Tibori-Szabó Zoltán levele
Tisztelt Szerkesztőség!
Kérem adják át köszönetemet Benedek István Gábornak és rajta keresztül Fazekas Lajosnak a recenzióért. Az első magyarországi reagálás a könyvemre, amelyet, akárcsak az erdélyi zsidósággal foglalkozó korábbit, a legtöbben igyekeznek elhallgatni. Egy apró pontatlanságra szeretném felhívni a szerző és a szerkesztő figyelmét: nem Karácsony Benő „figyelmeztette szíve minden melegével a kolozsvári neológ főrabbit”, hanem fordítva volt: a főrabbi szólította fel Karácsonyt, hogy vallja magát zsidó írónak. Arról a főrabbiról van szó, Carmilly-Weinberger Mózesről, aki a deportálások előestéjén, nyáját magára hagyva, és a gettóba való jámbor bevonulásra intve, átszökött feleségestől Romániába…
És Kovács György neves színész – zsidó volt, s a Kasztner-vonat utasaival együtt menekült Kolozsvárról Svájcba.
Hálás vagyok a kiigazításért.
Még egyszer Tibori-Szabó Zoltán könyvéről
Levél Benedek István Gábor főszerkesztőnek
Kedves Pista, 50 év óta első számú Jóbarátom!
Szép folyóiratodnak, a Reménynek legutóbbi számában (11/2) megrövidítve jelent
meg annak az írásomnak indító szakasza, amelyben Tibori Szabó Zoltán: Árnyékos oldal című könyvét méltatom.
A húzás szokása sajnálatosan elfogadott eljárás, ezúttal azonban azt eredményezte,
hogy a véleményem, nevezetesen, hogy miért szerettem meg valaha Karácsony Benő erdélyi regényírót, éppen az ellenkezőjébe fordult, és éppen a dobbantásban, az első bekezdésben.
Én eredetileg valahogy így írtam a könyvről:
Már az ajánlásnál szívügyemmé vált, hiszen mikor a kolozsvári neológ főrabbi 1942-ben fölszólította Karácsony Benőt, hogy vallja magát zsidó írónak, mert a magyarok megtagadták, Karácsony azt felelte, hogy azért, mert most gazemberek randalíroznak, még nem fogja megtagadni Széchényi és Kossuth népét. Karácsony régen-volt ifjúságom kedvenc regényének, a varázslatos Napos oldalnak a szerzője… (stb.)
A fenti történetet magam is Tibori Szabó könyvében olvastam, a hitelesség kedvéért tehát ő felel, de számomra sokatmondó, nyilvánvalóan rímel Szomory Dezső, Karinthy, Radnóti és sok más magyar író attitűdjére.
A bekezdés azonban így jelent meg:
Már az ajánlásnál szívügyemmé vált, hiszen a kolozsvári neológ főrabbi felszólította Karácsony Benőt, hogy vallja magát zsidó írónak, mert a magyarok 1942-ben megtagadták. Karácsony régen volt ifjúságom kedvenc regényének, a varázslatos Napos oldalnak a szerzője… (stb.)
A szöveg így, az első mondta második fele nélkül nem hogy nem azt jelenti, amit én írtam, hanem pontosan az ellenkezőjét: mintha nekem azért vált volna szívügyemmé
Tibori könyve, amit a rabbi javasolt, nem pedig azért, amit Karácsony válaszolt!
*
Bár erről mi szemérmesen beszélünk, de gondolom, mindkettőnk számára nyilvánvaló, hogy én azért írok bizonyos rendszerességgel a Reménybe, mert egy ÜGYET AKAROK SZOLGÁLNI: ugyanazt, amelyet Te is regényeiddel és novelláiddal, a Komlósi Tórával, Az elégetett fényképpel, A Lovag napjaival. Hívő keresztényként vallani akarom II. János Pál pápa szép szavával, hogy „a zsidókat idősebb fivéreimnek tekintem”, hogy a magyar zsidó írókat és művüket a magyar irodalom meghatározó jelentőségű részének tartom Makai Emiltől Füst Milánon át Kertész Imréig, Ákosig és Péterig, a zsidó magyarokat pedig nemzetbéli testvéreimnek, akárcsak saját apai-ági sváb őseimet, akikről a Duna Televízióban már legalább ötször ismételt Magyarnémetek című kétrészes dokumentumfilmem szól; ez az ügy pedig bizonyára megéri, hogy helyreigazító levelemet a Remény következő számában húzás nélkül megjelentessed; talán nem tartják majd magam-mutogató tolakodásnak olvasóink, akiknek az 5769-ik zsinagógái évre ugyanúgy boldog Újeszten-dőt kívánok, mint Neked.
Fél évszázados barátsággal ölellek:
Fazekas Lajos