Nagy, világot megrázó tragédia volt a huszadik század elején
a technika büszkeségének, a Titanic óriáshajónak az elsüllyedése,
száznál is sokkal több, ártatlan utasának megrendítő, váratlan halála.
Hiszen ez a hajóút szinte semmiség volt, a tudósok és a térképészek szemében is
ezen az olyan jól ismert, biztonságos tengeren, hát még az angoloknak ez az új csodahajója…
És, lám, mit produkál még a téboly, az emberiség, a politikának a gazsága,
a Titanic tragédiája szinte semmiségnek számít,
hogyha arra gondolunk, még ugyanabban az évszázadban hány ártatlan embert, gyermeket is
ölt meg a két világháború, és az őrült fajelmélet gonosz, gyilkos politikája.
Olykor-olykor én csak bámulom az utcasarkon ma is káromkodó, megvadult verekedőket,
vagy az ablakból, mintegy a függönyzsinórba kapaszkodva nézem
az univerzum e veszedelmessé vált csárdájának távolról sem megnyugtató tobzódását,
aztán ágyba fekszem, beveszek egy jó altatót –, ugyan, mit is tehetnék én, az öreg, még mást.
(A szerző 93 éves!)