2013. 2. szám » Villányi Benjámin: Firenze és környezetének zsidósága I.

Villányi Benjámin: Firenze és környezetének zsidósága I.

Az olasz zsidóság gyökerei

Talán a magyar zsidók előtt kevéssé ismert Itália zsidósága, alig néhány magyar szerző foglalkozik csak a témával, ezek közül a legfontosabb Munkácsi Ernő két kötete és Szabolcsi Miksa Olasz zsidók között (1904.) című munkája, ami az elmúlt években jelent meg újra.

A leggyakoribb tévedés hazánkban, hogy az olasz zsidók mind szefárdiak, azaz az Ibériai-félszigetről származnak. Ahhoz, hogy pontosíthassuk ezt a hibás állítást, érdemes pár szót ejteni arról, hogy miképpen alakult ki Itália zsidó közössége. Az első említést a Tanakh részét nem képező Makkabeusok I. könyve teszi, amelyben Júda Makkabi két követet küld Rómába (8:17), ám ennek hitelességét néhányan megkérdőjelezik, de az biztos, hogy a Makkabeusok felvették a diplomáciai kapcsolatot a Római Birodalommal, hogy szövetségre lépjenek a Szeleukida Birodalom ellen. Mások kereskedőként jutottak el Rómába, és ekkoriban igen jelentős volt a betérés, a prozelitizmus is. Hitközségüket megszervezték, és Rómában több sírkövük is előkerült,1 hasonlóan Pannónia provinciához. Az I. zsidó háborúról és a második Szentély i.sz. 70-ben bekövetkezett pusztulásáról Josephus Flavius is részletesen beszámol, Cassius Dio pedig a vereséggel végződött Bar Kokhba-felkelésről írt. Előbbit megörökítő építészeti emlék Titus diadalíve, amelyen a győzelmi meneten körülhordozott menóra is látható. A levert lázadások eredményeképpen nagy számú zsidó rabszolgát hurcoltak el Rómába, és kitiltották őket Jeruzsálemből, ami alapjaiban változtatta meg a zsidó nép és a vallás sorsát.

A sors furcsa játéka emiatt, hogy a leghosszabb ideje megszakítás nélkül működő zsidó gyülekezet éppen Rómában található. Ez képezi a legrégebbi és legfontosabb csoportját az olasz zsidóknak. Legfőbb központjaik napjainkban Róma, Milano, Torino és nem utolsó sorban Firenze, ahol a szertartások liturgiája elkülönül a többi közismertebb csoporttól. Történetileg őket követi az áskenáz zsidók bevándorlása, akik Dél-Franciaországból és a német területekről költöztek át az üldöztetések miatt. Az előbbiek a mai Olaszország északnyugati részén található Asti környékén leltek új hazára, ugyanis 1394-ben VI. Őrült Károly rendeletében kitiltotta a zsidókat Franciaországból. Asti, Fossano és Moncalvo városokba menekülők önálló imarendet, az Appam-nuszáchot követték. Napjainkban az áskenázok legfontosabb városa Trieszt, ahová az Osztrák-Magyar Monarchiából is érkeztek zsidók. Korábban az északkeleti részen található Gorizia és Fiume is számottevő közösséggel bírt, utóbbiban viszont Dalmáciából betelepült szefárd zsidók kerültek túlsúlyba.

Időrendben az utolsó csoport a szefárdoké, őket 1492-ben tiltotta ki Spanyolországból az Alhambra-rendelet által Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd, illetve szintén az ő nyomásukra 1497-ben I. Mánuel portugál király. Nagyon sok menekülő választotta Itáliát, többen a Nápolyi Királyságba költöztek, de ez is spanyol befolyás alá került, és 1541-re el kellett hagyniuk ezt az országot is. A legnagyobb szefárd központok így Róma, Ancona (Pápai Állam), Velence, Padova (Velencei Köztársaság), Modena (önálló hercegség), Ferrara (előbb modenai, majd pápai fennhatóság alatt) és Livorno lettek. Mivel 1593-ban VIII. Kelemen pápa Caeca et obdurata Hebraeorum perfidia rendelete értelmében a Pápai Államból Róma és Ancona kivételével kitiltotta a zsidókat, az ettől északabbra fekvő városokban tudott hosszabb távon megtelepedni a zsidóság, emiatt Toscana fontos hellyé vált számukra. A XVI. századtól kezdve túlnyomórészt gettókba kényszerültek Itália-szerte, az első Velencében létesült 1516-ban (Szabolcsi (1908) V/29. o.), míg az utolsóak az északnyugati Piemontban a XVIII. század első felében. Ezek egy része Napóleon hódításaival, míg döntő hányada csak az újraegyesítés idején, az 1860-as években szűnt meg. Érdemes még megjegyezni, hogy a különféle eredet és az erős politikai széttagoltság az egyes közösségek vallási szokásaiban is jelentős eltérést hozott, ezért akár városról városra eltérő minhágot követnek az egyes zsinagógákban. A hitközségek együtt nem alkottak szervezetet, erre csak 1982-ben került sor.

