Látogatás egy régi barátnál
Egy csendes budai utcában bandukolunk Jancsó Miklós lakása felé. Társam Benedek István Gábor író, szerkesztő. Már régen terveztük, hogy meglátogatjuk a világhírű filmrendezőt. Régi baráti szálak fűznek mindkettőnket hozzá.
A mi ismeretségünk húsz évvel ezelőtt kezdődött, amikor Miklóst is,engem is meghívott Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze – Jeruzsálembe. A város fennállásának 3000 éves évfordulóját ünnepeltük: emlékezve Dávidra, Salamonra, a történelemre. A barátság aztán tovább erősödött: 1994-ben, amikor az általam szervezett Holokauszt Emlékév során, Jancsó rendezte meg munkatársával, Böjte Józseffel együttműködve a nagy kiállítást. Ezt a Budapesti Történeti Múzeumban rendezték meg, Rajk László irányításával. Ez a vészkorszakról szólt, a maga teljes valóságában, megannyi szörnyűségével. Akkor az a szerencse ért, hogy Jancsó Miklós meglátogatott bennünket otthonunkban.
Ez a mostani vizit végül is, viszontlátogatás volt az idős alkotónál. Ő és kedves felesége, Csákányi Zsuzsika nagy szeretettel vártak és fogadtak lakásukon. Igaz, mindkettőnk fölött elrepült az idő, de ő előbb kezdte, s emiatt egy picit jobban elfáradt. Ám a kedve töretlen, szelleme ragyogó. Alkotó ereje és embersége tovább működteti őt, ehhez legfeljebb, az orvosok segítségét is igénybe kell vennie…
Benedek István Gábor barátunk – akinek egyébiránt hálával tartozom, hogy most viszontlátogatást tehettem nála – szóba hozta, hogy A komlósi Tóra című novellája, amelyet a Mester húsz évvel ezelőtt szeretett volna megfilmesíteni, még mindig nem került vászonra. Ennek nyomán elbeszélgettünk a mai művészeti világról. Nem kívántunk neveket emlegetni, nem elemeztük az aktuális helyzetet, de az egymással folytatott beszélgetés mégis reménnyel töltött el bennünket, hogy mindig létezik jövő, amíg van a kibontakozásra tehetség!
Annyi azonban bizonyos, hogy a látogatás üdítően hatott ránk, s örömmel töltött el mindannyiunkat a barátság légköre és szelleme. Igazi baráti látogatás volt! Jancsó Miklós úgy búcsúzott tőlünk: „Ne várjunk már húsz évet a legközelebbi randevúra!”
Kézfogásunk minden biztatása a szívünkben él!