2008. 2. szám » Szécsi József: Jegyzetek a Tízparancsolathoz

Szécsi József: Jegyzetek a Tízparancsolathoz

Szécsi József

Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem, egyetemi adjunktus
Jegyzetek a Tízparancsolathoz
A parancsok okairól – táámé há-micvót

A tórai parancsok „okainak” kutatása abból az igényből fakad, hogy a parancsok mintegy meghaladják azoknak a puszta engedelmességből való betartását azzal, hogy bizonyos belső jelentéssel ruházzák fel őket. Az Ötkönyv maga is nyújt okokat néhány parancshoz2 és hangsúlyozza a Törvény „bölcsességét”3, valamint meg is különbözteti a mispátim („törvényeket”) és a chukkim („rendeleteket”)4, anélkül azonban, hogy a megkülönböztetésnek bármilyen okát adná.
A klasszikus rabbinikus irodalom a probléma formálisabb tárgyalását tartalmazza. A mispátimról úgy tartják, hogy azokat
a törvényeket képviseli, melyek érvényesek lennének akkor is, ha nem lettek volna „leírva” a Tórában, amilyenek pl. a rablás, a bálványimádás, a vérfertőzés és a gyilkosság tilalmai, míg a hukkim – pl. a disznóhús evésének, és a gyapjút és lent tartalmazó ruha viseletének tilalmai – Isten „rende-
letei”. Az utóbbiak azok, melyek ellen
a „sátáni hajlam” és a nem zsidók is til-takoznak5.
A II. századtól kezdődően a „Törvény”-t ért keresztény támadások sok zsidó választ indukáltak, melyek a micvot6 fontosságát hangsúlyozták: a parancsokat egyedül az ember megtisztítása céljából adták7; azok erősítik az ember szentségét8; alkalmassá teszik Izraelt arra, hogy érdemeket szerezzen. Rabbi Simeon ben Johájról úgy tudják, hogy pártolta az Írások okainak megmutatását (dores táámé dikerá), de nem ment annál tovább, hogy exegetikai megfigyeléseket ajánljon erre9.
A táámé há-Tórá („a parancsok okai”) nincsenek kinyilatkoztatva, és nem szabad őket feltárni10; a „parancsok igáját” becsben kell tartani anélkül, hogy okait kutatnánk.
A rabbinikus forrásokban nem található meg a parancsolatok okainak részletes elemzése.

Az elnevezés

A Dekalogus, a Tízparancs, melyeket Mózes a 5Mózes 5,6–21-ben11 idéz, „a tíz szó, vagy tíz megnyilatkozás” kifejezéssel jelölik. A héber Bibliában „ászeret hádevárim” (2Mózes 34,28), a Septuagintában „tá deká rémátá” – (5Mózes 4,13), és „túsz deká lógusz” (5Mózes 10,4). Ugyanezt a címszót a 2Mózes 34,28 hagyományosan a kijelentések „eredeti” verziójára vezeti vissza, a 2Mózes 20,2–14 (17)-re. A Misna héberje ászeret hádibrót, a dibér kifejezésnek (Jeremiás 5,13: vehádibér) az isteni beszédre vonatkozó speciális használatát mutatja fel a kifejezésben.

