2009. 1. szám » Hrotkó Larissa: Régi írásos emlékek az együttélésről

Hrotkó Larissa: Régi írásos emlékek az együttélésről

Hrotkó Larissa

Régi írásos emlékek az együttélésről
(A pesti zsidó telepesek német nyelvű üzleti levelezése Pest város Tekintetes Tanácsával)

Az írásos emlékművek

Igen, léteznek az írásos emlékművek is. Persze, ezek nem a városok közterületein vagy a tágas múzeumi termekben láthatók; nem, ők megbújnak a levéltárak polcain. Az írásos emlékműveket felkutató emberek és a levéltárak között az évek során bensőséges kapcsolat alakul ki, mert egyikük sem tud létezni a másik nélkül. Be kell vallani, hogy a kemény munka ellenére csak ritkán mosolyog ránk a felfedezés szerencséje. De ha rátalálunk valamire, akkor még az idősebb, fájós hátú tudóssal is madarat lehet fogatni. A leletek gondosan összehajtott, máskor összegyűrt, megsárgult, vagy szinte teljesen kifakult lapjai döbbenetes hatást fejtenek ki az emberre. Láttam már zárkózott, hűvös természetű kutatókat, akik egy-egy régi levél elolvasása után úgy sugároztak, mint Mózes arca, amikor a kőtáblákkal lejött a Sínairól.
A pesti levéltárak számos olyan dokumentumot őriznek, amely nem feltétlenül csak történelmi forrásként szolgál. A nyelvészek és a szociolingviszták is rengeteget merítenek a régi pesti „sublódok” tartalmából. Egy ilyen kutatás részeredményeinek örömét szeretném megosztani.

Pest üzleti német nyelve

1780-ban Pest még egy kicsi németes helység volt, sokrétű tarka lakossággal.1 A pesti hivatali nyelv megkísérelte ugyan a különböző nyelvjárások és írásmódok egységesítését, de a helyzet mintha megfordult volna: a felső-német nyelvjárások (a latin mellett) hatottak a hivatali nyelvre. Még a 19. században is a szerzők egyrészt erősen eltértek a kialakulásban lévő egységes német nyelvi normáktól, másrészt még az eltérések között is előfordultak a szembetűnő különbségek.
A 18. század végére a magyar nemesség nyomására a megyei hivatalos levelezés már csak magyarul bonyolódhatott le.2 Pesten azonban 1846-ig csak elvetve volt egy-egy magyar nyelvű irat. Így, például, 1841-ben írták meg a 1271/7580. számú ügyiratot a bor- és pálinkamérés engedélyezésének tárgyában. A még nagyon fiatal zsidó közösségben keletkezett levél olyan megszólítással kezdődött, amely tükrözte a kor hangulatát: „Értelmes és gondos urak!” Ugyanis a magyarosodással összekapcsolt polgárosodás folyamatában, amelyben a pesti zsidók igen nagy lendülettel közreműködtek, nem a hivatal méltósága, vagy az adott társadalmi réteghez való tartózás volt mérvadó, hanem a közjó érdekében kifejtett tevékenység.
Figyelemre méltó, hogy a közép- és felsőoktatás már a 18. század végén veszélyeztette a német nyelv egyedüli uralkodását a közéletben. A pesti piarista gimnáziumban a tanulók többsége már magyar nyelvűnek vallotta magát (52%), ami még nem felelt meg az akkori pesti lakosság etnikai struktúrájának. De az is igaz, hogy a demográfiai viszonyok gyorsan változtak a magyarság javára, és az 1880-1890-es években a város német lakossága teljesen beleolvadt a magyarságba.3
Az általunk említett időszakban, tehát, az egész pesti levelezés, sőt a város és az etnikai csoportok (német, magyar, zsidó, görög, tót lakosság) közötti, illetve a lakosságon belüli üzleti levelezés többnyire német nyelvű volt. Ezt bizonyítják az „Intimata – Zsidó konyha“ jelölésű gyűjtemény levelei között a Budapesti Fővárosi Levéltárban (BFL) megtalált üzleti feljegyzések is. Egy bizonyos Somogyi úr jegyezte fel negyedévente a lakbért, amelyet Sámuel nevű zsidótól kapott. Ezt valószínűleg a letelepedési engedélykérelemhez mellékelték, mint a jó polgári magatartás és az üzleti megbízhatóság bizonyítékát. Így kerültek ezek a feljegyzések az „Intimata” dobozába (1. kép). Ehhez egy kísérő levél is készült, amely elsősorban a beszélt pesti német nyelv sajátosságairól tanúskodik, de az akkori írásformákat is őrzi (2. kép). A levél szövege igen rövid: „v. Schomogy sein Haus in der Sühemans gasse, hat in Arenda ein Jud, welche nicht Dolerirt ist, heißt Samuel Jakob.“
A betűk között szembetűnő a pontozott „y“, amely még néhány pesti levélben fordult elő. Az, hogy „Tolerirt“ (tűrt) szó helyett a szerző „Dolerirt“ formát alkalmazott, bizonyítja, hogy ebben az esetben is a felső-német (például bajor) nyelvjárás kerekedett felül. A „Dolerirt“ forma azonban csak ritkán fordult elő a pesti levelezésben. Egészen eredeti a “Hajós utca” (Sühemans gasse) írása, amely ugyancsak a felső-német nyelvjárás hatását tükrözi.
A német hivatali nyelv kialakulását a kutatók a 14-15. századtól kísérték figyelemmel. Hiszen éppen a hivatali nyelv területén (a drezdai hivatalban) alakultak ki az első egységes német nyelvi formák. A 15. század végére a hivatali és az üzleti német nyelv az egykori alanyból a fejlődési folyamat tárgyává vált. Ezt igazolja az a pesti üzleti levelezés is, amelyet a Pest város Tanácsa az éppen alakuló zsidó közösséggel folytatott a 18. század végén-19. század elején.

