2009. 1. szám » Kovács Zsófia: Egy kíváncsi olasz tanár a pécsi zsidóság drámájáról

Kovács Zsófia: Egy kíváncsi olasz tanár a pécsi zsidóság drámájáról

Kovács Zsófia

Egy kíváncsi olasz tanár a pécsi zsidóság drámájáról

Döntés, utazás, keresés, emlékezés és tudni akarás. Luigi Alcide Fusani 2007-ben megjelent munkája leginkább e szavakkal jellemezhető. Nem festhetünk azonban hiteles képet a műről, ha csupán e címszavakra támaszkodunk. A vékonyka kötet a pécsi zsidóság második világháború alatt átélt borzalmait, a puszta, megmásíthatatlan tények feltárásának folyamatát vetíti az olvasók elé egy kíváncsi olasz tanár szemszögéből. A szerző – akinek kiléte megegyezik a műben szereplő tanáréval – 2003-ban költözött Magyarországra feleségével. Írói, rendezői tevékenysége mellett Pécsett a Kodály Zoltán Gimnázium diákjainak tanít reáltárgyakat, valamint a Pécsi Tudományegyetemen tart előadásokat a kortárs olasz színházról és az olasz moziról.
A „Pécs 1944” címet viselő alkotás tulajdonképpen narratív színházi szöveg, mely eredetileg olasz nyelven készült, de Radnóti Judit közreműködésével a kötet két nyelven, olaszul és magyarul is olvasható. Az egyszemélyes monológ nem igényel kellékeket és díszletet, csupán szimpla ruhába öltözött előadót, aki széken ülve meséli el a történetet. Az eseménysor pedig sodorja magával a nézőt, akinek végül is a fantáziája teremeti meg a színmű köré szerveződő teret és időt.
A Fusani által összeállított kötet mozgatórugója a kíváncsiság és – a pécsi zsidók sorsának bemutatására építve – az emlékezet magjának elültetése. Holokauszt és zsidóüldözés témában számos kiadvány látott már napvilágot, de Baranya megye, illetve Pécs vonatkozásában e könyv nemcsak műfaját tekintve jelent újat.
A pécsi izraeliták 1944. esztendei deportálását és háború utáni sorsát több kiadvány mutatta fel . Közülük talán a Könnyek Könyve tekinthető az egyik legfontosabb alapdokumentumnak, hiszen 3022 nevet tartalmaz; a deportáltak, munkaszolgálat során elhunytak neveit. A mű hasonmás kiadását 2004-ben, a magyarországi, ezen belül pedig a pécsi zsidóság koncentrációs táborokba hurcolásának hatvanadik évfordulóján publikálták, s ez a „képek nélküli könyv” válik a Fusani által megkezdett keresési folyamat egyik kiindulópontjává.
A monodráma összesen tíz fejezetből áll, amelyek terjedelme változó: 1-7 oldal között mozog. A 93 oldalas olasz és magyar kétnyelvű kiadás első passzusa a sors, az istenek és a véletlen szerepét boncolgatja a tekintetben, hogy a milánói matematikatanár – a főszereplő, akiről a műben egyes szám harmadik személyben esik szó – külföldi tanári pályafutása során hogyan kerül Magyarországra, és miként esik a választása három lehetséges úti cél közül éppen Pécs városára. A második rész a Pécsre érkező olasz tanár első pozitív benyomását tárja elénk a renoválás céljából felállványozott Kossuth téri zsinagóga megpillantásáról. A harmadik egységben megkezdődik a kérdezősködés, az érdeklődés a zsinagóga és a Pécsett élő zsidók után, illetve január 27-e, a Nemzetközi Holokauszt Emléknapja kapcsán felvetődik a tanárban a gondolat, hogy felszabadítsa a diákok elméjét, és elvesse az emlékezet apró magját. A negyedik szakaszt a szerző teljes egészében az auschwitzi haláltábor felszabadítása hatvanadik évfordulójának szenteli, s saját hallomásaiból építkezve kezdi el a pécsi zsidók sorsára irányuló tudásvágyának kirakós részleteit összerakni.
Az ötödik fejezet az „1944 Pécs”, a Könnyek Könyve fakszimile kiadását mutatja be, s megtudjuk, miként került a kötet a tanár birtokába, és egyben érdeklődésének középpontjába. A hatodik rész az egykori pécsi gettó és a zsidó temető felfedezésének történetét meséli el. A hetedik egység történelmi jegyzetek sokaságát vonultatja fel, amelyet az olasz tanár egyik pécsi gimnáziumi kollégájával szedett össze a magyarországi zsidókról az 1920 és 1940 decembere közötti időszakról.
A nyolcadik passzus egy pécsi túlélővel, egy idős zsidó asszonnyal folytatott beszélgetésből kibontakozó megalázó emlékek csokra.
A kilencedik szakasz magja egy diákok és tanárok bevonásával megvalósuló auschwitzi tanulmányi út históriája. A tizedik rész a mű tetőpontja. Az olasz tanár által összegyűjtött gondolatok, képek, információk lényegében egy nagy kiállítás megszervezésében és lebonyolításában érik el a teljességet.
A fejezetek logikusan épülnek egymásra, tömören bemutatva az olasz matematikatanár kutatási tevékenységének széles körű folyamatát. A szerző, külföldi tanár létére, érdeklődni kezd a pécsi zsidó emberek után, s művében olyan alapvető dolgokra hívja fel a figyelmet, mint az áldozatokról való megemlékezés, illetve a magyar és pécsi zsidók sorsa a második világháború idején.
A 2006 tavaszán elkészült olasz nyelvű szöveg magyar nyelvre ültetése nemes szándékot takar, hiszen – Luigi Alcide Fusani szavaival élve – a „magyar változat azért született, hogy a szöveg Magyarországon is elhangozhasson osztálytermekben, iskolákban, kulturális központokban, hitközségekben”.
A színházi monológ budapesti premierjére 2007. szeptember 8-án a Spinoza Zsidó Fesztivál keretén belül, a Spinoza Étterem, Színház és Kávéházban került sor Benedek Orsolya előadásában. A művet 2007. november 27-én a Pécsi Tudományegyetem BTK Neveléstudományi Intézetében is bemutatták az egyetem hallgatóinak és oktatóinak.
Fusan 2008 szeptemberében utazott el Magyarországról szülőhazájába, Olaszországba. Monodrámájával – ahogyan fogalmazott – az emberek figyelmét szerette volna ráirányítani a huszadik század nagy tragédiájára. A szerző bízik abban, hogy munkáját mások – és sokáig – folytatják.

Lábegyzetek