Az elbeszélések különbözőségei

A 2Mózes 19,912 meghirdette az Isten és Mózes közötti párbeszédet – vagyis Istennek Mózeshez szóló beszédét –, ami a Színájon hangzott el, és amit hallott a nép is, hogy
ezután minidig higgyenek Mózesnek.
A 2Mózes 19,1913 ezt a párbeszédet – melynek tartalma itt nincs tisztázva – füstfelhőbe, földrengésbe és trombiták harsogásába helyezte. Miután Mózes leszállt a néphez (2Mózes 19,2514), Isten elmondta („Mózesnek” Septuaginta) a teljes Dekalogust (2Mózes 20,1kk.15). Megriadva a mennydörgéstől, füsttől, és a trombiták harsogásától, a nép leborult, és kérte Mózest: legyen közbenjárójuk. Mózes biztosította a népet, hogy Isten az Ő félelmére kívánja nevelni
a népet, majd megközelítette a felhőt, amely Istent takarta (2Mózes 20,15–18 (18–21)16.
A Deuteronomium bemutatja azt, ahogyan Isten összehívta a népet a Hórebnél (Szináj), hogy hallassa hangját azért, hogy megtanítsa őket az Ő félelmére (5Mózes 4,1017). Beszélt hozzájuk „szemtől szembe”
a tűzből. Mózes a nép és az Isten között állt, hogy „kijelentse az Örökkévaló szavát számotokra, mert ti féltetek a tűztől, és nem mentetek volna fel a hegyre.” (5Mózes 5,4–518). Miután meghallgatták a Dekalogust, a megriadt nép könyörögött Mózesnek, hogy legyen a közvetítőjük (5Mózes 5,20-2719).
Azok a kísérletek, amelyek arra irányultak, hogy kibékítsék ezeket az ellentmondásokat az elbeszéléseken belül, nem meggyőzőek. Az elbeszélések nyilvánvalóan az események különböző változatait vegyítik:
a. Isten beszélt Mózessel, és a nép hallotta őket
b. Isten beszélt Mózessel, majd Mózes közvetítette Isten szavait a népnek
c. Isten közvetlenül beszélt a néphez.
Az Exodus elbeszéléseiben a Dekalogusnak és Isten céljának a viszonya, amikor
Mózeshez beszél, nem világos. Az, hogy
miért mondja közvetlenül a népnek a Deute-ronomiumban, az csak egy kissé érthetőbb. Minden verziónak közös vonása azonban az az állítás, hogy a Színáj-Hóreben az egész nép hallotta Isten hangját20. A középkori
teológusok a Tízparancsolat és Isten hangjának meghallása motívumok kombi-
nációjából, különösen az Exodus 19,9 és
a Deuteronomium 5,21-ben21, arra következtettek, hogy Isten elérte célját a Dekalogus meghirdetésének módjával, mivel „ettől fogva a nép elhitte, hogy Mózes közvetlen kapcsolatban volt Istennel, és hogy szavai nem a saját elméjének teremtményei”22, ezért a törvények, melyeket ezután adott Mózes, Istentől származnak23.
A Dekalogus magában foglalta az Isten és Izrael közötti szövetségnek a feltételeit24. Ezek két kőtábla, a „szövetség táblái” mindkét oldalára voltak vésve, Isten úja által (luchót-háberít vagy luchót háédut)25. Mózes felment a Szináj hegyére, és ott maradt negyven napig böjtölve, mielőtt megkapta
a kőtáblákat26. Amikor felháborodott az aranyborjú miatt, összetörte az első pár kőtáblát (2Mózes 32,19; 5Mózes 9,1727). Ezután újra felment a Szinájra, ismét negyven napig maradt, és könyörgött a népért. Miután Isten megbocsátott a népnek, megparancsolta Mózesnek, hogy készítsen újabb kőtáblákat, melyekre Isten pontosan ráírta ugyanazt, ami az első két táblára volt írva28. Ezután Isten megparancsolta, hogy ezeket