Az iratok tartalmi áttekintése

Az „Intimata – Zsidó konyha” levélgyűjtemény különböző leveleket tartalmaz. Némelyik egyértelműen hivatali. Az ilyen irat vastagabb is a többieknél, ugyanis a csatolt hatósági feljegyzéseket is tartalmazza, amelyekből a városban uralkodó hangulatról is alkothatunk képet. A formai különlegességei közé tartózik, hogy az „Oktober“, „November“ és „Dezember“ hónapok nevét nem írták ki, hanem csak számokkal jelölték meg, például: „9br” (November).
A nevek írásában előfordultak önkényes változtatások, ez főleg a „cs“, „ts“, „cz“ végződésű nevekre volt jellemző. Ugyanazt a személyt írták Berkovicznek, vagy Berkovitsnek, sőt esetleg Berkovicsnek, attól függően, hogy a hatóságnak mi felelt meg legjobban. A valóban hivatali levelekből érződik a kérelmező (pesti zsidó közösség) és a címzett (Tekintetes Városi Tanács, vagy Királyi Hatóság) közötti nagy társadalmi távolság. De a 18. században, sőt még a 19. század elején keletkezett iratokból nem olvasható ki a hivatali személyek zsidókkal szembeni ellenszenve. Az első olyan írat, amelyben a hivatali személyek ellenséges magatartást tanúsítanak a zsidó társadalom iránt, az 1846. október 28-i levél, amelyről Remény már a 2007. évi 2. számában számolt be.4 Ám ez a levél is elsősorban a gazdasági és nem az etnikai ellentétekkel foglalkozott.
Az iratok között több szerződés is megtalálható. Ezek elsősorban a Zsidó konyha („Garküche”, vagy latinul „Judaica Culina”) működtetésével kapcsolatos bérleti szerződések (Pachtcontract). A legkorábbi szerződést (1) 789. augusztus 28-án írták alá. A pesti iroda akkoriban még csak a budai királyi hatóság fiókja volt. Ebből az is következik, hogy a budai hivatal befolyásolta a pestiek levelezését, miközben maga a budai törvényhozási nyelv a latin jogi iratok fordításából eredt.5
Vannak személyesebb hangzású levelek is. Ezek többnyire a zsidó közösségben keletkeztek és egyéni kéréseket, panaszokat, sőt helyzetelemzéseket tartalmaznak. Többek között felfedik azokat az okokat, amelyek a szerzőket a levél megírására késztették. Az ilyen levelek példája a gyűjtemény legelső irata, amelyet Salamon Amman Vierz 1787. szeptember 24-én küldött a pesti hatóságnak. A levél csak másolatban maradt ránk (3. kép), amely valószínűleg a pesti hatóságnál készült. A betűk írása és a levél formája ugyanis hasonlít azokra a levelekre és feljegyzésekre, amelyek bizonyítottan a városi tanácsnál keletkeztek.
Salamon Vierz levelének több olyan érdekessége van, amely igencsak megnehezíti a mai olvasó dolgát. Hiszen teljesen szokatlan, például, hogy a gyakori német „eu” diftongot a szerző „eü”- nek írja (például „Freündschaft” szóban). Ugyancsak zavaró a „h” szokatlanul gyakori alkalmazása, így a „Polen” (Lengyelország) nála „Pohlen”-ként jelenik meg.

