon melyik Kohlmann volt ez? A pesti zsidók közül legalább két Kohlmannról van tudomásunk, és mindkettő nyomot hagyott a közösség életében. Az egyik Kohlmann még 1816. márciusában keresztelkedett ki
a belvárosi plébániatemplomban. Akkoriban 41 éves volt, és feleségével, valamint két kiskorú gyermekével együtt a nemes Boráros
házaspár közvetítésével vette fel keresztséget a katolikus anyaszentegyházban. Boráros János, a pesti bíró, igen fontos személy volt, és mivel az illetékességi köréhez a kereskedelem és a kereskedők is tartóztak, a zsidó közösséggel Boráros úr hivatalból foglal-kozott.2 A mi Kohlmannunk tehát, vagy egy befolyásos kereskedő, vagy a közösség elöljáróságának tagja lehetett, és így kerülhetett közvetlen kapcsolatba Pest városának híres vezetőjével.
Egy másik (egyébként később ugyancsak kitért) Kohlmannról Rosenthal Izsák, a zsidó közösség elöljárója az 1822. november 13-i levelében haragosan ezt írta: „Soha sem volt professzor, csak egy közönséges tanár, vagyis a kisgyerekeknek való általános
iskola úgynevezett pedagógusa”.3 Rozi Kraus házasságlevelét valószínűleg a második Kohlmann Károly hitelesítette a pesti közösség részéről.
Kohlmann aláírása után még egy hitelesítő szöveg olvasható: Professor Ling. Hebr. et Studii Bibl. Vet. Test. Revisor Libror. Hebr. Joannes Nep. Albert, Schol. Piar.
A rövidítésekből megállapíthatjuk, hogy Nepomuki Szent Jánosról elnevezett Albert piarista szerzetes, héber nyelvtudós és ószövetségi teológus volt az illető, aki „másod-állásban” a héber nyelvű hivatalos okmányokat is vizsgálta a Városi Tanács kérésére. Meg kell jegyeznem, hogy a pesti piaristák sokszor kapcsolódtak a pesti zsidók életéhez. Ez főleg arra az időre vonatkozik, amikor a piaristák kezében volt a pesti gimnáziumi oktatás, hiszen tudjuk, hogy az oktatás „magyarítása” már a 18. század végén érezhető volt.4 Igaz, 1810-ben a gimnáziumban csak 4 izraelita tanuló volt, de 1840-ben már 85-re nőtt a számuk.
Vissza a kedves kis történetünkhöz. Szemben a mennyasszony hozományának hosszú és aprólékos felsorolásával rabbi Isaak röviden intézte el vagyoni helyzetének házasság utáni rögzítését: ő ugyanis egész vagyonát vitte be a házasságba. Persze, fogalmunk sem lehet arról, mennyi volt ez az egész vagyon! Minden esetre a rabbinak még egy garanciát is le kellett tennie a Trauhimmel (hupa) előtt a jövendőbeli hitvese javára. Isaak megígérte, hogy ha előbb halna meg, míg feleségének törvényes örököse születik, a testvérei beleegyeznek a „hálicá”5 ősi eljárásába.
Nos – olvassuk tovább a szövegben – a fiatal pár a kölcsönös szeretet és hűség jegyében most már egyesült a hupa bejáratánál. Ettől kezdődően egyikük se titkolhat el semmit sem a másik elől, és nem csalhatják meg egymást. A felek megígérték, hogy
a házasságba vitt vagyont mindketten egyaránt gyarapítani fogják.
És noha a házasság napján az ember nem szívesen gondol a halálra (a Mindenható óvjon meg minket ettől!), ez a házassági szerződés a halálesetekkel kapcsolatos vagyonmegosztásról is rendelkezett.
Abban az esetben, ha rabbi Isaak a házasság első évében Rozitól született törvényes örökös nélkül halna meg, a feleség mindent visszakapna, amit a házasságba vitt, de a férj ajándéka, a „Morgengabe” nem jár neki.