a táblákat helyezzék a Szövetség Frigy-
ládájába, melyet először a sátor szentélyben
tartottak, később a Silói Szentélyben, végül a Jeruzsálemi Templomban29. A Frigyládát Isten zsámolyának tartották30, ami hasonlatos (Tur-Szináj, Hárán) ahhoz a tanúsítási szokáshoz, mellyel az egyiptomiak és a hettiták az egyezmények másolatait az istenek lába alá helyezték, akik így tanúsították azokat.
Ezeknek az eseményeknek az elbeszélését a Exudosban még bonyolítják a szövetségre vonatkozó további kikötések a 2Mózes 34,10–26-ban31, melyeket Mózes parancsában szintén le kellett írni (2Mózes 34,2732).
Ezek a következőket érintik:
1. a bálványimádó kánaánitákkal való kap-
csolattartás
2. az öntött istenszobrok
3. a kovásztalan kenyér ünnepe
4. az elsőszülöttek
5. a szombat
6. a hetek ünnepe
7. a betakarítás ünnepe
8. az áldozat
9. az első gyümölcsök és a gödölye megfőzése az anyjának tejében
Mindezek, mint Istennek Izraellel kötött, megújított szövetségének állomásai kerülnek bemutatásra, és megismétlik a 2Mózes 23,23kk33 és a 2Mózes 34,10–19 tilalmait, valamint érintik az aranyborjú epizód legfontosabb bűneit. Egymás mellett felsorolásra kerül a 2Mózes 34,27 és 2834, valamint a szövetségi tilalmak két különálló sorozata.
A kutatók az Exodus 34. fejezetének tilalmait „kultikus dekalogusnak” nevezték el, és megkülönböztetik a hagyományos, vagy „etikai” dekalogustól, és a kultikus dekalogust időben előbbinek tekintik, mint az etikai deka-logust. Ez az időrend elsődlegesen azon
a feltételezésen alapul, hogy az „etikai deka-logus” az irodalmi próféták tanítását tükrözi. Bár az irodalmi próféták különösen hangsúlyos témái (pl. a gyengék jogainak támogatása) nem jelennek meg az ún. „etikai dekalogus-ban”, ugyanakkor az „etikai dekalogus” előírásai megtalálhatóak nemcsak az izraeli prófétai irodalomban, de Biblián kívüli forrásokban is.
A szövetségi tilalmak e két sorozatának egymással való kapcsolata nem teljesen világos. Szintén homályos az Exodus 20. fej. Dekalogusának kapcsolata az azt követő
törvényi csoporttal35. Ehhez kapcsolódik az Exodus 24,3-4.736. A szövetségi dokumentumnak nevezett számos egység jelenik meg egy rendkívül összetett részben, az Exodus 19–34. fejezeteiben. A kritika nem volt képes ezeket a dokumentumokat a Pentateuchus-ban elemzett narratív irányok egyikéhez vagy másikhoz meggyőző módon hozzárendelni
(a Dekalogust gyakran tulajdonítják az „Elohistának”). Ugyanolyan valószínű – mint amennyire nem –, hogy a szövetségi dokumentumok előzetesen már létező egységek voltak, melyek többé-kevésbé teljes egészükben bekerültek a narratívába. A Dekalogus deuteronomiumi verziója eltéréseket mutat, és okunk van feltételezni azt is, hogy az összes szövetségi dokumentum-változásokon ment keresztül (legtöbbször gyarapodott), mielőtt elnyerte jelenlegi formáját.