A pesti zsidó közösség írnokai

Az első zsidó telepesek a 18. század végén érkeztek Pestre (Óbudáról). A pesti környezet szocializációs nyelve nem volt új számukra. A német nyelvtudás segítségével a zsidók már sikeresen beilleszkedtek a csehországi, morva vagy óbudai letelepedés során.
Persze, ez egyáltalán nem jelentette, hogy a zsidó közösség minden tagja tudott volna németül, vagy hogy magabiztosan írt is volna ezen a nyelven. A 18. század végén sokan még héber betűkkel írták alá az írnokok által megírt leveleket (4. kép).
A hivatalos írnokok közül találkoztunk Johannes Carl Kohlmann (Kollmann Károly), Joseph Fischer, Simon Feichtmann (vagy Feuchtmann) és Wolf Weiß nevével. Egy 1801-es levélben megtalálható Frantz Gußleth neve is, aki a levél írójának (Actuor-nak) nevezte magát, de róla semmi közelebbit nem derítettünk ki.
Wolf Weiß nevét az 1827-es „Conscripcióban“ is megtaláltam6. A tartalomjegyzékben a neve mellett „Sachenschreiber“ (ügyiratkészítő) áll, de a 140. oldalon (611. sorszám mellett) a szakmáját „Sofer“-re változtatták, ami héberül a talmudi tudóst jelentette.
A pesti telepesek között két Kohlmann volt, aki nyomot hagyott a közösség életében. Az egyik még 1816-ban feleségestül-gyerekestül kikeresztelkedett a pesti Belvárosi Plébániatemplomban. Akkoriban 41 éves volt. Keresztapaként maga Boráros János városi bíró, keresztanyaként Boráros úr felesége jelent meg a szertartáson.7
A másik Kohlmann, aki később ugyancsak kikeresztelkedett, nemcsak írnoka, de tanára is volt a közösségnek.8 Hivatalos írnokként és közjegyzőként hitelesítette többek között az 1807-ből megtalált házassági levelet.9
Simon Feuchtmann neve több letelepedési engedélykérelem záradékában megtalálható. 1812-ben Feuchtmann a zsidó közösség közjegyzője és a városi tanács héber fordítója volt („Notar bei der Judenschaft Pest und Hebräisch-Übersetzer bei dem Stadtrat“).10 Vagyis a városi tanács és a zsidó közösség között szükségszerűen többnyelvű kapcsolat állt fenn.
Simon Feuchtmann megtalálható Dorffinger 1827-es „Útmutatójában“ is11, csak hogy ott Simon Feichtmann papírkereskedőként (lakcíme: in Theresienstadt 532.) szerepel. A név eltérő írása is mutatja a pesti nyelvjárás kiejtési sajátosságait. Persze, az írott és a beszélt nyelv nem mindig egyezik meg. Jó példa erre az „e“ betű, amelyet a 18. században még minden írnok „n“- nek írt. Úgy tűnik, hogy ez is a 16. századi német hivatali nyelvből maradt meg.

