Mostanában a Jóisten folyamatosan figyelmeztet arra, hogy mennyire jó dolgom van…
A minap karate után (fél hat körül), hazakísértük a fiaimmal az egyik ovis kislányt és az Édesanyját, mert reggel ugyan szánkóval jöttek, de a hó estére elolvadt.
Mindössze néhány utcányira laknak az ovitól, ám a vásárlásból érkező anyuka a hátizsákkal, a gyerekkel nehezen húzta volna haza a szánkót az aszfalton.
Kisfiam, Andráska segített, végül is a járda menti maradék havon, ő és a kislány hazahúzták egymást. Kiderült: a fiam szerelmes, és azt éreztem:viszonzottan. Szép dolog a szerelem, 4 évesen is! Mi az anyukával beszélgettünk, ugyan is toltam a a babakocsiban a kisebbet.
Kapujukhoz érvén Andráskám panaszkodott, hogy pisilnie kell. Az anyuka behívott hát minket a házba. Láttam, hogy szorong egy kicsit, először nem tudtam mitől, hiszen egy családi ház kertjébe léptünk be. Mivel egész nap dolgozik, gondoltam, hogy nincs ideje a házimunkára – bár magam is egész nap „csak itthon” vagyok, mégsem érem utol magam –, nem csodálkozom én már a rendetlenségen, legalább otthon érzem magam.
Elhagytuk a tágas családi házat, és hátra mentünk a kertbe egy kisebb családi ház alagsorába. Beléptünk a zsúfolt kis előszobába, amiből a konyha és a fürdőszoba nyílt. Rögtön megcsapott az áporodott penészszag.
Az anyuka (nevezzük Sárának) – kérdezés nélkül – mutatni kezdte: hol jönnek elő a foltok a falon: persze, a szigetelés ellenére. Nagy szakértelemmel szólt a hőhidakról, melyektől kialakul a penész. Mondta, a férje építészmérnök, aki szakszerűen szigetel ugyan, de most munka híján csak segít egy-egy építkezésen.
Miután kisfiam könnyített magán, az asszony a kisgyerekkel betessékelt a szobába. Leválasztott kicsi szoba, három ember lakja. Látszik rajta a szándék, ahogyan élet-teret szeretnének nyerni. A megoldások ötletesek, de helyet nem nagyon lehetett találni. Sára rettentő energikus; csillogó szemmel magyarázza: hogyan fognak galériát építeni, hol lesz az íróasztal a kislánynak, ha iskolába megy két év múlva.
Finoman érdeklődtem a költözés felől. Nem, arra nincs lehetőség. Ő egy kis faluból származik, nem örökölt semmit, általános iskolai tanár. Férje vett fel OTP-hitelt, ebből vásároltak lakást, amíg tart a törlesztés (ez még csaknem tíz év), addig nem mehetnek sehova. Jól elbeszélgettük az időt. Egyszerre ígértük: máskor is találkozunk.
Hazafele elgondolkodtam, jó ötlet volt-e áthívni a kislányt játszani, nem fogja-e úgy érezni magát, mint én, amikor a gazdag unokanővéreméktől megyünk haza a 3 szintes házból a kétszobás lakásba. Aztán úgy gondoltam, a gyerek még nem gondolkodja túl a dolgokat. Neki ez a szeretett otthona!
Hazaérvén körbenéztem, sok szép könyvet, játékboltra emlékeztető vidám fiúszobát, szép ruhákat láttam. A zsúfolt, sokat szidott kis lakás eltűnt.
Azt hiszem, ere mondják, hogy akinek koszos a szemüvege, mocskosnak látja a világot is.
Andráskám az esti ima után megkérdezte: ma mit kérjek a Jóistentől, Anya?
Ma megköszönjük mindazt – feleltem –, amink van. Tudod, fiam, néha illendő köszönetet mondanunk.