2008. 3. szám » Fazekas Lajos: Énekek Éneke kiállítás a Zsidó Múzeumban

Fazekas Lajos: Énekek Éneke kiállítás a Zsidó Múzeumban

IRODALOM
Fazekas Lajos
Énekek Éneke kiállítás a Zsidó Múzeumban
Különös kiállítás – eine seltsame Ausstellung!
Ahogyan a Mindenható (áldassék a neve) házában ez a Múzeum, úgy lakozik a Szent-írás könyvei között az Énekek Éneke, Sir Hasirim aser lisölómó.
Keletkezését háromezer év előttre teszik, a Saul-Dávid-Salamon uralkodásában megtestesülő fénykorra. A zsidó szertartásrend-ben az öt megillót élén áll, amelyeket a nagy ünnepeken olvasnak – az Énekek Énekét Pészahkor.
Hogy lehet ez a vérforralóan tüzes szerelmi líra kanonizált szent irat? Komoróczy Géza professzortól tudjuk, hogy a paleszti-nai héber nép lakodalmi-szerelmi költészetének rokonságát már korunkban bizonyították a szír népköltészettel, az ókori Egyiptom és Mezopotámia szerelmi lírájával.
Hogy lehet mégis? A Zóhár, a Ragyogás Könyve c. ókori kabbalisztikus irat így kez-
dődik: Szólott Hisszakijja rabbi, s az írás szavaival kezdte beszédét: „Mint rózsa a tövisek között”… Kicsoda a Rózsa? Izrael közössége.
Nos, a kanonizálás feltétele volt, hogy a profán verseket szentséges allegóriának tekintsék. Ez az értelmezés aztán áttűnik, folytatódik a keresztény teológiában is, ahol Krisztus a vőlegény és az Egyház a menyasz-szony, a földi szerelem így válik égi szerelemmé, olyannyira, hogy – Dümmerth Dezső történésznek egy a középkori szellemtörténetét elemző könyvében olvastam nemrég -Aquinói Szent Tamás, a szűzi életű ferences szerzetes-tudós még halálos ágyán is az Énekek Énekét magyarázta társainak.
Nem tudóskodom tovább, hiszen csupán az elmúlt percekben is nyilván számos tévedésemről tettem bizonyságot, ráadásul olyanok előtt, akik előtt e témában megszólal-
nom nem lenne szabad, inkább visszatérek ide, erre a fölemelő kiállításra.
Különös kiállítás! Jonatán festő gyönyörű képei között a salamoni – szulamiti szerelem fényes, meleg, illatos levegője leng a teremben, melybe beléptünk, az Énekek Éneke számos fordítása fogad, köztük Benedek István Gáboré, a barátomé.
És ez a fordítás, ez a barátság teszi számomra igazán különössé ezt a kiállítást!
1958 nyarán hárman, jóbarátok együtt hagytuk el Kecskemétet, és Budapestre jöttünk tanulni: Garay Dini fogtechnikát tanult (később fogorvos lett, Isten hozta körünkbe!), én magam egy felcserképzőnek becézett egészségügyi szakiskolába jártam Óbudára, egy egykori apácakolostor épületébe , Benedek Pista pedig beköltözött a József krt. 27-be, a kollégiumba, és rabbi-szemina-rista lett. Ahogyan a beat-zenében, a filmben, az irodalomban van „nagy nemzedék”, amely ezidőtájt indult, úgy indult „nagy nemzedék” a rabbi-szemináriumban is: ezek a fiúk Scheiber Sándor professzor tanítványailettek.
Mi hárman továbbra is összetartoztunk-összetartottunk, hetenként több délutánt töltöttünk együtt a New York kávéház karzatán, ahová el-eljártak Pista évfolyamtársai is. Néki akkortájt lobogó, sötét, göndör üstöké és törökös szabású bajusza volt – ez utóbbi révén ragadt reá a CSAUSZ becenév is. így szólongatták új barátai, és így emlegették egymás között is az ugyancsak a Bérkocsi utca és József körút sarkán álló házban működő zsidó gimnázium édes és gyönyörű leány-növendékei is, akiknek körében irigyelt módon népszerű lett.
Az az évfolyam csupa érdekes, különös fiúból állott: szeretettel emlékezem Dán Robira – később Scheiber nyomdokaiba lépő tudós irodalmár lett. Ö írta többek között a bibliográfiát a professzor Folklór és tárgytörténet c. összefoglaló művéhöz. Berger Istvánra, Csulóra -, akinek anyanyelve az eszperantó vala, ámbár szépen beszélt még
vagy 5-6 nyelven, köztük magyarul is. Sahn Imrére, Jiszire -, ő akkoriban dunai hosszútávúszó bajnok volt, később Debrecenben lett főrabbi. És persze Csausz -, akkor híres mókamester, később vezető újságíró, mostanára a magyar-zsidó irodalom kiváló művelője, novellista és regényíró.
