Szép város, utcái színesek, nyüzsgő az élet, meglátogatni érdemes. Sógorom ott dolgozik, tőle hallottuk, hogy felújítják a zsinagógát a Zrínyi utcában. 2014. május 28-án táblát avattak a mártírhalált halt elhurcoltak emlékére, mert 1944. május 29-én innen, Beregszászról indult az utolsó vagon Auschwitz felé. A táblát a zsinagóga köré emelt falra helyezték el. Ezt a falat az egykori hírhedt Beregszászi Téglagyárból, amelyet lebontottak, hozott téglából rakták. Mert a zsidókat a Téglagyárban gyűjtötték össze. A környékről is bejöttek a hívek; nem mindennapi esemény. Az avatáson a 12 törzsre utalva, 12 gyertyát gyújtottak – az elhurcoltak emlékére. Mindegyik gyertya meggyújtásával megtiszteltek egy-egy jelenlévőt. A felhívásokat és a ceremóniát Vays (Weisz) József vezette. Recitálták a hagyományos gyász imát, az Él Molé ráchámimot. Történelmi ez a hely pozitívan is, negatívan is. Igaz, hogy a negyvenes években első volt a zsidók összegyűjtésében. E nem szokványos szertartás, figyelmet érdemel és így köszönet mindazoknak, akik most tették a dolgukat a zsinagóga rendbehozataláért. De köszönetet érdemelnek azon hivatalos szervek és magánszemélyek is, akik anyagi segítséget nyújtottak és nyújtanak ehhez. Örömmel értesültünk arról, hogy a zsinagóga előterében táblát helyeznek el mindazok nevével, akik adománnyal támogatták és támogatják a zsinagóga felújítását. Dolgoznak ott elsősorban hazaiak, de mint mondják, Magyarországról is.
A ceremónián megjelentek a helyi hivatalos szervek képviselői, de a magyar konzulátus is képviseltette magát. Mint mondják, szombatonként eddig is összejöttek, de most már erre kedvezőbb körülmények között kerülhet sor.
Kárpátalja zsidó szemmel nézve, mindig kitüntetett, illetve kiemelkedőnek tűnt vallási szempontból. Héder az óvodásoknak, jesíva a fiataloknak igen magas színvonalon működött. A hagyomány kötelez, ezért örvendetes Beregszász gesztusa. Sok fiatal is megtisztelte az ünnepséget. A polgármester és más vezető személyiségek mellett ott és a környéken élő zsidók is érezték, hogy történelmi cselekedet a kapunyitás. Lehetőség a hagyományos fohászkodásra. A tábla avatáson jelen voltak vagy nyolcvanan a környéken, valamint a távolabb lakók. Ez a szám az egykori létszámhoz képest szerénynek mondható, de mégis közösség. Valamikor a 18 ezres lakos, a városban ötezer a zsidók száma, amikor úgy nyolc zsinagóga várta a híveit. A deportálásból kb. ezren tértek vissza; körükből 350 egyenesen vallásgyakorló volt. A körülmények nem lehettek egyértelműen kedvezőek, ezért szétszéledtek a zsidók a nagyvilágba. Ki Izraelbe, ki Amerikába, vagy a szomszédos Magyarországra. A nyelvismeret is nehézséget okozott. Beszélték a jiddist, a valamennyire hasonló németet, valamint a magyart, de a románt kevéssé, mert ez a terület olykor még Magyarországhoz is tartozott. Hogy ez mikor számított pozitívnak, mikor negatívnak, arra csak a történelem adhat választ. Aztán – a fiatalabbak – tanulták az oroszt, most meg az ukránt…
Amikor szóba került, hogy feleségemmel e vidékre látogassunk, e tájról már sokat hallottunk. E sorok írójának apja Bereckén született és Felsővisón járt iskolába. Az első világháború után sok emberrel együtt költöztek hivatalosan is magyar földre. Gyerekkorunkban Kárpátaljáról sokat tudtunk még dalokat is, főleg jiddisül. Nagyszüleink ott éltek, de elpusztultak a vészkorszakban. A Magyarországon élő és Pestre költözött apuka és anyuka ugyancsak elpusztult.
A háború után tömegével jöttek át magyar földre az ottaniak, mert akkor a helyzet itt volt konszolidáltabb. Most a feladat Kárpátalján, ahol egykor, mint írtuk, a házakat vallásos emberek lakták, segítsük őket visszatérni a hagyományokhoz. Már mint azokat, akik ezt akarják. A történeteket, amikhez szüleinktől jutottunk, igyekeztünk – még amennyit tudtunk e pár nap alatt, amíg ott jártunk –, elmondani. Figyelmesen hallgattak minket. Alapjában véve jó szándék, hogy zsinagógát avattak. Amiről beszélnek, hogy Ukrajnában feszültségek vannak, bizonyára igaz. Beregszászon, ebben a nagymúltú városban most él vagy nyolcvan zsidó. Időközben, azóta, bizonyára elkészült az imaházuk is. Talán a látogatásunkkal egy kis szellemi segítséget is adunk. Bevalljuk, hogy sétáink során, minket is megcsípett a kárpátaljai levegő, amelyről szüleinktől annyit hallottunk.
Valamikor, az ő szemükben a pestiek kevéssé voltak echt vallásos zsidók. Most a helyzet megváltozott. Mi igyekeztünk e téren tájékozódni és tanácsot adni. Ha valamilyen eredményt elértünk, akármilyen csekélyet, akkor nem volt hiábavaló ez az út. Sőt, kötelességet igyekeztünk teljesíteni.
Beregszászról keveset írtunk. Igaz, azt látni kell! Sok ott a híres épület, mint például a volt téglagyár. Oda gyűjtötték és onnan vitték el a zsidókat. Sorolhatnám, hogy hányan voltak közöttük tanárok, igazgatók, bankárok, művészek, kereskedők, meg dolgos emberek. Ez ma már történelem. Valami mégis van, amiért odalátogatni érdemes, sőt kötelesség. Mások is így érezhetik, például azon este, amikor ott jártunk, Jávori Ferenc és együttese adott koncertet. Tessék odautazni!