Dekalogus-változatok

Az Exodus és a Deuteronomium maszo-réta37 szövegeiben található két Dekalogus változat mellett a Szamaritánus Pentateuchus-ban némileg eltérő héber szöveg maradt fenn. A legnagyobb újítás a számozásban áll, mivel itt a tízedik „szó” az, hogy a Dekalogust
a Gerizim hegyén, a Szamaritánusok szent hegyén – kell közzétenni38. A szövegnek e hitelvi kiterjesztése azt a meggyőződést tükrözi, melyet először a hellenisztikus zsidó irodalom erősített meg, miszerint a Dekalogus a Törvény összefoglalása, főbb rendelkezéseinek kvázi kapszulája. Az Exodus Dekalogus héber változata megjelenik a Nás papiruszon (kb. i.e. II.sz.), és a Semá olvasásából ítélve nyilvánvaló, hogy használták a liturgiában, mely közvetlenül azt követte. Egy töredéket, amely a Deuteronomium Dekalogusát tartalmazza, feltárták a IV.Qumráni barlangban (4Q Deutm kb. i.e. I.sz.).
A Dekalogus rendelkezésre álló héber szövegének fordítása középkori eredetű, az olasz Rabbi Norzi, Minhat Szai c. művének39 elrendezése szerinti. A Deuteronomium és az Exodus közötti kis eltérések zárójelben vannak. Ahol nagyobb eltérés található,
a „szó”-nak az Exodus verziója a baloldalon, a Deuteronomium verzió a jobboldalon található az eltérések kiemelésével. A korábbi változatok eltérései lábjegyzetben jelennek meg. Az Exodus és a Deuteronomium maszoréta szövegeinek eltérései nagyobbak, mint az egymás közötti és a verziók közötti eltérések, illetve az Exodus és Deuterono-mium szövegváltozatai közötti eltérések.
Ez a maszoréta szövegek elsőbbségére utal.
A szombat indoklása az Exodusban szervesen kapcsolódik a nyitó parancshoz, hiszen a teremtésre való utalás magyarázza meg azt, hogy miként tartozik a szombat az Örökkévalóhoz, és miért kell azt megszentelni. Ezzel szemben a Deuteronomium indoka az, hogy a rabszolgáknak nyugalmuk legyen. Az, hogy emlékezni lehessen az Exodusra40, csak érintőleges. A Deutero-nomium stílusában retorikai kitételek találhatók a szombat és a szülők tiszteletét érintő parancsolatokban. Az ökör és a szamár hozzátétele a szombat parancshoz az utolsó paragrafus felsorolásából származik. Egy társadalmi gazdasági eltérés is megjelenik a két utolsó paragrafusban. Az Exodus egy általános terminust használ41 indításul (2Mózes 20,17: Ne kívánd felebarátod házát!), majd azt részletezi. A Deuteronomium magában foglalja a tulajdont, így a feleséget az első helyre teszi, (mint az Exodus részletezésében) és párba állítja a „ház” értelembe vett bájitot a „mezővel.” (5Mózes 5,21: „se házát, se mezejét”) A Deuteronomium eltérései a Deuteronomium retorikai nyelvezetének részét képezik, és a letelepedés utáni felfogást tükrözik.
A Deuteronomiumban megfigyelhető tendenciák még tovább fokozódnak a szövegeltérésekben, így pl. a 4QDeut hozzátétele az Exodus szombat indoklásához a Deuteronomkiumban. Ibn Ezra42 megjegyzései a Deuteronomiumnak az Exodushoz viszonyított eltéréseiről a Dekalogus minden feljegyzett változatára érvényesek: „A szavak olyanok mint a testek, jelentésük, mint a lélek. Ennélfogva a bölcsek szokása az, … hogy nem aggódnak túl sokat a szavak megváltoztatása miatt mindaddig, amíg az értelmük ugyanaz marad.”43

A hellenisztikus irodalom

A mózesi törvények racionális magyarázatának igényét először a hellenisztikus időszakban fogalmazták meg. Ezt az igényt az motiválta, hogy a pogány világ számára a zsidó vallást, mint a legmagasabb értékekkel rendelkező nép megteremtésére szolgáló törvénykezést mutathassák be. A Pseudo-Aristeas44 levél úgy írja le az étkezési törvényeket és más parancsolatokat, pl. az ál-
dozatokra, a cicit viselésére, a mezuzára,
a tefillinre vonatkozó törvényeket, mint
Istentől elrendelt eszközöket a szent gondolatok felkeltésére, és a jellem kiformálására45. A 4Makkabeusban46 az isteni törvény azonos az okkal, és az erényes élet legfőbb eszköze47.

