2013. 4. szám » Bencze Szabó Péter: Három tárca

Bencze Szabó Péter: Három tárca

A golyós

– Van egy golyó a fejemben, de azért beszélgethetnénk – telepedik mellém a padra egy meghatározhatatlan korú, pajeszos, kopott, gyűrött télikabátos férfi. Szeptember eleje van, télikabátot visel, alatta még egy pufi mellényt is, az alól zakó kandikál ki – rajta van az egész ruhatára.

Ha kétségem volna csövessége felől, az azonnal eloszlik: hatalmas, Tesco feliratú műanyag szatyrot támaszt a játszótéri pad lábához.

– Ne izguljon, nem nagy a golyó, flóbert, néhány milliméter, jól beágyazva. Néha fáj tőle a fejem, de nem kell kiszedni, van is róla leletem – kotorászik valamelyik legbelső zsebében, négyrét hajtott, koszlott papírt vesz elő.

Kórházi zárójelentés: tényleg, golyó van a fejében.

Belelőttem. Muszáj volt, már nem bírtam. Rájöttem, csal az asszony. Ott is hagyott engem.

Nem beszélgetünk, ő beszél.

– Pontosabban, kirúgott. A lakásból is – oda hozta új emberét. Kopaszra borotvált, böhöm nagy ember, elém állt, két napot adott, hogy hurcolkodjam. Hová? Mit bánta ő. Levonatoztam a kápolnásnyéki nagynénémhez. Szoba, konyha, kis ház, kertecske, a végében álló fészerbe be is fért egy ágy. Akkor már nem volt állásom, operálva vagyok leszázalékolt. Van egy cigarettája?

– Később mindenki azt kérdezte, miért hagytam magam. Miért, meg kellett volna vernem őket? Nem vagyok olyan. Egyébként, tudja, mi történelmileg is mindig hagyjuk magunkat. A bor azért segített. De nem sokáig. Mindig azt álmodtam, hogy az a böhöm nagy ember ott áll előttem, és kiparancsol a lakásomból. Kísért a múlt, egyszer már átéltem effélét gyerekkoromban.

– Próbáltam bemenni a hivatalba. Rendőrnek is szóltam, elzavartak. Kápolnáson azért néha kaptam munkát, kertbe kapirgálni, cipelni, trágyát hordani. Egyszer nem pénzzel fizettek, elmaradás volt vagy három hónap, a gazda akkor nyomta a kezembe azt a flóbert. Csak egy golyó volt hozzá.

– Sokáig hordozgattam, azt is kigondoltam, rabolok vele. De nem vagyok olyan. Aztán jött a Dávid nap, én meg hát Dávid vagyok, és aznap a kocsmában fizettek nekem néhány kört. Hajnalban valami árokban ébredtem. Az a flóbert meg nyomta az oldalam. Na, akkor határoztam el, hogy elég. Már sokszor néztem, hogyan kell vele lőni. Jól is lőttem a fejembe, de hát, kicsi volt az a golyó. Igen, most is az agyamban van, látja, írás is van róla.

Feltápászkodik, fogja a Tesco feliratú zacskót, ellép. Majd visszafordul:

– Jót beszélgettünk.