2011. 2. szám » Csapody Tamás: Abda és Zurdorf között

Csapody Tamás: Abda és Zurdorf között

Csapody Tamás

A bori menet
Abda és Zurdorf között

A második világháború alatt kb. 6.000 magyar zsidó munkaszolgálatost vittek kényszermunkára a szerbiai Borba. A visszavonulás során az ún. első lépcsőben kb. 3.000 munkaszolgálatost indítottak útnak Borból. A gyalogmenet nagy veszteségek után 1944. október közepén ért Szentkirályszabadjára. Néhány hetes itt tartózkodás után a bori keretlegények tovább hajtották a mintegy 1600 bori munkaszolgálatost. A dunántúli menet a Zirc–Győr–Hegyeshalom útvonalon haladt egészen a magyar–német határig, majd pedig a burgenlandi Zurndorfig. A dunántúli menet a legismertebb veszteségét Abdánál szenvedte el. Itt gyilkolták meg Radnóti Miklóst és 21 társát. Az életben maradt bori munkaszolgálatosok története azonban nem ért véget Abdánál és a dunántúli menet tovább folytatta útját.
A dunántúli menet Győr után és Mosonmagyaróvár előtt egy éjszakát a szabad ég alatt töltött. A környéket jól ismerő Gerencsér Miklós1 forrásmegjelölés nélkül azt közölte, hogy a munkaszolgálatosok az Abdához tartozó Pillingér puszta2 majorsági épületeiben töltötték az éjszakát3. Egressy Károly4 vasegerszegi lakos, volt bori szakaszvezető szerint azonban „az éjszakát Öttevény határában töltötték”5. Ezt támasztja alá Kotroczó Ignác6 kiskunfélegyházi volt bori szakaszvezető is, aki a szállásokra vonatkozóan részletes helymegjelölést adott. Elmondása szerint „Győr után kb. 15 km-re egy község határában a szabad ég alatt” volt a szállás7. Rezsnyeky Mihály8 bori keretlegény konkrétan meg is nevezte az Öttevény határában lévő „Sándorpuszta” helységet9. Az állambiztonsági szolgálat összefoglaló jelentésében annyit jegyzet meg erről, hogy a bori munkaszolgálatosok „Öttevény és Sándorpuszta térségében, a szabad ég alatt éjszakáztak”10.
Mindezek alapján szinte biztosra vehető, hogy a menet Mosonmagyaróvár előtti utolsó éjszakáját nem a Győrtől 6.1 km-re lévő Abdán, hanem a Győrtől 11.7 km-re lévő Öttevény határában töltötte. (A munkaszolgálatosok és a keret tehát nem az abdai Pillinger pusztán, hanem az Öttevényhez tartozó Sándorháza pusztán éjszakáztak.)
A kisalföldi „pusztában” ma is létezik az Öttevényhez tartozó Sándorháza11. Az Öttevénytől 3.7 km-re, a Mecsér–Lébény útelágazás közelében lévő majorság a műúttól 800 m-re található12. A villannyal és számos fúrt kúttal ellátott majornak sok gazdája volt az elmúlt évtizedekben13. A hajdan több családnak szállást adó, ma romos állapotban lévő épületek mellett ma már csak méhészkedés folyik.
A munkaszolgálatosoknak Mosonmagyaróvár előtti utolsó szállása – Tarjánpusztához hasonlóan – minden szempontból alkalmas pihenőhely lehetett. Sándrorháza jól megközelíthető helyen, két falu között, majdnem félúton és a műúttól éppen olyan távolságra helyezkedik el14, hogy avatatlan szemek nem látnak el odáig. A gazdasági épületekben és azok környékén, a szabad ég alatt bőven lehetett hely és az elcsigázott munkaszolgálatosok őrzésének is kedveztek a terület földrajzi adottságai.