Alexandriai Philo48

Alexandriai Philo nyújtotta a parancsolatok okainak első rendszerezett magyarázatát, mégpedig számos munkájában. Mózes törvényeit úgy mutatta be, mint a filozófusok által megálmodott ideális törvényt, vagyis olyan törvényt, mely az embert az erények szerinti életre vezeti49. A törvények pozitív és negatív törvényekre oszlanak, valamint az emberre és az Istenre vonatkozókra, és mindegyik a Tízparancs alá van rendelve. A fenti osztályozás mellett Mózes törvényei még a következő négy kategóriába tartoznak:
1. hitbéli meggyőződések
2. erényes érzelmek
3. hitbéli meggyőződést szimbolizáló cselekedetek
4. és erényeket jelképező cselekedetek, bár a judaizmus befolyására a filozófiai erényeknek ez a négyes osztályozása kiterjedt, és magában foglalt olyan vallási erényeket is, mint a hit, a jámborság, az ima és a bűnbánat.
A természeti törvényekkel ellentétben
a mózesi törvény az Isten által kinyilatkoztatott törvény, mindazonáltal megegyezik az emberi természettel. Minden törvényen
belül létezik egy természetes cél50. Bizonyos törvények magyarázatánál, különösen azoknál, melyek az áldozatokra és az ünnepekre vonatkoznak, Alexandriai Philo az allegorikus módszert használta. Egyebütt megpróbálta úgy bemutatni a mózesi törvénykezést, mint kormányzási formát, amely a három, Arisztotelész és Platón által jónak mondott, uralkodási típus, nevezetesen a monarchia, az arisztokrácia és a demokrácia legjobb tulajdonságait egyesíti51.

