2013. 4. szám » Bencze Szabó Péter: Tűzoltó, vagy sakter

Bencze Szabó Péter: Tűzoltó, vagy sakter

– Mássz fel a létrára, kérlek, és töröld le a szekrény tetejét – nyom a kezembe egy rongyot az anyám.

Mászok, törlöm, alaposan. Kirázom a rongyot, kifordítom. Valaha fehér, rövid ujjú póló, rajta pirossal felirat, csupa nagy betűvel, kérdőjellel:

HOL VAGY EDIT?

Van már húsz éve is, hogy láttam ezt a trikót, pontosabban azt, aki viselte. Még pontosabban, azokat, akik viselték az ilyen pólókat.

Kilencen voltak – négy férfi és öt nő -, az akkor még Ferihegynek nevezett repülőtér érkezési csarnokában álltak, egy kupacban. Amerikából jöttek- New-Yorkból. A legfiatalabb is elmúlt már hatvanöt, a legöregebb, egy másfél méter magas, lila hajú néni, mint később kiderült, a kilencvennegyediket taposta.

Késő nyár volt, olyan pulóveres, de valamennyiük pólót viselt. Egyformát. Fehéret. Az elején piros felirattal:

HOL VAGY EDIT?

Edit, az anyám, a csarnok másik végében volt. És meredt rájuk. Bambán. – Nem értem, ennyien, és egyáltalán, kik ezek? – A kérdés abban a pillanatban költőinek tetszett. A válasz csak később derült ki: Valamennyien Bichlerek voltak. Vagy Perlek. De az biztos, hogy Sámuelek, Somák, Dávidok, Juditok, talán, Sárák.

Törlöm a port a szekrény tetején, és eszembe jut a teljes történet:

Úgy kezdődött, hogy egyik este anyám beállított egy Yellow Pages-szel:

– Tudod, 29-ben, meg 34-ben is, Amerikába mentek a rokonaim. A Samu bácsiról azt tudom, hogy New Jersey-ben élt, és a fia tűzoltó lett, vagy valami ilyesmi. Gyere, keresünk Bichler nevű tűzoltót – nyomta a kezembe a vaskos kötetet. – Vagy egy egy saktert Manhattanban. Perlt, mert az is kiment, de 56-ban – tette hozzá.

És kerestünk. És találtunk. Többet is: Bichlert, Perlt, tűzoltót, igaz, saktert nem, de szolfézstanárnőt, azt igen.

Mindegyiknek írt levelet az anyám. Lényege az volt, hogy ő született Perl lány, a mamája meg Bichler, és hát ők is azok; vélhetően ezért rokonok. Néhányan válaszoltak, hogy nem. Egyszer aztán kapott egy légipostát:

„Szeptember 29-én, a New-York-i géppel jövünk. S. Bichler”

Az ottaniak valamennyien kaptak levelet anyámtól. Aztán ők megkeresték egymást, megszervezték a budapesti utazást. És jöttek. Kilencen. Bichlerek és Perlek. Fehér trikóban, a HOL VAGY EDIT? piros felirattal a hasukon.

Anyám eleinte boldog volt. Hoztuk-vittük őket. A lila hajú matróna állandóan aludt, kivéve, ha evett. S. Bichler szivart rágott, a szolfézstanárnőt Kecskemétre cipeltem a Kodály módszert tanulmányozni, valamelyik Perl lánnyal a temetőket jártam, vitorláztunk a Balatonon, kántort hallgattunk a Dohány utcában. A többire már nem emlékszem.

Tíz nap múlva elutaztak.

– Te, és melyik a tűzoltó? Vagy a sakter? – intett búcsút anyám az akkor még Ferihegynek nevezett repülőtér, akkor még látogatható kilátó teraszáról.

Azóta, egyébként, egyikőjükről sem hallottunk.

Egy trikó azért maradt.