A Sándorházán eltöltött éjszaka utáni napon a bori menet beért Mosonmagyaróvárra15. A mosonmagyaróvári Kühne Mezőgazdasági Gépgyárban dolgozó zsidó munkaszolgálatos, a később a mauthauseni koncentrációs táborba került Rehberger Imre látta a beérkező menetet. Fennmaradt leveleinek egyikében azt írta, hogy „A legborzasztóbb, amit meg kell említenem: Szerbiából ’Bor’-ból jött munkaszolgálatos különítményt. Meggyötört, lerongyolódott, felismerhetetlen emberek életem egyik legnagyobb megrázkódtatása volt. Ők már akkor úgy néztek ki, mint Mauthausenben az élő halottak”16. A szintén ebben a gyárban dolgozó Rosenberger József zsidó munkaszolgálatos visszaemlékezésében ezt írta: „Egyszer, mikor éppen ebédeltünk, láttam, hogy megy egy csoport az országúton, lehetett 30 ember. A csoportban volt az anyám testvére Rechnitzer Ernő17 egykori zalaegerszegi lakos, Borból jöttek, ahol egy bányában dolgoztak. A hátukon csak egy pokróc volt, a lábaik rongyokkal voltak betekerve.”18 Mayerbeck László19 mosonmagyaróvári lakos, neves helyi sportember leírása szerint „…1944 őszén a Bori-táborból hajtották a magyar munkaszolgálatosokat Németországba. A Fehér Ló szálloda20 előtt megálltak pihenni, ültek a járda szélén. Ahogy ott nézelődtem, megláttam közöttük két mosoni fiút, Wittmann Ottót és Rosenbaum Misit21. Óvatosan odasomfordáltam és megkérdeztem: hozzak-e valamit, cigarettát, vagy mást? A következő pillanatban odajött egy tábori csendőr és rám üvöltött, hogy takarodjak, mert ha nem, akkor belém lő!”22
Fennmaradt egy további visszaemlékezés is a boriak mosonmagyaróvári megérkezéséről. Az Ortutay Gyula23 hagyatékában fellelt egy oldalas, gépel írt, de keltezés és aláírás nélküli feljegyzés írója Földes Béla budapesti lakos24. Földes ezt írta: „1944. november 7. Mosonmagyaróvár, de. 11 óra. Állunk menetkészen 17-én a 101/67 MÁV műszaki munkásszázadból a bauxitgyár udvarán. Abban a szerencsében részesültünk, hogy az úgynevezett svájci mentességi levéllel visszamegyünk Pestre. (Előzőleg már vasárnap a többi kb. 2.500 ami ott összegyűlt munkaszolgálatosokat /sic!/ már átadták a németeknek, akik egy félóra járásra álltak a várostól.) Egyszerre nagy sürgés-forgás támad, katonák jönnek-mennek, körülnéznek, majd elmennek, érdeklődünk, hogy miről van szó, mondják jönnek a boriak, az úgynevezett első lépcső. És jöttek… négyes sorokban, borzalmas állapotban, mint a csontváz brigád. Úgy mentek, mintha az Andrássy úton meneteletek volna, kétoldalt sűrűn megrakva katonákkal, akinek a vállukon puska és kezükben furkósbot. Először nem értettük meg, hogy miért kell a furkósbot, de nemsokára megtudtuk. 2.500-an indultak el és kb. 1.200-an érkeztek ide, a többi útközben lelőtték. Egy állomással előbb Abdán Radnóti Miklóst, mert leült, szintén lelőtték. Az 1.200 emberből talán háromnak volt cipőnek nevezhető valami a lábán, a többi mezítláb, se sapka, se csomag. A nadrág bokán felül elkopva, de elől-hátul a kabátjukon ráfestve 30 cm-es átmérőjű sárga csillag. Dűlőutakon hozták őket, hogy a lakosság ne lássa, előbb a németek rabolták ki őket, aztán a nyilasok, még zsebkendő sem volt náluk. Nem messze haladták át az udvaron és integettek, hogy éhesek, erre mi elővettük az összes kenyeret, ami nálunk volt a hátizsákban és kiraktuk az útra, ahol jöttek, erre vagy 30-an kirohantak az addig fegyelmezett sorból és egymást ütve és harapva harcoltak a kenyérér (sic!), most tudtuk, hogy mire kell a furkósbot. A katonák agyba-főbe verték őket. És amikor a mi őrvezetőnk megkérdezte, hogy miért ütik úgy őket, azt felelték, hogy ha nem választanák szét őket, megölnék egymást. De ha mi még egyszer próbálunk valamit adni, agyonlőnek bennünket. A bauxitgyár, ahová bezárták őket 1 napig (mert másnap átadták őket a németeknek) se ablak, se szalma a földön és így volta ők ott takaró és minden nélkül, pedig élni szerettek volna, mert a legtöbb 18–20 éves volt.”
