2011. 3. szám » Forrai György: Orvosi esetek leírása a Bibliában és a Talmudban

Forrai György: Orvosi esetek leírása a Bibliában és a Talmudban

Forrai György

Orvosi esetek leírása a Bibliában és a Talmudban

A Bibliában és a kommentárirodalomban számos történetet találunk, amelyek joggal keltik föl nemcsak az orvos, de az átlagos olvasó figyelmét is. Hogy csak néhány példát említsek, Asza királynak – a Királyok I. könyvének leírása (15:23) és II. könyvének leírása (16:12-14) és a mai tudományos eredmények figyelembe vétele szerint – köszvénye volt. Vagy Dániel könyvének toldalékában leírt, a fürdőző Zsuzsannára leselkedő vénemberek – voyeurök voltak, tehát egy pszichés anomália érintettjei. Vagy: föltehetően hisztériás némaságban szenvedtek Rabbi Johanan unokái, akik a tanórákon csak bólogattak, mozgott a szájuk, de hang nélkül. A nagypapa addig imádkozott értük, amíg megszólaltak, és akkor kiderült, hogy már kívülről tudják az egész Talmudot (Hagiga 3a).
Olvashatunk egy másik családról (Sámuel I. könyvében 2:22-25), amely az i. e. 11. században élt. Feje, Áron leszármazottja főpap és bíró volt Izraelben, és Élinek hívták. Már nagyon idős ember volt, amikor „meghallá mindazt, amit fiai cselekszenek egész Izraellel, és hogy az asszonyokkal hálnak, kik a gyülekezet sátorának nyílása előtt szolgálnak. Monda ezért nekik Miért cselekszetek ilyen dolgokat? Mert hallom a ti gonosz cselekedeteiteket mind az egész néptől. Ne tegyétek fiaim! Mert nem jó hír az, melyet hallok; vétkessé teszitek az Úrnak népét. Ha az ember embertársa ellen vétkezik, megítéli az Isten? de ha az Örökkévaló ellen vétkezik az ember, ki lehetne érette közbenjáró? De nem hallgatának apjuk szavára, mert az Úr meg akará őket ölni.” AZ Ég Ura valóban megharagudott, és így szólt Élihez: „Ímé napok jőnek, és levágom a te karodat, és atyád házának karját, hogy ne legyen vén ember a te házadban. És meglátod az Isten hajlékának szorongattatását, mind ahelyett, ami jót cselekedett volna Izraellel; és nem lesz vén ember a te házadban soha. Mindazonáltal nem fogok mindenkit kiirtani oltárom mellől te éretted, hogy szemeidet emésszem, és lelkedet gyötörjem; de egész házad népe férfikorban hal meg” (uo.. 31:33).
A megátkozott család újból fölbukkan a Babiloni Talmudban: „Volt egy család Jeruzsálemben, melynek tagjai általában fiatalon – 18 éves kor táján – haltak meg. Egyszer, amikor ennek a családnak a tagjai találkoztak Johanan ben Zakkájjal, a pappal, ő a következőt kérdezte tőlük: Nemde ti az Éli család leszármazottai vagytok, akikről a Szentírásban is szó esik, nevezetesen: egész házad népe fiatal korban hal meg…” (Jebamot 105a). Kétségtelen, hogy mindkét helyen ugyanarról a családról esik szó: Éli főpap családjáról.
Romano és Ward a múlt század hatvanas éveiben, egymástól függetlenül, olyan szívritmuszavart észleltek, melyben egyes családok fiatal tagjai súlyos ájulásokat produkáltak, nemegyszer hirtelen meghaltak. Amikor sikerült regisztrálniuk a rosszullétek alatt a betegek elektrokardiogrammját, mindegyik beteg ugyanazokat a kóros jeleket produkálta. Sőt, olyan családtagok ugyanazon EKG eltéréseivel is találkozott, akik még teljesen panaszmentesek voltak. A hullámok között a Q és a T távolsága (ingerület átvitel ideje) normális időtartama adott, az ominózus kórképben viszont erősen megnyúlt; ez okozza a rosszulléteket, s esetenként a hirtelen halált. Mai nézet szerint az ájulásokért, alkalmasint a hirtelen halálért egy elektrofiziológiai zavar felelős: az ingervezetési zavar miatt a szívizomzat lassabban töltődik fel újabb dobbanásra jó néhány hibás gén miatt, melyek feladata egészséges esetben a nátrium és kálium ionok sejtbe és sejtből történő helyes transzportja volna. A betegség gyakorisága a népességben 1:5000.
A kórkép örökletes, mégpedig „autoszomális-domináns” minta szerint, ami annyit jelent, hogy minden egymást követő nemzedékben, annak kb. a felében manifesztálódik a kór. Elég, ha csak az egyik szülő beteg, annak két beteg és két egészséges gyermeke születik (ami csak nagyobb statisztikákban érvényesül).
Hasonló családokról más szakirodalmi adatok is találhatóak. Green és munkatársai beszámolnak egy testvérpárról, akik szintén fiatalon, hirtelen haltak meg. A velük kapcsolatos családfakutatás segítségével pedig, mely a 19. század elejéig nyúlt vissza, 8 nemzedékben tudtak hasonló haláleseteket kimutatni. A 8 generációban, fiúk és lányok között vegyesen, 21 hirtelen haláleset fordult elő, a boncleletek pedig a szíven belüli ingervezető köteg fejletlenségét fedték föl.
Egyenlőségjelet tenni az Éli család fiatalon meghalt tagjai és az orvostudomány modern eszközeivel föltárt halálesetei között senki sem akar, de nem is lehet. Ellenvetésként még az is fölhozható volna, hogy Hofni és Fineás, Éli fiai a filiszteus háborúban elszenvedett izraeli vereség alkalmával haltak meg (Sámuel I. könyve 4:11), de hogy harcban, fegyverektől-e, arról nem történik említés. Ha az volt a végzetük (én inkább betegségnek nevezném), meghalhattak a háború idején természetes halállal is.
Még egy szempontot kell tisztázni. Az ókor embere a betegséget Isten büntetésének tulajdonította, s ezt ma is számos ember így vallja, de a természettudományos ismeretek elterjedésével másfajta magyarázat is születhetik, ami a vallásos meggyőződésnek nem mond ellent.
Szellemi játékra tehát jogunk van, és ez így szólal meg: vajon nem pusztíthatott az Éli családban az örökletes Romano-Ward tünetcsoport? Egyet viszont biztosan nem tehetünk: szemrehányást az ókori doktoroknak azért, amiért nem volt EKG-laboratóriumuk.