Löw Lipót 200 éve született
Tisztelgés a nagy szegedi rabbi emléke előtt
(Szegedi Szépírás; 2011. május 01.)
Születési bicentenáriuma van Löw Lipótnak. A magyar zsidóság kiemelkedő alakja ő, a zsidó tudományok (exegézis, régiségtudomány, folklór stb.) nemzetközileg elismert nagysága 1811. május 22-én látta meg a napvilágot a morvaországi Csernahorán. Rabbi édesapja gondos nevelésben részesítette, 13 évesen jesivákra küldte (Trebitsch, Kollin, Leipnik, Kismarton), hogy talmudbéli tanulmányokat folytasson. Prossnitzban három évig volt magánnevelő, utána 1834-től a héber iskola tanítójaként működött. A rabbiképzést 1835-ben kapta meg. A következő esztendőkben Óbudán, Pesten, Pozsonyban majd Bécsben családoknál volt nevelő. Ebből tartotta fönn magát, közben folyton tanult a legnevesebb tudósoktól, hitszónokoktól, kántoroktól.
1841-ben Nagykanizsán lett helyettes, egy év múltán már főrabbi. 1842-ben megnősült; Schwab Leontint (1823-1851) vette el, Schwab Löw (Arszlám) pesti főrabbinak (1794-1857) a leányát. Házasságukból hét gyermek született. Ezekben az években tanult meg magyarul, 1844-ben, egyik úttörőként, már új hazája nyelvén prédikált. A Jesájás, korunk tanítója című füzetének (1845.) előszavában van aforizmaszerű, híres mondása: „Honosítsa a zsinagóga a magyart, s reméljük, hogy a magyar honosítandja a zsinagógát!” Írásainak, vitáinak, munkálkodásának eredménye volt a magyar zsidóság egyenjogúsítása. (1867.)
1846-ban a pápai hitközség meghívását fogadta el. A szabadságharcban mint nemzetőr tábori rabbiként lelkesítette a zsidó ifjakat, hogy a kibontott magyar zászló alatt védelmezzék a hont. Az osztrák válasz nem maradt el: Löw a hírhedt pesti Neugebaude foglya lett két hónapra. 1850-ben hívták meg a szegedi rabbiszékbe. Életének legnyugodtabb, legtermőbb évei következtek. Két év özvegység után megnősült (1853), e frigyből is hét gyermeke született. Lakásában szerekesztette a Ben Chananját (1858-1867), mely – Haraszti György szerint (1990) – Szegedet tíz évre a zsidó tudományosság egyik európai központjává tette.
Mindössze 64 évet élt. Utolsó napjait a szegediek szeretete sugározta be. Lakóháza előtt zsidók és keresztények várták a hírt állapota jobbra fordulásáról. A Szegedi Híradó így hajtott fejet (1875. október 15.): „…benne a fölvilágosodás apostolát, a tudományok fáradhatatlan munkását, a lelkes magyar hazafit, s a legnemesebb lelkű emberek egyikét vesztettük el.” Hitközsége méltó módon búcsúztatta. (okt. 17.) Koporsóját a zsinagógából a Hajnóczy, a Kígyó, a Kárász utcán át a Kálvária sugárúton kísérték ki az örök béke városába. A gyászmenetben ott haladt Szeged város képviseletében Dáni Ferenc főispán, Pálfy Ferenc polgármester, Taschler József, főkapitány, továbbá a piarista gimnázium és a főreáltanoda tanári kara igazgatójukkal az élen, és 39 város képviselői.
Síremlékét 1876. október 19-én avatták föl. Jelképes, hogy az ő nyughelye van a temetőben legmagasabban. Óhelja kis dombon áll, alatta szarkofág, ennek az oldalán – többek között – fontosabb műveinek a címe, és két disztichonból állóm epitáfium. Minden bizonnyal fiának, Löw Immánuelnek (1846-1936) a verse:
„A vallás, a haza és tudomány szentelt lobogóját
Békében s harcban sok diadalra vivé.
Nyugszik a bajnok most községe, családja siratja:
Emlékét őrzik hit, haza és tudomány.”