A Földes Béla feljegyzéseit tartalmazó lap aljára Ortutay nem csak a szerző nevét és néhány róla szóló információt írt25, de tett egy másik vélhetően Radnótira vonatkozó megjegyzést is. Azt írta, hogy „kb. nov. 6-án lőhették le Miklóst”.
Földes Béla zsidó munkaszolgálatos túlélő kilétét nem sikerült megállapítanom. Négy olyan DEGOB26 jegyzőkönyvet viszont találtam, amely egyértelműen bizonyítja, hogy Földes Béla századát a Budapestről induló 101/67.-es MÁV műszaki munkásszázadot Mosonmagyaróváron–Hegyeshalom keresztül vitték Kőszegre ill., különböző koncentrációs táborokba27.
Nem tudjuk, hogy Földes mikor vetette papírra feljegyzéseit. Mindenesetre a bori keretlegény, Tálas András28 hadapródőrmester népbírósági perében szereplő verzióhoz hasonlóan írta le Radnóti halálát. (A perben az hangzott el, hogy a költő Győr előtt lemaradt, ütötték-verték, majd otthagyták azt útszélen. A keretlegények pedig a lemaradókat verték.) Megtudjuk továbbá tőle azt, hogy Radnóti halála csak november 6-én történhetett, mint ahogyan ezt, Ortutay külön is rögzítette magának. Földes azonban nem volt tanúja Radnóti megölésének és arról csak másodkézből tudhatott. Nem volt bori munkaszolgálatos és nem tudjuk kitől és mikor kapta az információkat. Földes azonban az általa látottak szerint minden bizonnyal hiteles tanú: Radnótit nem látta a kb. 1200 főből álló bori menetben, ami november 7-én 11 óra körül érkezett meg erős katonai kísérettel a mosonmagyaróvári bauxitgyárba.
Az idézett Földes Béla szerint a Bauxitgyárban egy éjszakát töltöttek a bori munkaszolgálatosok. A szintén már idézett Egressy Károly keretlegény szerint „Mosonmagyaróváron egy gyárban szállásolták el őket, ott több éjszakát töltöttek.”29 A boriak éjszakai szállása az állambiztonsági szolgálat szerint is a „timföldgyárban” volt és itt a munkaszolgálatosok két napos pihenőt kaptak30.
Az éjszakát azonban a boriak nem egy helyen töltötték. Kádár István31 volt bori munkaszolgálatos azt írta ugyanis visszaemlékezésében, hogy őt a mosonmagyaróvári téglagyárban helyezték el. (Írásban nekem ezt külön is megerősítette32.) A téglagyárban szabad ég alatt töltötte az éjszakát. Visszaemlékezésében megjegyezte továbbá, hogy „Itt rajtunk kívül igen sok olyan munkaszolgálatos volt, aki hazai alakulatokkal került oda…” […] mivel „ekkora már minden szervezettség felbomlott” Kádár az ott lévő szombathelyi és Vas megyei munkaszolgálatosokhoz csatlakozott és került velük együtt Ausztrián át Sachernhausembe33. A később Flossenburgba került bori túlélő, Mayer Rudolf személyes közlése szerint Mosonmagyaróváron „betettek egy malomba. Örvendtünk neki, mert kukorica-, búzaszemeket találtunk. Azzal táplálkoztunk.”34 Erdős Gyula35 volt bori munkaszolgálatos az állambiztonsági szolgálattal azt közölte, hogy „Mosonmagyaróvárott a Selyemgyárban voltak elszállásolva”.36
A források szerint tehát a Radnóti Miklós nélküli bori menet Győr felől, déli irányból érkezett Mosonmagyaróvárra. A munkaszolgálatosokat legalább négy helyen szállásolták el. A boriak egyik csoportját a téglagyárban helyezték el. A téglagyár valószínűleg a Mosonmagyaróvár határát jelző mai táblától kb. három km-re lévő téglaégető volt, amely helyén ma az erdészeti csemetekert található37. Az első éjszakai szállás kijelölése után a menet elérte a város déli határánál lévő Kühne Mezőgazdasági Gépgyárat és ott balra, nyugat felé vette útját38. Néhány munkaszolgálatost azonban – köztük Mayer Rudolf, – minden bizonnyal a Kühne gyárnál lévő és a kisebb malmok közé sorolható mosoni malomban kapott elhelyezést. A mai Szent István Király út–Kühne Ede tér–Gabonarakpart út találkozásánál lévő vízimalomban ma szálloda és éjszakai bár működik39.