Néhány további nyelvi sajátosságról

Egy 1816. júniusi levélben a zsidó közösség prominens képviselői panaszkodtak a közösségi és üzleti életet akadályozó szervezeti hiányosságokra. A levelet már latin betűkkel írták alá (4. kép). Sőt előfordul, hogy az egyik aláíró volt a levél szerzője, mert érződik rajta a személyes érintettség.
A szerzők megpróbálták elmagyarázni a Pesti Tanácsnak, hogy a közösség vezetőségi tagjai alkalmatlanok a feladatra, ezért a választást ismételni kell. A városi vezetés tudomására hozták azt a tényt, hogy Marcus Sachsel már nincs is a közösségben, Isaj Schlesinger pedig rögtön vissza is lépett. Joachim Kadisch és Adam Mautner sem hajlandó a vezetési feladatok ellátására. Az utóbbi a választások óta csak egyszer jelent meg a bizottsági ülésen, és azóta kerüli a közösségi összejöveteleket.
A levél elején jól kivehető a „Judenschaft” szó, amellyel a levél írója a pesti zsidóságot jelölte. Ezzel a szóhasználattal a szerző a zsidó lakossági réteget, mint egy specifikus társadalmi (etnikai) csoportot emelte ki. A közösséghez való tartózást a többi levélben általában „Gemeinde” (közösség, község) szóval fejezték ki. És valóban: a levélből ki is tűnik, hogy abban az időben a közösség léte a levélben felsorolt problémák miatt veszélyben forgott.
Az ötödik sorban a „Staathalterei” (államkormányzat) helyett „Statthalterey” olvasható. Ez a szó csak Pestre vonatkoztatható, holott a szerző a magyarországi kormányzói rendeletre hivatkozott. A „Stadt” és „Statt” szavak a 12. század óta egyformán használatosak voltak a „város” jelölésére. A már említett adófizetői összeírásban (Conscripcióban) is gyakran találkozunk ezzel a szóval (például: Theresien-Statt). Úgy látszik, hogy a levél írója nem ismerte a késői középkori „Staat” formát, de valójában ilyen méretekben nem is gondolkodott. Számára Pest jelentette a világ középpontját!
A szerzőnek több gondja volt a szavak együtt-, vagy különírásával, mint a mondatok szerkesztésével. Sőt a modern német nyelvre jellemző mondatszerkezeteket elég biztosan alkalmazta. Ebből is gondolhatjuk, hogy németül ugyan nem naponta írt, de lehettek élő németországi (nemcsak osztrák) kapcsolatai és jártas volt a német nyelvű irodalomban. A levelet szép, drámai fordulatokkal fogalmazta meg. Ám a zsidó szerzőnk sem kerülhette el a pesti hivatali nyelvre jellemző népiességet.

A levelekből leszűrhető társadalmi következtetések

A feltűnő hasonlóságok ellenére a pesti levelezés írásformája nem tanúskodik messzemenő egységesítésről. A szerzők írásstílusa és nyelvtani formái közötti különbségek az egyéni tulajdonságokból, az eltérő származásból, illetve különböző társadalmi statusból adódtak. A nem azonos időben és környezetben írt minták csak részben fedték egymást. Látni lehetett, hogy a társadalmi fölé- ill. alárendeltség, valamint a személyes érintettség befolyásolta a levelek szókincsét. A nyelvtani struktúrákat viszont szinte egységesen a modern német nyelv normáinak átvétele jellemezte. Nem elhanyagolható a felső-német nyelvjárások, sőt a bajor és az osztrák hivatali nyelv hatása sem.
Ugyanakkor nyilvánvaló a pesti levelezés sajátos tradíciónak kialakulása, amely semmiképp sem a szűk lokális határokra, hanem fordítva: éppen arra törekedett, hogy az iratok más német nyelvi területeken is érthetők legyenek. Vagyis manifesztálódnak a kialakuló új főváros törekvései.
A zsidók német nyelvű levelezése egyértelműen beleillett ebbe a fővárosi nyelvi képbe. A levelekből azt is kiolvashatjuk, hogy a zsidók bíztak a polgári társadalom olyan intézményeiben, mint a városi tanács, a városi bíróság és a kereskedelmi testületek. A zsidók nem hajlottak önbíráskodásra, ezért még akkor is a (nem zsidó) városi bírósághoz fordultak, ha az ellenfél zsidó volt. A pesti zsidók országszerte terjedő kapcsolatokkal rendelkeztek ugyan, de a pesti egzisztenciájukat igyekezték a törvények segítségével megvédeni, még ha ez az újonnan érkező zsidók ellen is fordult. Erről szól például az Intimata 634. oldalán talált 1811. évi levél, amelyben a pesti zsidók a nagykereskedelmi igazolások kiadását sürgették a tanácsnál. Ezekkel saját vállalkozásuk komolyságát bizonyíthatták. Az ilyen igazolásokat csak a pesti zsidó nagykereskedők kapták volna. Vagyis egy fajta lokális érdekeltség kialakulását észlelhetjük, amely megosztotta a zsidó társadalmat az itteni (hiesige) és az idegen (fremde) zsidókra. A szolidaritás szempontjából vitatható törekvés arról is tanúskodik, hogy a 19. század elejére a zsidók már „begyökereztek” Pesten és hosszú távú tartózkodásra rendezkedtek be itt.

Végjegyzetek: