1920-ban születtem Budapesten. Apám orvos volt, én magam is mindig az szerettem volna lenni. Az első latin kifejezés, amit megtanultam, a numerus claususvolt. Apám azt mondta: neked mindig kitűnő tanulónak kell lenned, hogy felvehessenek majd (így, felételes módban) az egyetemre. 1938-ban érettségiztem, kitüntetéssel. Az egyetemre mégsem vettek fel. Az óbudai Filtex textilgyárban lettem textilfestő tanonc, két év múlva segéd.
1940 február végén, egy váratlan lehetőséggel, a haifai Technionra szóló, palesztinai
bevándorlásra jogosító „certifikát”-hoz jutottam. Ivritül egy szót sem tudtam, ezért a kövekező évfolyamra jelentkeztem. Haifán és Jeruzsálemben dolgoztam, mindent elvállaltam, amit csak le- hetett. Voltam pincér, ügynök stb., majd elkezdődött a tanulás a technionon.
Amikor 1941 tavaszán Horthy Magyarországa is belépett a háborúba, néhány társammal együtt úgy döntöttünk, önként jelentkezünk a brit hadseregbe.
1941 őszén a Szíriában (ahol a nácikat támogató Vichi-i kormány csapatai és német repülőbázisok voltak), az első brit egységek között volt a Royal Engeneers’ kötelékébe tartozó „palesztin” századunk. (Minderről és háborús éveimről bővebben és pontosan, egyebek közt, a Csirkeszendvics c. elbeszélésemben.) 1942 tavaszán Egyiptomba helyeztek át, Kairó mellett térképész kiképzést kaptam, majd 1944 őszéig Egyiptomban, utána a háború végéig Olaszországban szolgáltam az egyetlen palesztinai, zsidó térképész század közkatonájaként.
A háború után – a bevonulás helyén, tehát akkor még Palesztinában kellett leszerelni –
1946 végén érkeztem csak Budapestre. Apám, családom nagy része már nem élt.
Beiratkoztam a bölcsészeti egyetemre, rövid ideig az MTI-ben, majd a Szabad Nép külpolitikai rovatában dolgoztam. Ott imerkedtem meg Fehér Klárával, akivel 1948 márciusban kötöttünk házasságot.
1956-ig „külföldön” csak Bulgáriában voltunk. „Nyugaton” először, túristaként (már Moszkvics kocsinkkal) 1961-ben Olaszországban. A későbbi években – mindig saját kölségünkre, majd rokoni és baráti meghívásokra – csaknem minden európai országban jártunk. 1965-ben (ugyancsak saját költségükre) Japánban, a tokioi olimpián, az erről együtt írt, sikeres útikönyvünk után bejártuk mind az öt kontinenst, több közös útikönyvet is írva.
Évekig, nyáron a jugoszláv (horvát) tengerparton, majd 1986 után többnyire Olaszországban vakációztunk. (Klára 1996-ban bekövetkezett halála után is többször voltam Ausztriában és Olaszországban, ahol sok régi barátom is él.)
(2003-ban kötöttem új házasságot – lásd egyebek közt: Csirkeszendvics c. elbeszélésemben.)