A bori menet legnagyobb csoportja azonban tovább haladt. Talán a mai Radnóti Miklós utcán, de mindenképpen a várost elkerülve, a vasútvonallal kb. párhuzamosan haladt a gyárak felé. A régi Bauxitgyári – mai Timföldgyári – utcán értek el a nagykiterjedésű Magyaróvári Ipartelepek Rt. területét. Az iparterületen lévő gyárak szolgáltak elsődleges szállásként az 1944. november 2. és november 11. között a németeknek átadott, összesen 15.000–17.500 zsidó munkaszolgálatosnak (70 munkaszolgálatos századnak). Az Ipartelepen lévő Lengyárban, Műtrágyagyárban, Műselyemgyárban és Bauxitgyárban éjszakáztatták az ország különböző pontjairól ide vezényelt vagy már korábban a környéken dolgozó munkaszolgálatos századokat. A bori munkaszolgálatosok egyik csoportját az Ipartelep északnyugati sarkában lévő Bauxitgyárban szállásolták el. Az első magyar timföldgyár mai is, MOTIM Rt. néven működik40. A boriak harmadik – valószínűleg legnépesebb – csoportja a Bauxitgyárban és a Bauxitgyár mögötti ún. átvonuló szálláson kapott elhelyezést. A boriak negyedik, egyben utolsó csoportját pedig a Bauxitgyárral majdnem szemben lévő Selyemgyárban (Műselyemgyárban) szállásolták el.
Nem tudjuk megválaszolni a kérdést, hogy miért kellett négy különböző helyen elszállásolni a bori munkaszolgálatosokat. Kézenfekvő válasz lehetne, hogy azért, mert eleve két lépcsőben érkeztek meg Mosonmagyaróvárra. A volt bori munkaszolgálatos orvos, Dr. Zoltán László41 ugyanis az állambiztonsági szolgálattal azt közölte, hogy a Szentkirályszabadjáról elindult mások bori csoport az ő odaérkezésük után 24 órán belül érkezett meg Mosonmagyróvárra.42
A Bauxitgyárban elhelyezett boriak nagyon különböztek a többi munkaszolgálatos századtól. Kardos József43 a bori „Heidenau” tábor egykor szakácsa szerint „Magyaróváron a Bauxitgyárban elszállásolt honi musz. századok meglátva a boriak leromlott állapotát, élelmet és ruhaneműt gyűjtöttek össze. Ezt a holmit nekünk az aránylag szabadon mozgó szakácsoknak adták át. Ugyanaznap este 11 órakor Tálas és Asztalos44 odajöttek a konyhára, azzal hogy azonnal hagyjunk mindent ott és vonuljunk be a századhoz. Így az ott összegyűjtött élelmet, ruhaneműt és az időközben megfőzött reggelit Tálas és pribékjei verésének kíséretében otthagytuk és bevonultunk a századhoz, ahová jóformán bevertek minket”45. Az egyik DEGOB jegyzőkönyv hasonló információkat tartalmaz, miszerint „Mosonmagyaróváron összetalálkoztunk 3 honi századdal, akik szívesen segítettek volna rajtunk, adtak volna élelmet és ruhaneműt, azonban ez főleg Pataki46 rosszasága miatt nem történhetett meg.”47
Az állambiztonsági szolgálat egyik jelentése beszámol Dr. Zoltán László orvos további sorsáról. A szolgálat a vele készült beszélgetés alapján azt rögzítette, hogy Zoltán László „saját magáról elmondta, hogy Mosonmagyaróváron a menetből svéd menlevéllel kiemelték. Katonai teherautóval ment Budapestre egy volt keretlegény kíséretében.”48 Megerősítette mindezt – ugyancsak a szolgálatnak – Benedek János49 szakaszvezető, bori keretlegény is. Meghallgatásáról a szolgálat azt rögzítette, hogy „Azt tudja, hogy Mosonmagyaróváron az egyik muszost menlevéllel kiemelték a menetből és elengedték”.50 A későbbi híres idegsebészt állítólag gróf Teleki Pál miniszterelnök mentette meg. Az 1941-ben öngyilkosságot elkövetett miniszterelnök azonban nyilván nem ekkor, hanem korábban lehetett csak Dr. Zoltán László megmentője.51