Lábjegyzetek

1 Bevezető moderátori előadás az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem ORZSE-MTA Tudományos Egyetemi Napok – Biblikus Konferencián – 2007. november 20. kedd (írott változat)
2. pl. 2Mózes 22,25-26: Ha zálogba vetted embertársad felsőruháját, naplementéig add vissza neki! (26) Mert egyetlen takarója, testének ruhája az. Miben háljon? Bizony, ha hozzám kiált segítségért, meghallgatom, mert én kegyelmes vagyok.
2Mózes 23,9; 5Mózes 11,19; 17,16–17; 23,4–5.
3. 5Mózes 4,6-8: Tartsátok meg, és teljesítsétek azokat, mert az által lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében. Ha meghallják mindezeket a rendelkezéseket, ezt mondják majd: Bizony, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! (7) Mert melyik nagy nemzethez vannak olyan közel az istenei, mint hozzánk a mi Istenünk, az ÚR, valahányszor kiáltunk hozzá?! (8) És melyik nagy nemzetnek vannak olyan igazságos rendelkezései és döntései, mint amilyen az az egész törvény, amelyet én adok ma elétek?!
4. 5Móz. 4,1 Most pedig, Izráel, hallgass azokra
a rendelkezésekre és döntésekre
„el-háhukkim veel-háMispátím” – amelyekre tanítalak benneteket, és cselekedjetek azok szerint, hogy élhessetek, és hogy bemehessetek, és birtokba vehessétek azt a földet, amelyet atyáitok Istene, az ÚR ad nektek.
5. Sifra, Leviticus 18,4
6. micvá
7. Genesis Rabba 41,1
8. Mekhilta. 89a
9. Kiddusin 68b
10. Peszáhim 119a; Szánhedrin 21b
11. 5Móz. 5,6-21: Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. (7) Ne legyen más istened rajtam kívül! (8) Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak
a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. (9) Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. (10) De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják paran-csolataimat…
12. 2Mózes 19,9: Akkor ezt mondta az Örökkévaló Mózesnek: Íme, elmegyek hozzád sűrű felhőben, hogy hallja a nép, amikor beszélek veled, és neked is higgyenek mindenkor. És elmondta Mózes
a nép válaszát az Örökkévalónak.
13.2Mózes 19,19: A kürt zengése egyre erősebben hangzott. Mózes beszélt, és az Isten mennydörgésben felelt neki.
14. 2Mózes 19,25: Mózes tehát lement a néphez, és ezt megmondta nekik.
15. 2Mózes 20,1-3: Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket: (2) Én, az Örökkévaló, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. (3) Ne legyen más istened rajtam kívül!…
16. 2Mózes 20,15-21: Ne lopj! (16) Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! (17) Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé! (18) Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek és villámlásnak, a kürtzengésnek és a hegy füstölgésének. Látva mindezt, a nép reszketni kezdett, és távolabbra állt. (19) És azt mondták Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk! (20) Mózes azonban így felelt a népnek: Ne féljetek, mert azért jött
Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek!
(21) A nép tehát távolabbra állt, Mózes viszont közelebb ment a sötét felhőhöz, ahol az Isten volt.
17. 5Mózes 4,10: azt a napot, amelyen ott álltál Istened, az Örökkévaló előtt a Hóreben, ahol ezt mondta nekem az ÚR: Gyűjtsd össze a népet, hogy meghallgassa igéimet, és tanuljanak meg félni engem mindig, amíg csak a földön élnek, sőt tanítsák meg erre a fiaikat is.
18. 5Mózes 5,4-5: Szemtől szemben beszélt hozzátok az Örökkévaló azon a hegyen a tűzből. (5) Én ott álltam akkor köztetek és az ÚR között, mert ti féltetek a tűztől, és nem mertetek felmenni a hegyre. Így mondtam el nektek az Isten igéit:
19. 5Mózes 5,20-27: Ne tégy hamis tanúságot felebarátod ellen. (21) Ne kívánd meg felebarátod feleségét, se házát, se mezejét, se rabszolgáját, se rabszolganőjét, se marháját, se szamarát; semmit se, ami az övé.” (22) Ezeket az igéket mondta Isten egész sokaságotoknak a hegyen, a tűz, a felhő és
