Bizony, úgy látszik, mégis vannak csodák, különben én el sem hittem volna, ha nem Ő maga,
a tudós professzor, Deutsch Gábor mondta volna nekem, hogy elérte életének nyolcvanadik
esztendejét.
S amire én ma is oly nagyon büszke vagyok, hogy ő lehet az egyik legszívbélibb nagy barátom.
Nem volt bizony oly egyszerű az ő élete sem; korai árvaságon, a szegénység, az éhezés,
na meg a hivatalos üldözöttség mellett szerezte meg mégis az ő sokrétű és hallatlanul nagy
tudását, amire én (bár az én életem sem volt igazán könnyű), mégis csak azt tudom még ma
is mondani, hogy párját ritkítóan nagy.
Munkával, segítség nélkül, jutott hozzá ahhoz a csodálatra méltó tudásához, melyet mindig Rá jellemző nagy szerénységgel, alázattal és tisztelettel adott át tanítványainak; s ehhez még hozzájárul az Örökkévalónak napjainkig tartó, hogy úgy mondjam: tisztelete és szolgálata.
Én magam csak azt tehetem hozzá, folytassa még küldetését a mellette hűségesen kitartó feleségével, Editkével még sokáig − a Mindenható áldásával!