A menlevéllel történő megmenekülés lehetősége beszédtéma volt a menetben. Fülöp Imre52 volt bori munkaszolgálatos Tálas András népbírósági perében tett erről említést: „Mosonmagyaróváron Tálas egy megbízottján keresztül tárgyalt néhány jómódú musszal, hogy 10.000 pengőért hajlandó megszerezni a védettséget néhány ember számára, mivel azonban a pénzt nem tudtuk prezentálni a védettségből nem lett semmi”.53
Fülöp Imre tanúvallomása és Dr. Zoltán László példája egyértelműen mutatja, hogy megszerzett vagy megvett menlevéllel még a bori munkaszolgálatosok közül is ki lehetett menteni valakit. Nyilván ezt Radnóti Miklós esetében is meg lehetett volna tenni a magyar–szerb határ (Titel) és Szentkirályszabadja, valamint Szentkirályszabadja és Győr, azaz 1944. október 1. és november első napjai között.

Lábjegyzetek:

Gerencsér Miklós (an.: Feicher Valéria, Győr, 1932. 12. 04.–) újságíró, lapszerkesztő, író. Szeretnék köszönetet mondani Gerencsér Miklósnak segítségéért!
2 Pillinger vagy Pillingér puszta (Pillingerpuszta/Pillingérpuszta) 1944-ben és mai is Abdához tartozott ill., tartozik. Az Abda észak-keleti részén lévő nagy kiterjedésű majorsági terült alkalmas lehetett a szállásra. Ma működő kavicsbánya és különböző cégek telephelye.
3 Gerencsér Miklós: Abdai talányok. (A Radnóti mítosz cáfolata). Magánkiadás, Aszófó, 2009. 136.
4 Egressy Károly (an.: Végh Gizella, Rábasömjén, 1905.?–?) szakaszvezető. Borban lefokozták, így rendfokozata 1944 őszén ismeretlen.
5 ÁBTL 3.1.5. O-16476. Abdai gyilkosok. Jelentés. Budapest, 1975. 12. 05. Nytsz.: 3/6-692/73. 239.
6 Kotroczó Ignác (an.: Ónodi Anna, Kevermes, 1919.–?) szakaszvezető.
7 ÁBTL 3.1.5. O-16476. Uo. Feljegyzés. Budapest, 1972. 08. 25. Nytsz.: 3/6-717. 111.
8 Rezsnyeky Mihály (an.: Tokodi Terézia, Baja, 1908.–?) honvéd.
9 ÁBTL 3.1.5. O-16476. Uo. Jelentés. Budapest, 1971. 09. 18. Nytsz.: 3/6-1016. 50.
10 ÁBTL 3.1.5. O-16476. Uo. Jelentés. Budapest, 1975. 07. 14. Nytsz.: 3/6-662/75. 292.
11 Sándorházának különböző írásmódjai ismertek (Sándorházapuszta/Sándorháza-puszta). A Mosonmagyaróvárra vezető 1-es úton haladva a mai Öttevény táblától 3.7 km-re (a 144-es km-t jelző táblánál), a jobb oldalon lévő földútra, Sándorháza felé letérni. A területet bejártam: 2011. 02. 18. Szeretnék köszönetet mondani Király Péter öttevényi polgármesternek és Kónya Péter (an.: Rosta Teréz, Győr, 1976. 07. 25.–) öttevényi méhésznek.
12 A Mosonmagyaróvárra vezető 1-es úton haladva a mai Öttevény táblától 3.7 km-re (a 144-es km-t jelző táblánál), a jobb oldalon lévő, kanyargós földút vezet Sándorházára. Ez az 1-es út és a Mecsér–Lébény útkereszteződés előtt 1.200 méterre található. Öttevényről rossz minőségű földút is vezet Sándorházára.
