2013. 1.szám » Köves Hajnalka: „Mesélj igazat”

Köves Hajnalka: „Mesélj igazat”

Kállai-Kovács Erzsébet novelláskötetéről

A Remény olvasói e folyóirat hasábjain találkoztak már Kállai-Kovács Erzsébet novelláival. Nagy érdeklődéssel olvastam hát kötetét, amely nemrég jelent meg orosz fordításban az izsevszki „Invozso” kiadó gondozásában, J. V. Rogyionova remek fordításában és A.P. Guszkova értő lektorálásával. A kötet két könyvet foglal magában: a „Mindenki rokon” (2011) és „A talpraesett” (2012) címűt.

A novellás kötet érzékletesen mutatja be a szerző életének főbb állomásait, élményeit, emlékeit, amelyek mind-mind a 20-ik századi Magyarország történelmének sajátos, olykor tragikus fejezeteit idézik.

Szülei elváltak, amikor a kis Bözsike, avagy Picurka — ahogy akkoriban becézték – kétéves volt. Apját ezután csak egyszer látta, talán 10 éves korában, akkor is kellemetlen benyomást tett rá. Édesanyja Budapesten dolgozott, és pici lányának felnevelését a szüleire bízta, akik a Vas megyei Kajádon éltek, szegény paraszti sorban.

Kállai–Kovács Erzsébet élénk színekkel írja le a nagyszülők, különösen a nagyapa szeretett alakját, gondoskodását, bölcsességét. Fájdalommal, ugyanakkor nosztalgiával szól annak a 30-as évekbeli falunak a mindennapjairól – a szegénységről, az egyszerű viszonyokról, amelyeknek mégis gyermekkora legszebb éveit köszönheti.

Írói tollát dicsérik az olyan jelenetek, mint például a kétéves kisgyerek pánikba esése, amikor egy zsúfolt konyhában, a fekete szoknyák erdejéből próbál kiszabadulni. A kicsi lány egyetlen emberi arcot sem lát, csak a szorosan összeérő, körülötte összezáródó komor fekete szoknyák lassú ide-oda mozgását észleli.

Nyolcévesen anyja magával viszi a fővárosba, hogy ott tanulhasson tovább. Ezzel vége az idilli falusi életnek. Budapesten tízen laknak egy lakásban, amelynek cselédszobáját bérlik. Aztán édesanyja tüdőbajos lesz, a kislány 17 évesen kénytelen munkát vállalni, és ezzel ő lesz anyjának eltartója is. Az Orvostudományi Egyetemet 1952-ben elkezdi ugyan, de befejezni nem tudja. Évek múlva, immár családanyaként, könyvtárosnak tanul, és e szakmában is marad.

Történeteinek többsége róla szól, de rokonok, barátok, ismerősök életének egy-egy epizódja is megelevenedik tolla alatt.

Meghatóan szépen ír szeretett férjével – Kállai Istvánnal, a neves színpadi szerzővel, humoristával – való megismerkedéséről és a vele boldogságban leélt életről, immár 60 éven át. Fiuk, Gábor tehetséges, szüleit mindenben támogató gyerek volt, és felnőttként is az maradt. Nemzetközi sakk nagymester.

Az írónő 47 évesen infarktuson esett át, s mindenféle tevékenységtől eltiltva, kórházi ágyán fekve, kezdte átgondolni az életét. A felidézett epizódokat később papírra vetette, és unokáinak is mesélni kezdte. Ők kérték mindig: „Mesélj igazat!” A ma már nyugállományban levő, de aktivitását megőrző írónő akkor döntötte el, hogy közre bocsátja életének, tapasztalatainak e darabkáit. Úgy gondolom: a szép novellák gyűjteménye felnőttnek és gyereknek egyaránt kedves olvasmánya lehet.