Sokakat érintő gondot okoztak már az ókorban is a szembetegek és azok kezelése. Az i.e. kb. 1540-1550 táján keletkezett óegyiptomi Ebers papyrus, tanácsot oszt a „szembetegségek elűzésére”, amire igen nagy szükség lehetett, hiszen az „egyiptomi szembetegség”-ként számontartott trachoma igen sok embert sújtott. A ma inkább már csak mosolyra ingerlő ötlet így hangzott: „Fekete szemfestékből vegyünk fél adagot, keselyűtojásból háromnegyedet. Dörzsöljük szét és helyezzük a szemre”
De a különböző szemberegségekről számos utalást találunk a Bibliában is. Itt csak jelzésszerűen idézzünk néhányat: Deuteronomium 28: 28, Királyok II. könyve 6: 18; Zsoltárok 38: 11; Zakariás könyve 12: 4; Máté evangéliuma 12: 22; 15: 30-31; 20: 30; Márk evangéliuma 8: 22; Lukács evangéliuma 14: 21; 18: 35; János evangéliuma 5: 3; 9: 1). Őseink – nem kevésbé, mint a ma emberei – mély szomorúsággal vették tudomásul szemük romlását, kiváltképp látásuk elvesztését. Egy epizód Éliről, a főpapról: „… kilencvennyolc esztendős volt, és szemei annyira meghomályosodtak, hogy már nem látott” (Sámuel I. könyve 4: 15). Csak a nagy zajongásból szerzett tudomást arról, hogy a filiszteusok győzedelmeskedtek Izráel fiai fölött és őt magát is súlyos családi veszteségek érték. (Nem kell hozzá túl sok orvosi ismeret, hogy megállapítsuk: időskori szürkehályogja (kataraktája) lehetett. De minden bizonnyal hasonló kórtól szenvedett Izsák (Genesis könyve 27: 1; 48: 10), Jákob (uo. 48: 10), vagy Ahija (Királyok I. könyve 14: 14) is.), bár egyik-másik esetben fölvetik a zöldhályog (glaukoma) lehetőségét is.
A nagy tiszteletnek örvendő Mózes azonban még százhúsz esztendős korában is tökéletesen látott (?): Deuteronomium 38: 7. A Genesis Rabba (65: 10) szerint a vizuális aktivitás csökkenése kifejezett áldás volt számára: így legalább nem láthatta Jákob, Ézsau fiának gonosz tetteit. „A szemek, melyek azelőtt messzire láttak, öregkorban már közelre se” – mondja Rabbi Simon ben Halafta ( Levit Rabba 18: 1).
Ami a szembajok gyógyítását illeti,első megközelítésben nem lehetett valami hatásos módszer az, melyet Tóbiás könyve, az ószövetségi apokrif irata, (amelyet csak a Septuaginta görög és a Vulgata latin átültetés vett be a bibliai kánonba, vagyis a hiteles könyvek közé) ismertet. A zsidó és a keresztény tradícióban egyaránt népszerű mese – mely egyben a Szentírás szemészeti szempontból talán legérdekesebb elbeszélése – elmondja, hogyan vakult meg az öreg Tóbit (2: 9-10). „Egyik éjjel megfürödtem és kimentem a házam udvarára. Lefeküdtem aludni a fal mellé és a hőség miatt arcomat betakaratlanul hagytam. Nem tudtam, hogy fölöttem a falon verebek tanyáznak; s ürülékük, még melegen, egyenesen a szemembe hullott és fehér foltokat okozott. Elmentem a doktorokhoz, hogy gyógyítsanak meg, de minél inkább kezeltek a kenőcseikkel, annál jobban megvakítottak a fehér foltok, mindaddig, míg teljesen elvesztettem a látásomat. Négy éven át vak voltam. Minden rokonom részvéttel volt irántam és Ahikar vett gondozásába két éven keresztül, egészen addig, míg Elymaisba távozott”. Később Tóbiás könyve (11: 5-15) így tudósít a vak öreg kezeléséről és meggyógyításáról: „Anna (Tóbit felesége) kiült és figyelte az utat, melyen fia hazaérkezését várta. Egyszer csak látta közeledni és így kiáltott fel: Íme itt jön a fiad és az az ember, aki elment vele! Mielőtt Tóbiás elérte apja házát, Rafael (az angyal) így szólt hozzá: Tudok egy módot, ahogyan megnyílhatnak az ő szemei. Széleszd szét a hal epéjét szemein és a gyógyír hatására a fehér foltok össze fognak zsugorodni és leválnak. Atyád visszanyeri majd így a szeme világát, és ismét látja a fényt. Ó hát itt vagy fiam, most már nyugodtan meghalhatok! – kiáltotta könnyes szemmel. Tóbit is felállt és botladozva kiment az udvarba. Tóbiás odament hozzá, kezében a halepével, beöntötte apja szemébe, karonfogta őt és így szólt: Minden rendbejön, apám. Azután, miután felvitte a gyógyszert és szétdörzsölte, két kezével leválasztotta a foltokat Tóbit szeme sarkából. Tóbit átölelte őt és könnyekbe tört ki: Ó, látlak fiam, szemem fénye! – kiáltotta. Dicsértessék az Úr, dicsértessék az ő szent neve és valamennyi szent angyala. Pihenjen meg nálunk az ő szent neve. Dicsértessék az összes angyal örökkön örökké. Megpróbáltatásnak tett ki, s most, íme, én látom a fiamat, Tóbiást!”