13 A major többek között az Állami Gazdaságé volt, kb. 40 család lakott ott lakott itt, majd pedig disco is működött itt. A ma használhatatlan lakóépületből, ennek melléképületeiből és két istálló romjaiból álló majornak jelenleg osztrák tulajdonosa van.
14 Öttevény és Mosonújhely távolsága nyolc km.
15 ÁBTL 3.1.5. O-16476. Uo. Jelentés. Budapest, 1973. 12. 10. Nytsz.: 3/6-638/73. 292.
16 Rehberger Imre (an.: Steiner Teréz, ?1912–?) levelei: 1999. 02. 04. és 1999. 03. 10. Rehberger Imre (203/4 sz. műszaki század) mint asztalos dolgozott a gyárban. Körzetük egy régi gabonaraktárban volt. www.mosonjews.documents.net.au/MOSONI8.pdf. – utolsó letöltés: 2011. 01. 20.
17 Rechnitzer Ernő nem szerepel sem a flossenburgi, sem pedig sachenhauseni KZ listán.
18 Rosenberger József (?–Izrael, ?) levelei. Ő később Sopronból került Mauthausenbe, majd Gunskirchenbe. A forrás nem közli idézett levél keltezését. www.mosonjews.documents.net.au/MOSONI8.pdf. – utolsó letöltés: 2011. 01. 20.
19 Mayerbeck László (?–Mosonmagyaróvár, 2002. ?). mosonmagyaróvári sportember.
20 A Szent István király úton álló hajdani Fehér Ló Szálloda ma Fehér Ló Közösségi Ház néven ma kultúrházként működik (Engels Frigyes u. 14.). Kapualjának falán található a helyi deportált zsidók emléktáblája.
21 Wittmann Ottó és Rosenbaum Mihály nem szerepel sem a flossenburgi, sem pedig sachenhauseni KZ listán.
22 Mayerbeck László. A forrás nem közli a visszaemlékezés keltezést. www.mosonjews.documents.net.au/MOSONI9.pdfMAYERBE – utolsó letöltés: 2011. 01. 20.
23 Ortutay Gyula (Szabadka, 1910. 03. 24.–Budapest, 1978. 03. 22.) néprajzkutató, politikus, az MTA tagja, Radnóti Miklós szegedi évfolyamtársa és barátja.
24 A feljegyzés címe: „Bori ügy. Láttam a boriakat vagy a SOR, amiből Radnóti Miklós kimaradt”. A Budapest VI. kerület Zichy Mihály utca 44-es számú ház valóban létezik. OSZK Ortutay Gyula hagyatéka. 325. fond. Számozatlan doboz.
25 Az A/4-es lap alján Ortutay Gyula saját kezű, egymás alá írt feljegyzései olvashatók: „Földes Béla írta ezt a följegyzést / VI. Zichy Mihály 44 / 1917 után vett részt a munkásmozgalomban”.
26 DEGOB: Deportáltakat Gondozó Országos Bizottsága. Lásd bővebben: Horváth Rita: A Magyarországi Zsidók Deportáltakat Gondozó Országos Bizottsága (DEGOB) története. Magyar Zsidó Levéltár, MAKOR füzetek. 1997. 1. sz.
27 DEGOB Jegyzőkönyv 322., 1043., 3012., 3111.
28 Tálas András hadapródőrmester (an.: Konrád/Kondrád Anna, Demecser, 1915. 01. 04.–Budapest, 1947. 02. 27.) demecseri lakos.
29 ÁBTL 3.1.5. O-16476. Uo. Jelentés. Budapest, 1975. 12. 05. Nytsz.: 3/6-692/73. 239.
30 ÁBTL 3.1.5. O-16476. Uo. Jelentés. Budapest, 1973. 12. 10. Nytsz.: 3/6-638/73. 292.
31 Kádár István (Miske, 1921. ? –Budapest, 2009. ?) közgazdász.
32 Kádár István elektronikus levele. Budapest, 06. 09. 18.
33 Kádár István emlékirata. Bortól a Balti tengerig. In: Szele Anna–Szele György (szerk.): Kényszermunka, erőltetett menet, tömeghalál. (Túlélő bori munkaszolgálatosok visszaemlékezései, 1943–1944). Makkabi Kiadó, Budapest, 2004. 148–149.