a homály közepéből, fennszóval, semmivel sem többet; aztán ráírta őket két kőtáblára, s ideadta azokat nekem (23) Amikor ti hallottátok a szózatot
a sötétség közepéből, s láttátok, hogy ég a hegy, elém járultatok valamennyi törzsfővel és vénnel, s ezt mondtátok: (24) „Íme, az Örökkévaló, a mi
Istenünk megmutatta nekünk dicsőségét és nagyságát, hallottuk szavát a tűz közepéből és megtudtuk, hogy ha szól is Isten az emberhez, életben maradhat az ember. (25) Miért haljunk meg tehát, s miért emésszen meg minket e felette nagy tűz? Ha ugyanis még tovább hallgatjuk az Istennnek, a mi Istenünknek szavát, meghalunk. (26) Elvégre is micsoda mindaz, ami test, hogy hallhassa az élő
Isten szavát, amint szól a tűz közepéből, mint ahogy mi hallottuk, és életben maradjon? (27) Inkább te járulj oda: hallgasd meg mindazt, amit az Úr, a mi Istenünk mond neked, aztán közöld velünk, s mi meghallgatjuk és megtesszük.”
20. 2Mózes 19,9-22: Isten azt mondta neki: „Most tehát eljövök majd hozzád a felhő homályában, hogy hallja a nép, amikor beszélek veled, és higgyen neked mindörökre.” Miután Mózes elmondta a nép szavait Istennek…
5Mózes 4,10kk.33.36; 5,19; 9,10; Nehemiás 9,13
21. 5Mózes 5,21: Ne kívánd meg felebarátod feleségét, se házát, se mezejét, se rabszolgáját, se rabszolganőjét, se marháját, se szamarát; semmit se, ami az övé.
22. Juda Hálévi: Széfer há-Kuzári, 1,87
23. Maimonides: Jád, Jesodei há-Torá 8,1
24. 5Mózes 4,13: Kijelentette nektek szövetségét, amikor megparancsolta, hogy tartsátok meg
a tíz igét, és felírta azokat két kőtáblára.
25. az édut-ot hagyományosan „tanúbizonyságnak” fordítják, mely kapcsolódik az akkád adu és ó-arám formájában az „egyezmény” kifejezésekhez
26. 2Mózes 24,12-18: Az Örökkévaló azt mondta eztán Mózesnek: „Jöjj fel hozzám a hegyre, maradj ott, és én átadom neked a kőtáblákat, a törvényt és a parancsokat, amelyeket leírtam, hogy tanítsd őket!”…
2Mózes 32,15–16; 5Mózes 9,9kk
27. 2Mózes 32,19: Amikor aztán a tábor közelébe ért, és meglátta a borjút és a táncokat, igen megharagudott. Ledobta kezéből a táblákat, és összetörte azokat a hegy tövében.
5Mózes 9,17: ledobtam a két kőtáblát a kezemből, s összetörtem azokat a szemetek láttára.
28. 2Mózes 32,30kk; 34,1- 28; 5Mózes 9,18–20;
5Mózes 10,1–10: Ugyanabban az időben azt mondta nekem az Örökkévaló: „Faragj magadnak két ugyanolyan kőtáblát, mint az elsők voltak, s készíts egy faládát, s gyere fel hozzám a hegyre…
29. 2Mózes 25,16. 21; 40,20; 5Mózes 10,2–5;
1Királyok 8,9: A ládában nem volt semmi egyéb, mint a két kőtábla, amelyet Mózes tett bele
a Hórebnél, amikor az Úr szövetséget kötött Izrael fiaival, amikor kijöttek Egyiptom földjéről.
30. 1Krónikák 28,2: Aztán felkelt és felállt a király és így szólt: „Hallgassatok meg, testvéreim és népem! Elhatároztam, hogy házat építek, hogy ott megnyugodhasson az Örökkévaló szövetségének ládája, Istenünk lábának zsámolya, és el is készítettem mindent az építéshez.
31. 2Mózes 34,10-26: Az Úr azt felelte: „Megkötöm a szövetséget: mindenki láttára olyan jeleket fogok művelni, amilyeneket még nem láttak a földön semmiféle népnél, hogy lássa ez a nép, amely között vagy, Isten rettenetes tetteit, amelyeket cselekedni fogok.(11) Vigyázz azonban mindarra, amit ma parancsolok neked! Én magam fogom kiűzni előled az amoritákat, a kánaániakat, a hetitákat, a perizitákat, a hivvitákat és a jebuzitákat. (12) Őrizkedj tehát attól, hogy valaha is barátságra lépj annak a földnek
a lakosaival, mert az romlásodra lenne…
32. 2Mózes 34,27: Az Úr végül azt mondta Mózesnek: „Írd fel magadnak ezeket az igéket, mert ezek alapján kötöttem szövetséget veled és Izraellel!”
33. 2Mózes 23,23kk: Ha tehát előtted megy majd angyalom, és bevezet téged az amoriták,
a hetiták, a periziták, a kánaániak, a hivviták és
a jebuziták közé, akiket majd kiirtok (24) ne imádd és ne tiszteld isteneiket, ne utánozd tetteiket, hanem rontsd le bálványaikat, és törd össze emlékoszlopaikat. (25) Szolgáljátok tehát az Urat, a ti Isteneteket, akkor megáldom kenyeredet és vizedet. Távol tartom tőled a betegséget…
