Bächer Iván
Igazad van, Loncikám
„Alzsíri” levelek
Bächer Iván termékeny író. Írásaiból a Remény nem egyszer közölt már, s remélhetőleg: ezt ezután is megtesszük. A magyar zsidó szellemi életben jelen van, ott szeretettől övezve közlekedik. A Spinoza-Házban megrendezett előadásai tömve vannak, s most, amikor közreadjuk e könyv-részletét, bízunk további sikereiben.
Bächer népes családja kimeríthetetlen irodalmi kincsesbánya a számára. Algírba szakadt rokonának a kasbahi városnegyedben tervezett és megtett sétája a pészachi pászka után, akár ezt az alcímet is viselhetné: „Mentem, hogy vegyek maceszt”.
(AbOvo)
Március 10-én délután ˝5. Nem sikerült befejeznem a levelet tegnap este. 7 óra felé ettünk, s 8kor már ágyban voltunk. Ma reggel ˝7kor keltem, nagyjából összeraktam a lakást, bepakkoltam Ivánkának a húsvéti csomagot és 9kor már autóbuszon ültem. Szakadó esőben mentem el. Mire a kikötőbe értem kisütött a nap, de nem sokáig örülhettem a napnak, mert újra szakadni kezdett az eső. Feladtam a csomagot, utána mentem befizetni a lakbéradót. Ez is elég volt hamar megvolt, ezután mentem, hogy vegyek maceszt, aminek a hirdetése előtte való napon volt az újságban. Elég messze van, ahol árulják, s hogy hamarabb elintézzem, felültem egy trolira, de elég későn vettem észre, hogy rossz trolira ültem, s egyszer csak fent voltam a város tetején. Akkor hamar leszálltam, s egy gyönyörű részére értem a városnak, ahol még sosem voltam. Mivel Algir lépcsőváros, s körbe megy minden, vigyáznom kellett, nehogy még messzebb kerüljek, ahová mennem kell. Így megkérdeztem egy férfit, merre menjek ehhez az utcához, ő azt mondta, csak menjek, s majd egy szép kerten keresztül beérek abba a városrészbe, ahol ez az utca van. Hát én mentem. Mondom a városrész nagyon szép volt, de azt is láttam, hogy voltak olyan utcák, ahol nem is volt francia neve az utcának, csak arab betűkkel az utca neve, amit még Algirban sosem láttam. Rájöttem, hogy a Casbah-ban vagyok.
Itt csak egyszer jártam, tíz évvel ezelőtt, amikor Apu, tudod milyen megismerkedett egy arab kereskedővel, aki levitt minket a raktárába a Casbah-ba, ahová nem szerettem már akkor se menni, mert mindig azt hiszem, hogy leütnek, pedig olyan békések voltak akkor még ezek az arabok, rien ŕ craindre [nincs mitől félni]. Vissza is gyalog jöttünk, beültünk a Coq d’ Orba egy napolitainre.
Most rengeteg lépcsőn mentem lefelé, amíg elérkeztem a kerthez, ott bementem, újra lépcsőkön lefelé, előttem 20 méterre egy jól öltözött középkorú arab férfi ment, én csak mentem lefelé, ahogy ő ment, egyszerre csak látom kinyit egy vaskeretes kis kaput, de azt is látom, hogy nincs több lépcső se le, se felfelé. Körülnéztem, láttam, zsákutcába jutottam, megszólítom a férfit, s kérdezem, hogy erre nem lehet lemenni a város belsejébe, mire ő mondja, nem, mert itt bent vagyunk egy arab mosqué területén, vagyis a kertjében, mondta, most amerre jöttem, arra menjek visszafelé, megköszöntem, s visszafordultam, Mondtam Gyuszinak, szerencse, hogy nem vagyok 10 évvel fiatalabb, mert akkor nem biztos, hogy mindjárt visszajöttem volna-e? Lehet, hogy egy pap volt civilben, de az is lehet, hogy a gondnok, vagy valami hivatalnok volt a mosquét-ban, ahogy láttam a berámázott ablakon keresztül, egy szép arab szoba volt ággyal, lehet, hogy volt ott minden, asszony stb. Mindenesetre fontos volt, hogy kívül voltam ezen a területen, mire kiértem a kertből, látok egy gyönyörű arab templomot, amit előzőleg is láttam, csak nem vettem figyelembe. Végre megtaláltam az utamat, az eső szakadt, ernyőm nyitva, elmegyek egy úttesten, egy építkezés előtt, ahol egyszer csak az ernyőmről visszapattan egy cserépdarab, hallom, egy arab asszony káromkodik, hamar továbbálltam, de sajnos észrevettem, hogy tisztaselyem gyönyörű ernyőmet kilyukasztotta a ráesett cserépdarab. Azzal vigasztaltam magamat, hogy még jó, hogy csak az ernyőmet lyukasztotta ki és nem a fejemet. Aztán haza is jöttem, útközben vettem húst, narancsot, s ami kellett, na és a macesz is megvolt, amiért ismeretlen városrészt ismertem meg, és amiért tönkrement egy 266 francos ernyő, ha nagyon bosszantana, vehetnék egy másik ernyőt, de egyelőre nem veszek, mert a legtöbbször ha lemegyek, még ha esik is, se viszem az ernyőt, ma úgy látszik, megéreztem, hogy a fejemet fogja helyettesíteni.