Tóbiás könyvének másik részlete kétséget sem hagy a bűvös medicina hatásosságáról (6: 8): „Az epe kenőcsként alkalmazandó a fehér foltokkal beborított emberi szemre, illetve a szem fehér foltjai be is fújhatók vele. Ettől a szemek meggyógyulnak.”
Az elbeszélés, a kutatók szerint, Ninivében, a zsidók asszír fogsága idején, az i.e. 2.- 4. század tájáról származik: Tóbiás, halászat alkalmával (kiséretében Raphael angyallal), a Tigris folyónál egy nagy halat halászik ki és annak viszi haza a belső szerveit. A hal szívét és máját, parázsra téve, füstjével Asmodeus démon elűzésére használja, s epéjét viszi haza apja gyógyítására.
Egy huszadik századi görög szemorvos, Anananiasz Gabrielidesz (1936) nézete szerint Tóbitnak vaskos szaruhártya homálya (leukomája) volt, s teljesen elképzelhetőnek tartja, hogy a savas és meszes madárürülék leukomát okozzon, meg azt is, hogy a halepe alkalmas lehet a szaruhártya hámjának leválasztására és a homály megszüntetésére. Sőt, még ki is próbálta betegein, akiknek ilyen baja volt: speciális szemészeti műszerrel körülárkolta a leukomát, anélkül, hogy bejutott volna az elülső szemcsarnokba és a mélyedésbe epét juttatott. Állítólag sikeres gyógyításnak bizonyult.
Az idők során más állatok epéjével is kísérleteztek: Demokritosz a hiénáét, Hippokratész a kecskéét, Oribasius a medvéét, Aetius a fogolyét, Celsus a bikáét, Galéenosz többféle állati epét tartalmazó preparátumokat próbált ki szemek kezelésére („utilia ad oculos”). Plinius epekészítménye a szem leukomájának a panaceája volt. Még XXI. János pápa is, akit Petrus Hispanusként is számontartunk, maga is szemész, elkötelezett híve volt az epetherápiának.
Végül Kosztomiresz görög szemész és történész is hangsúlyozta (1887), hogy korában sok orvos és népi gyógyász hirdette a halak és madarak epéjének utánozhatatlan eredményességét a trachoma kezelésében. De jobb, ha Ebstein (1965) segítségével a realitás talaján maradunk: szerinte Tóbiás könyvét egyszerűen irodalmi műnek kell fölfognunk, melyben a korlátlan fantázia, a költői szabadság érvényesült.
Lábán idősebb leányának, Leának szembetegségét is megemlíthetjük, melyet sokan trachomának gondolnak. Többek között ez volt az oka annak, hogy Jákob Ráchelt szemelte ki magának feleségül.
A vakság okaként kiemelt hely illeti meg a traumákat. Különböző balesetekben elveszítheti az ember a szeme világát (Levit. Rabba 31: 4), vagy pl. egy eltökélt asszony kiszúrhatja a zaklató szeretője szemét (uo.). (Egyszer egy római hölgy megkérdezte Josef ben Halafta rabbit: Mit tett Isten, amikor már megteremtette a világot? A válasz: összepárosította a különneműeket. Erre az asszony összezárt 1000 férfi és 1000 női rabszolgát egyetlen éjszakára. Reggelre az egyik „kísérleti alany” feje volt betörve, a másiknak a szeme kiszúrva, stb.) A pogányok barbár szokása: a rabok szemének kiszúrása – jól ismert.
Sámson szemét a filiszteusok szúrták ki (Bírák könyve 16: 21). Az ammonita Nahás Jábes-Gileádban azt szabta föltételéül egy megkötendő szövetségnek, hogy a harcosok jobb szemét kiszúrhatja (Sámuel I. könyve 11: 2), ezzel ugyanis harcképtelenné tehette volna őket, mivel a bal szemet a katonasapka szemellenzője takarja (Josephus: A zsidók története, 6. könyv, 5: 1). ( Ezt ne tekintsük viccnek, pedig beillik annak…) Nebukadnecár babiloni király Sédékiás királyt vakíttatta meg (Királyok II. könyve 25: 7). Herodes sündisznó tüskéjével szúrta ki Baba ben Buta szemét (Baba Batra 4a). Szándékos sérülés okozásáért (Leviticus 24: 19), hamis tanúzásért (Deuteronomium 19: 16), terhes asszony meglökéséért, ami miatt idő előtt szül (Exodus 21: 22), a Biblia „szemet szemért” büntetést rendel; a Talmud ezt kategorikusan ellenzi, sőt, nagy valószínűséggel pénzbeli kártérítést föltételez (Baba Kama 84a). Ha valaki teljesen megvakítja a már félvak szolgáját, szabaddá kell tenni, mert egy szervét vette el (Kidusin 24b ).
A Bibliában és az azt kommentáló könyvekben nagyon sok munka foglalkozik azzal, amikor valakinek a szeme funkcionálisan és/vagy esztétikailag hibás: ha férfi, nem teljesíthet szolgálatot a templomban; ha nő, érvényteleníthetik a házasságát; ha állat, nem áldozható fel szent célra. Ezek részletezése túl messzire vezetne.
A vakságnak specifikus terápiája nincs, mivel sok dolog okozhatja. De ha az Isten eljön, megszabadít minden bajtól, többek között „a vakok szemei megnyílnak” (Ézsaiás könyve 35: 5 és 42: 7). Addig viszont– nem tehetünk egyebet – várakozó álláspontot foglalunk el.