A New York kávéháznak szerepe volt az Énekek Éneke egyik fordításának létrejöttében is. Emiatt nézzék el nekem, ha még egy pár mondatban visszaemlékezem reá, például Jenő bácsira, az óriás termetű öreg köszö-nőemberre, aki egyenruhája nadrágjának farzsebéből árulta a friss Esti Hírlapot. Nála adósnak maradhattunk a népszerű napilap árával, sőt néhány kávé ellenértékének erejéig kölcsönt is adott a hemzsegő fiatalságnak. Csausz és én egy ízben vendégségbe is hívattunk Jenő bácsiékhoz, ahol Jenő néni habos kakaóval és kuglóffal vendégelt meg. Itt és ekkor tudtuk meg (fényképek a falon), hogy Jenő bácsi profi nehézsúlyú bokszoló volt, s a Harmadik Birodalom nehézsúlyú bokszbajnoka mellé edzőpartnernek szerződtették Berlinba. Ö volt tehát a pofozó-gép, a Prügelknabe, akit mint zsidót nyilván sokszoros lelkesedéssel püfölt a felsőbbrendű bajnok, de mi tudjuk a magyar közmondásból, hogy nem az a legény, aki vágja, hanem aki állja…
Nos, ebben a kávéházban tudtuk meg, hogy Csausz háziföladatot kapott: Scheiber professzor kiadta az évfolyamnak, hogy mindenki fordítsa le az Énekek Énekét! A föladat szép volt és lelkesítő, ám nehéz, mert a professzor úr igényessége közismert, a fordításnak hűségesnek kell lennie, és szépen kell szólnia magyarul, miképpen Scheiber – lévén pl. Arany János művének szerelmese és tudós kutatója – maga is gyönyörű magyar nyelven ír. Csausz azt találta ki, hogy márpedig ő hexameterben fogj a tolmácsolni a művet! A hexameter ugyan nem héber versforma, hanem éppenséggel görög, ám Kis-Ázsiában, s talán épp az Énekek Éneke keletkezésének ideje táján alakult ki
az a szigorú, hat verslábas időmértékes versforma, amelynek az ötödik verslába mindig daktilus, a hatodik pedig spondeus. Hogy mit szólhatott Scheiber professzor úr? Talán somolygott a bajusza alatt (nem képletesen értem: volt bajusza!), és villant egyet a szemüvege (ez sem képletes!).
Az Énekek Éneke hexameterben! – abszurdum. Ámbár az igaz: ilyen még nem volt. Pedig hát magyarra sokan fordították: Heltai Gáspár, Károli Gáspár, Káldi György, Bogáti Fazekas Miklós, Pálóczi Horváth Ádám, Kerényi Károly, részleteket fordított Juhász Gyula, Babits Mihály. 1962-ben jelent meg aztán a Magyar Helikonnál Bernáth István új, teljes fordítása, amelyhöz Würtz Ádám készített gyönyörű rézkarcot.
Mi azonban – Garay Dini meg én, éppen költőnek készülve – lelkesen fogadtuk az ötletet, hiszen könnyen rádobbant a szívünk a hexameter ritmusára, napi vers-betevőnk csemegéi valának amúgy is Devecseri, Áprily, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Radnóti magyar hexameterei. Csausz hozta a frissiben fordított részeket, mi csodáltuk és néha javítgattuk a ritmust. Sokat nem kellett rajta javítgatni, mert akkoriban még Pista is költő volt, s a végső megoldás amúgy is az övé vala… így került a szövegbe egy, a számunkra ismeretlen hízelgő szó, a „kisbaldám”, amelyet még Tótkomlósról, gyerekkorából hozott magával, s az éppen másfél spondeust ért…
… És így tellett egy nyár…
Ide, a Múzeumba is bejárogattunk, talán éppen ihletért, ifjúi frissességgel szökellve föl a ma már oly meredek lépcsőkön a fölső emeletre, mert a nyári szünetben a zsidó gimnázium felső osztályainak leánytanulói őrizték volt a termeket, s mi Sáron rózsabimbóinak – Rózsikáinak ajakáról loptuk olykor a szerelem Szulamit-zamatú nektárját. Istenem, nincs még ötven éve!
És most itt emlékezünk az ifjúságról, körülöttünk a fordítások sora, közöttük Berger Csulóé is, akinek Somlyó György segített. No nem a fordításban, Csuló héberül remekül tudott, hanem a költői magyarításban. Az ő fordításához Izraelben talált remek grafikust és bőkezű kiadót. Vajha találnának mecénást Benedek István Gábor hexameterei is!
És miért ne? Hiszen mostanság évada van a szent szövegek újrafordításának: négy éve jelent meg Frölich Róbert főrabbi úr (Ö maga is Scheiber-tanítvány, csak későbbi évjárat!) szépséges Eszter Könyve fordítása kétnyelvű kiadásban: öröm kézbe venni!
Emlékezünk tehát az ifjúságról, s az emlékezeten átdereng egy nagy, 20. századi magyar szellem derűje, Scheiber Sándor professzor úré. Emlékezünk az ifjúságról, amely volt, de elmúlott, ám megmaradt belőle párszáz hexameteres sor; a Sir Hasirim aser lisölómó sorai, és ezek nem múlnak el mive-lünk, hanem további nemzedékek számára is szerelmes ragyogással tündökölnek örökkön örökké. Ámen