34. 2Mózes 34,27: Az Úr végül azt mondta Mózesnek: „Írd fel magadnak ezeket az igéket, mert ezek alapján kötöttem szövetséget veled és Izraellel!”
2Mózes 34,28: Ő tehát ott volt az Úrnál, negyven nap és negyven éjen át. Kenyeret nem evett, vizet nem ivott, és felírta a táblákra a szövetség tíz igéjét.
35. 2Mózes 20,19–23 (22–26): és így szólt Mózeshez: „Te szólj hozzánk, és meghallgatjuk! Ne
Isten szóljon hozzánk, hogy meg ne találjunk halni!”…
36. 2Mózes 24,3–4.7: Elment tehát Mózes, és elmondta a népnek az Úr minden szavát és rendeletét. A nép egy szívvel-lélekkel felelte: „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott!” (4) Ekkor Mózes leírta az Úr minden beszédét. Majd felkelt kora reggel, oltárt épített a hegy tövében, és tizenkét
emlékoszlopot állított, Izrael tizenkét törzsének megfelelően. (7) Aztán fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép hallatára. Erre ők azt mondták: „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott, és engedelmesek leszünk!”
37. A maszoréta elnevezés a héber masszora (= hagyomány) szóból ered, és áthagyományozottat jelent. Maszoréta tudósoknak hívják azokat a zsidó írástudókat, akik az V-X. században magánhangzó-jelöléssel látták el a szöveget, kialakították a biztos mintaszöveget. Kritikai megjegyzéseiket a szent szöveg köré írták. Igen gondos munkát végeztek. Megállapították a másolás szigorú szabályait: meghatározták a használható írásanyagot és tintát, megszámolták a sorokat és betűket, amellyel ellenőrizni kellett a másolás pontosságát. Ha egyetlen hiba volt egy kéziratban, ami a másolat ellenőrzésénél kiderült, az egészet meg kellett semmisíteni!
38. A parancsolat kombinálja az 5Mózes 11,29a, 27,2b–3a, 4a (szamaritánus verzió), 5–7,és a 11,30-t
39. Norzi, Jeddiá Solomon Ráphael ben Ábráhám (1560-0616), olasz rabbi, biblikus és maszoréta tudós. Neves munkája, a Minhat Szai, Mantuaban jelent meg (1742–44).
40. 5Mózes 15,15; 16,12; 24,18. 22;
2Mózes 23,12: Hat napon dolgozzál, a hetedik napon pihenj meg, hogy pihenjen ökröd és szamarad, s felüdüljön rabszolganőd fia és a jövevény.
41. bájit; „háztartás”, mint pl. a 1Mózes 18,19; 45,18 vagy:
5Mózes 25,9: akkor menjen oda hozzá az asszony a vének előtt, húzza le a sarut a férfi lábáról, s köpjön az arcába és mondja: Így történjék azzal az emberrel, aki nem építi fel fivére házát (et-bét).
42. Ibn Ezra, Abraham (1089-1164)
43. M.Greenberg: Aseret ha-Dibbrot. Encyclopaedia Judaica.(1992),CD-ROM
44. kb. i.u. 80-63 között íródhatott, szerzője egy alexandriai zsidó lehetett
45. Aristeas 142–4, 147, 150, 169
46. 4Makkabeus 5,23–24
47. 4Makkabeus 1,15–17, 30.; 5,7, 25–26
48. Alexandriai Philón, Philón Alexandreusz, Philo Alexandrinus, Philo Judaeus (kb. i.e. 20 – i.u. 45) – az ókori zsidóság legnagyobb filozófusa
49. Harry Austryn Wolfson, filozófiatörténész (1887-1974): Philo, 2 (1947), 200.
50. H. A. Wolfson, Philo: 2 (1947) 305–6
51. H. A. Wolfson, Philo: 2 (1947) 382.
Irodalom

Alt, A.: Essays on Old Testament History and Religion (1966)
Greenbeg, M.– Rubens, A.– Kadosh, D. – Altmann, A.: Aseret ha-Dibbrot. (1992) Encyclopaedia Judaica,CD-ROM
Goldman, S.: The Book of Human Destiny. (1958)
Kasher, M. M.: Humash Torah Shelemah. (1954)
McCarthy, D. J.: Treaty and Covenant. (1963)
Nielsen, E.: The Ten Commandments in New Perspective. (1968)
Noth, M.: Exodus. (1962)
von Rad, G.: The Problem of the Hexateuch and Other Essays. (1966)
Segal, M. Z.: Masoret u-Vikkoret. (1957) Smithsonian Institution (ed.), Scrolls from the Wilderness of the Dead Sea (1965)
Stamm, J. J. – Andrew, M. E.: The Ten Commandments in Recent Research (1967)
Szécsi Dávid: A Dekalógus. Szombathely, 2002. Szombathelyi Tanárképző Főiskola. Kézirat.
Tur-Sinai, N. H.: Ha-Lashon ve-ha-Sefer. (1955)
Wolfson, Harry Austryn: Philo. (1947)