34 Csapody Tamás: Az Énekös. (Interjú Mayer Rudolf bori túlélővel). Mozgó Világ, 32. évf. 2006. 2. sz. 39.
35 Erdős Gyula (an.: Ekstein Julianna, Tapolca, 1904.¬–?) kereskedő.
36 ÁBTL 3.1.5. O-16476. Uo. Jelentés. Budapest, 1972. 06. 21. Nytsz.: 3/6-551. 92.
37 Mosonmagyaróváron 1944-ben téglagyár nem volt. A korábban itt működő Manninger-féle téglagyárat az 1930-as évek közepén lebontották. Helyén szántóföldek voltak majd később az új városközpont épült itt fel. A téglagyár helyét nem tudtam azonosítani. Szeretnék köszönetet mondani a mosoni zsidóság helytörténész kutatóinak, Kovács Sándornak és Kovács Sándornénak segítségükért!
38 KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. ma is működik. Mosonmagyaróvár, Kühne Ede tér 2.
39 Mosonmagyaróváron még további két üzemben lévő és egy üzemen kívüli malom volt 1944-ben. Üzemben lévő malom: 1. A magyaróvári városrészben a Sulczer-féle malom (ma Szent Flórián Hotel: Fő u. 43.). 2. A Lajtán emelt főhercegi malom a belvárosban (Magyar u. 2.). Üzemen kívüli malom: Akóts-malom, a mai Gorkij utcai Lajta híd mellett (ma Házigazda Vendéglő: Gorkij u. 12.). Nem tartom valószínűnek, hogy a belvárosban lévő malmok egyikében helyezték volna el lerongyolódott bori munkaszolgálatosokat. A területet bejártam: 2011. 02. 18.
40 Mosonmagyaróvár, Timföldgyár út 1.
41 Dr. Zoltán László (an.: Pollák Hermin, Budapest, 1904. 09. 19.– Budapest, 1976. 04. 02.) idegsebész, c. egyetemi tanár.
42 ÁBTL 3.1.5. O-16476. Uo. Feljegyzés. Budapest, 1971. 09. 21. Nytsz.: 3/6-1048. 57.
43 Kardos József (Budapest, 1914. ?–?¬) budapesti tisztviselő.
44 Asztalos Ferenc (an.: Dudás Márta, Balsa, 1915. 07. 09.– Budapest, 1947. 03. 18.) szakaszvezető.
45 BFL Nb. 3281/1945. Tálas András népbírósági pere. Kardos József tanúkihallgatási jegyzőkönyv. Budapest, 1946. 10. 22. Nytsz.: 619/1946. 93.
46 Pataki (Pataky) Ferenc (an.: Horváth Rozália, Szentes, 1913. ?–?) tartalékos főhadnagy.
47 DEGOB Jegyzőkönyv. 3485.
48 ÁBTL 3.1.5. O-16476. Uo. Feljegyzés. Budapest, 1971. 09. 21. Nytsz.: 3/6-1048. 57.
49 Benedek János (an.: Kisa Julianna, Homokmégy, 1919.–?) szakaszvezető.
50 ÁBTL 3.1.5. O-16476. Uo. Feljegyzés. Budapest, 1973. 08. 25. Nytsz.: 3/6-718. 117.
51 Dr. Szállási Árpád: Gróf Teleki Pál „gyanús” halála. A szerző azt írja, hogy Dr. Zoltán László agysebész levélben megköszönte Teleki Pálnak a mentesség megadását. A hivatkozott könyvben azonban ennek nincsen nyoma. webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:ey3nSuz1pSAJ:www.ekor-lap.hu/egeszsegugy/2008/grof-teleki-pal-E2%80%9Egyanus%E2%80%9D-halala+Dr.+Zolt%C3%A1n+L%C3%A1szl%C3%B3+agyseb%C3%A9sz&cd=10&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&source=www.google.hu – utolsó letöltés 2011. 02. 12.
52 Fülöp Imre (Pécs, 1908. ?–?) pécsi vállalati igazgató.
53 BFL Nb. 3281/1945. Tálas András népbírósági pere. Fülöp Imre. Jegyzőkönyv. Budapest, 1946. 10. 21. Nytsz.: 628/1946. 70.