Löw Tóbiás (1844-1880) e napon ajándékozta a hitközségnek az édesapját ábrázoló mellkép (Csillagi Lajos, 1870) másolatát, Rákosi Nándor munkáját. A gyászbeszédeket, részvétleveleket kötetbe foglalva adta ki a szegedi hitközség (Löw Lipót végtisztessége, 1876.) Özvegye, Redlich Babett (1825-1902) jóval túlélte; 1902 augusztus 19-én követte férjét a sírba.
Löwöt a szegedi rabbiszékben fia, Immánuel (1854-1944) követte, aki 1878 szeptember 8-án foglalta el e tisztséget, és deportálás közben bekövetkezett haláláig dísszel és méltósággal viselte. Kulinyi Zsigmonddal közösen írt alapvető munkájában (A szegedi zsidók 1785-1885; Szeged, 1885.) állított adatokban gazdag emléket édesapjának. Venetianer Lajos (1867-1922) újpesti főrabbi a Zsidó Plutarkhosz című könyvecskében (Bp., én) szintén közreadta rabbi Löw életrajzát – fényképpel az írása elején.
A hálás – és persze a hálátlan – utókor nem kevésszer foglalkozott az emlékével. Fia, Immánuel öt kötetben – német nyelven – adta ki atyja kisebb, összegyűjtött műveit (Gesammelte Schriften I-IV.; Szeged, 1899-1900.) Születésének 100. évfordulóján, 1911 május 21-én a zsinagógában emléktáblát állítottak neki, június negyedikén fölolvasóülést tartottak. Löw Vilmos (1847-1922) angol nyelven kiadta édesapja életrajzát, valamint Kálmán Mór, Venetianer Lajos, Beöthy Zsolt és Löw Immánuel beszédét. (A. Biography, New York, 1912.) A fiú Löwtől idézek: „Nem pótolta őt az idő…Nem pótolta őt senki… saruoldva lépünk az ő nyomába, és áldó imába foglaljuk nevét. Ámen.”A Magyar Izrael dupla számmal tisztelgett az emléke előtt (1911; 5-6.). A hitközség székházában őrzik patinázott gipsz mellszobrát, Telcs Ede alkotását. Schweitzer József, főrabbi a MIOK évkönyvben (1970) írt Possonyi László kötetéről (Bűnbak és áruló. Kuthy Lajos életregénye,1968). Az antiszemitizmusra hajló Kuthy 1848-ban az emancipációról beszélget Löw Lipóttal, és „ámulva látja, hogy a külső méltóságot és a benső nagyságot sugárzó Löw nyíltan, határozottan, lebilincselő okfejtéssel és egy magyar államférfihoz méltó higgadtsággal sorolja elő a magyar zsidók kívánságait.” Irodalmunk talán legszebb rabbiábrázolása -, értékelt Schweitzer.
Löw neve két évtizedig (1912-1941.) szegedi utcanévtáblán fénylett, de az idők sötétedésével le kellett venni a házfalakról. Bus páter lett a névadó, aztán az idők másfajta sötétedésével majd az ő nevét távolíttatta el az újabb Hatalom. Tanulmányok elemzik, hogy az uralmon levők miként diktálják az utca – és intézmény névadást, a szoborállítást és eltávolítást. Mosolyra fakasztó példa az egyetemalapítók Dóm téri domborműve (Szentgyörgyi István, 1931.): fölrakták, aztán levették, aztán fölrakták… Hídvégi Máté 1999-ben kiadta Löw összes magyar nyelvű prédikációját – életrajzzal és bibliográfiával. Láng Éva verset írt hozzá (Szonett Löw rabbi sírjánál). 2005-ben emléktáblát kapott a Hajnóczy utcában, ám nem azon az épületen, melyben lakott…
Eötvös Károly (1842-1916) képviselő, a tiszaeszlári vérvád (1883.) fényes sikerű védője így emlékezett rá (1880.): „Az első rabbi, aki kimondja, hogy a magyarországi zsidóságnak magyarrá és hazafivá kell lenni. E szent eszmének szentelte hosszú és nemes életét… Mikor egyházi beszédeket tartott, a nagy és fényes zsinagóga gyakran annyi keresztény hallgatót látott falai között, mint zsidót.” Mikszáth akként fogalmazott (1879), hogy Löw Lipót arcképét nemzeti színekkel átkötve őrzik a szegedi zsidó családok…