Ez a „Morgengabe” a német hagyomány
jogán a férj ajándékát jelentette. A szokás elnevezése onnan származott, hogy az ajándékot a feleség a házasság utáni reggelen kapta meg, noha nem mindenki ragaszkodott ehhez az időponthoz. Volt, aki már
a házasságkötéskor adta át az ajándékot, és volt, aki az esküvőn csak ígéretet tett arra, hogy a feleség a férj elhalálozása után megkapja az őt megillető ajándékot. A hozománytól eltérően ez az ajándék a feleség személyes vagyonát képezte és elsősorban az özvegyi ellátást szolgálta. Ausztriában ez ma is érvényben van, hiszen az 1811-ben keletkezett törvényt nem szüntették meg. Állítólag az iszlám törvény is tartalmaz hasonló szokásjogot (mahr), de ez erősen eltér a német tradíciótól.
Rozi házasságának eme záradéka nyilván egyenesen a német szokásjogra megy vissza. A szerződés szerint, a férj „különleges, megnövelt” házassági ajándékát Rozi csak akkor kapná meg, ha a férj házasságuk harmadik évében, vagy azt követően, hal meg. Érdemes volt tehát az első három évben jól viselkedni!
Ha pedig a feleség halna meg házasságuk első éveiben, akkor a mennyasszonyi hozományt a feleség örökösei kapják vissza, amelyből a férj levonja az eddigi kiadásait. Viszont a harmadik évtől kezdődően már
a férj a feleség törvényes örököse. Hát igen, ez a kikötés is elgondolkodtató, főleg, ha valamely rendkívül gazdag hozományról volt szó!
Minden esetben Rozi megtarthatta az esküvőn kapott arany gyűrűt, amely semmiképp sem képezhette a „Morgengabe” részét. Így történt ez Milicsben, „és a rögzítetteken senki sem változtathat” – mondta ki a szerződés utolsó sora.
Már a szerződés szövegében rögzítették Rozi bőséges hozományát, amelyet a melléklet pontjai tovább részleteztek. Rozi legfőképpen 600 rajnai guldent vitt be a házasságba, amit kiegészített a sábbáti, az ünnepi, a köznapi és a halotti ruhával. Rabbi Isaak bebiztosította magát egész életére, hogy ne legyen gondja felesége ruházatára! Ugyancsak Rozi gondoskodott az ágy kellő felszereléséről, valamint tetszetős ágykabátjáról, továbbá a szükséges takarító eszközökről.
A mindenféle törlőruhákat, törölközőket, takarókat és az egyéb lakástextíliákat már nem is soroljuk. Volt még a hozományban egy nagytükör és 12 keretezett kép, vagyis Rozi volt az, akinek szó szerint ki kellett alakítania és a kor divatjának megfelelően szépítenie a családi fészket. A háztartási felszerelés leírása arról tanúskodik, hogy a fiatal házaspár meglehetősen művelt és igényes volt. A felszereléshez, egyébként, még egy 4 mázsa képességű mérleg is hozzátartozott. És ez még nem minden.
Rozi asszony hozományában 4 imakönyv is volt, de nem ám a rövidített „nőies” változatban, hiszen egy „Machzor” és egy „Korbán-Mincha” is volt köztük. És ha valaki azt hiszi, hogy ezeket nem saját használatra hozta a házasságba, hát, szerintem, téved. Mert Rozi asszony nemcsak, hogy tudott olvasni, de olvasott is rendszeresen: a hozomány egyik fontos tartozékát „Lév tov” című olvasókönyv képezte. Okos Rozi!
Mindezek után csak az a kérdés kelt szomorú gondolatokat, vajon miért is került át ez a házassági szerződés Pestre. Talán elváltak, és Rozi visszajött a családhoz? Vagy – ami még rosszabb – valamelyikük tényleg három éven belül halt meg, és az örökösök marakodtak a hagyatékon? Hát, ezt egyelőre nem tudjuk. Esetleg történik valami csoda, és megtalálunk egy régi levelet, amely azután segít a kérdések megoldásában!
Lábjegyzetek
1 a PIH-II-B-2-a jelű, Zsidó Levéltárban található irat alapján
2 Többet Boráros Jánosról ld. Hrotkó Larissza, Pesti zsidók (3) in: Remény, 2007. ősz.
3 Dr. Groszmann Zsigmond, A pesti gyülekezet alkotmányának története 1932. évi jelentés szerint (A Pesti Izraelita hitközség 1932. évi jelentése) in: Magyar Zsidó Szemle, 1934-35. évi száma
4 Kosa János adatai in: Kósa János, Pest és Buda elmagyarosodása, Budapest, 1937, p. 113
5 Hrotkó Larissza, Rajna menti középkori zsidó közösségek, in: Remény, 2006, ősz