A firenzei zsidó közösség kialakulása

Firenzét az i.e. I. században alapították és Florentia néven vált ismertté a katonai tábor révén az Arno folyó északi partján. Helye nagy jelentőséggel bírt, ugyanis a Rómát a birodalom északi részével összekötő Via Cassia itt vezetett. Feltételezések szerint ekkoriban létezett egy kis zsidó közösség a falakon kívül a folyó déli partján, a mai Oltrarno negyed területén, ahol az említett út a Ponte Vecchio elődjén keresztül a városba vezetett. Tudjuk, hogy a középkori Toscanában nem Firenze volt az első, Luccában már a X. században, Pisában a XII. században volt zsidó közösség, míg a XIII. században Sienában a városi fegyveresek között találhatunk zsidót. Firenzéből a XIII–XIV. századból származó feljegyzéseken olvashatunk zsidó személyekről.

A zsidóellenes érzelmek nem csak a köznép körében terjedtek, hanem a befolyásosabb firenzei polgárság érdekében is állt a zsidók életkörülményeinek, gazdasági tevékenységének megnehezítése. Itália ekkoriban Európa iparosodottabb vidékei közé tartozott, ezen kívül a távolsági kereskedelmet egyértelműen ők uralták. E gazdasági ügyletek finanszírozásához természetesen fejlett pénzügyi rendszerre volt szükség. A bankok kialakulása is a gazdag itáliai kereskedővárosokhoz, például Firenzéhez, Genovához és Velencéhez köthető, maga a bank szó az olasz banca szóból származik, ami a vásárokon kihelyezett pénzváltó padot jelentette, hiszen a különböző városokban eltérő pénzeket használtak.

A pénzváltási tevékenység a későbbiekben kibővült kölcsönök nyújtásával, váltók leszámítolásával, a kifizetések teljesítésével. Ahogy bővültek ezek a bankok, kirendeltségeket kezdtek el nyitni a különböző városokban, ezért egy vásárra igyekvő gazdának vagy mesterembernek nem kellett magával pénzt vinnie az útra, hanem elég volt csak egy igazolást magánál tartania, hogy a másik városban rendelkezik pénzzel. Ezek a bankok a XI. századtól kezdve gyors növekedésnek indultak, szerteágazó és összetett tevékenységük napjainkban is elismerésre méltó.

Firenzében a pénzváltók céhe (Arte del Cambio) 1202-ben alakult meg, székházuk a mai Piazza del la Signoria téren álló Generali palota helyén állt. A bankházak Firenzében családokhoz köthető kereskedőtársaságok keretében üzemeltek, ilyenek például az Acciaiuoli,2 a Bardi és a Peruzzi család bankháza, később pedig a Medicieké. Firenze pénzügyi ügyleteit lényegében kizárólag ez a három család bonyolította, befolyásuk értelemszerűen hatalmas volt. Hogy érzékeltethessük e társaságok jelentőségét, Renouard (1964) ismertet egy feljegyezést egy 1336-os megrendelésről, mely szerint a Compagnia de’ Bardi XII. Benedek pápa utasítására 10 ezer aranyforint értékben gabonát szállított a törökök által megtámadott örményeknek.3 A kérés április 10-én érkezett, és még a hónap vége előtt a társaság ügynökei felvásárolták Nápolyban és Bariban a szükséges mennyiségű gabonát, majd elindították a hajókat a Fekete-tenger felé. Giovanni Villani korabeli történetíró beszámolója alapján azonban 1344-re mind a Bardi, mind a Peruzzi társaság csődbe ment. Villani III. Edward angol királynak nyújtott 900 ezer és 600 ezer aranyforintos hadikölcsönt okolta ezért, ám ez kétségbe vonható, ekkora összegek ugyanis nem szerepeltek a könyveikben. Viszont azt tudjuk, hogy a gyapjúkereskedés legbefolyásosabb szereplői voltak a királyi udvarban, ehhez pedig kiterjedt fiókhálózatot és fejlett futárszolgálatot tartottak fenn Európa-szerte.

Mindezek miatt könnyen érthető, hogy a firenzei nagypolgárok nem szerettek volna maguk mellé versenytársat, és a város vezetésében minden befolyásukat latba vetették a zsidók városon kívül tartására. Ugyanakkor a történelem közbeszólt: az említett kereskedők és bankárok csődbe mentek az 1340-es években, 1348-ban pestis pusztította el a város lakosságának 40–60%-át – ez szolgált történeti háttérül Giovanni Boccaccio művének, a Dekameronnak. 1378 nyarán kitört a gyapjúmunkások felkelése, a Tumulto dei Ciompi. Ezt ugyan leverték, és sikerült visszaállítani az előkelő családok uralmát, de végül a Mediciek kerültek hatalomra a város vezetésében. 1434-ben visszatért Cosimo de’ Medici a száműzetésből, és kiszorította a hatalomból a korábbi vezetőket, az Albizi családot és szövetségeseiket, a Strozzikat. Első intézkedései között szerepelt, hogy 1437. október 17-én kiváltságlevelet kapott a Signoriától – IV. Jenő pápa beleegyezésével – Ábrahám San Miniatóból,4 hogy családjával és üzlettársaival Firenzében pénzkölcsönzéssel foglalkozhasson, továbbá a szombatot és a többi ünnepet megtarthassa, zsinagógát építhessen és semmilyen megkülönböztető jelzést ne kelljen viselnie. Bár már ilyen engedély kiadására 1430-ban feljogosították a Signoriát, és 1428-ban Bolognához és Forlìhoz hasonlóan itt is tartottak a zsidók gyűlést, de ez az 1437-es kiváltságlevél az első egyértelmű bizonyítéka a zsidók betelepülésének.

(Folytatjuk a következő számban)