„Foglalj helyet. Kezd el a mesét szépen. Mi hallgatunk, és lesz, aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy európait.”
Ezeket a sorokat írta 1937. elején József Attila, amikor Thomas Mannt szerette volna üdvözölni, persze elmondani nem tudta, mert nem engedték, hogy versét nyilvánosan felolvassa.
Most ugyanezekkel a szavakkal köszöntöm prof. Elie Wieselt, a nagyszerű művészt, a kiváló írót, akinek írásai ott vannak minden olvasó ember polcán bárhol is éljen a világban, hiszen számtalan azon nyelvek sora, amelyre lefordították műveit.
Ki tudja, mi lett volna a sorsa, ha a történelem vihara nem szakítja szét a régi Magyarországot, mi lett volna a sorsa, ha a magyar lakosság többségének egyetértése mellett nem dönt úgy a Magyar Parlament, hogy meg kell oldani itt, ezen a földön is a „zsidókérdést”, azt a kérdést, amelyet ők maguk kreáltak, hogy nevesítsék ősi gyűlöletüket.
A múltat megváltoztatni nem lehet, de egyet bizton állíthatok, Ön akkor is jó ember , akkor is kiváló író lett volna, ha nem történnek meg a szörnyűségek, ha nem gyilkolják meg családját, – mint a magyar zsidók többségét a népirtás során, – és írásait olvasva hiszem azt, hogy az évszázadok során kevés ilyen tehetség született, aki így tudta megfogalmazni gondolatait, aki így tudta megírni történeteit mint Ön, oly módon, hogy azt bárki magáénak érezze, éljen Európában, Amerikában, vagy éppen Japánban.
Az, amiről Ön ír, az általános emberi dolgok összessége, a lélek rezdülései, olyan erkölcsi csapdák, amelyekbe mindannyian belekerülünk éltetünk során drámai vagy kevésbé drámai helyzetekben. Az Ön írásai megmutatják nekünk, hogy bárhová kerüljünk is, bármilyen szituációban kell döntenünk, mindig van lehetőségünk jól dönteni, ha mindenekelőtt az emberségünkre hagyatkozunk.
Ön most egy olyan országba érkezett, ahol szabadság, és demokrácia van, olyan, mint Európa legtöbb országában. Egy olyan országba érkezett, ahol a jó emberek döbbenten figyelik, mi folyik a futball stadionokban, a köztereken, hogyan uszítanak az újságokban, az interneten, a tv-ben, a rádióban, minden hullámhosszon, minden időben, nappal és éjjel a kiválasztott nép ellen, hogyan csap mind magasabbra a gyűlölet hulláma ellenünk, zsidók, és a cigányok ellen , és persze azokat is gyűlölik, akik a barátaink. Lassan a szenny elborítja az utcákat, és miközben a bokánkig ér, nincs, aki seprűt ragadjon. Szerencsére vannak barátaink, sokan vannak itt ebben a teremben, a tv képernyői előtt is, de hangjukat elnyomja az őrület hangja. NE HAGYJUK, HOGY ÍGY LEGYEN! Barátaink közül most csak egyet emelek ki, Németh Sándor vezető lelkész urat, akit ez év Ros Hásónója alkalmából tüntettünk ki a MAZSIHISZ elnöke által adományozott Magyarországi Zsidókért Díjjal, és néhány nappal ezelőtt vehette át Izraeli Állam egyik legnagyobb kitüntetését Jeruzsálemben, a zsidó nép örök, és egységes fővárosában. Kitüntetéséhez gratulálok.
Amikor a költő megírta versét, úgy fogalmazott: „S az emberségen, mint rajta a rák, nem egy szörny-állam iszonyata rág, s mi borzadva kérdezzük, mi lesz még, hogyan uszulnak ránk új ordas eszmék, fő-e új méreg, mely közénk hatol?” S bár ma Európában sehol sem uralkodnak fasiszták, de mi itt Magyarországon zsidók és nem zsidók mégis sokan úgy érezzük, hogy ismét ránk borul a sötétség árnya, és mi is borzadva kérdezzük: mi lesz még, honnan uszulnak ránk újabb, és újabb ordas eszmék? Ezért jó, hogy eljött közénk, ezért jó, hogy itt köszönthetem Önt körünkben az egész magyarországi zsidóság nevében! Önt, aki elhozta nekünk a fényt, a béke, és a szeretet üzenetét.
Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy örülünk, hogy „itt láthatunk ma a fehérek közt egy európait.”
»