A modern héber nyelv születése
Eliezer ben-Jehuda (1858–1922) a modern héber nyelv atyja, és az első vezető cionista személyiségek egyik első kimagasló alakja. Eliezer Jichak Perelman néven született, Luzhkyban, Litvániában. Később hivatalosan felvette a Ben-Jehuda nevet, melyet már irodalmi munkásságát megelőzően írói álnévként használt, amikor Palesztinába ment. Ben-Jehuda apja, aki egy chábádi chászid volt, Eliezer ötéves korában hunyt el. 13 éves korában nagybátyjához küldték, hogy a Polotsk-i jesivában tanuljon. A jesiva vezetője, titokban egy maskil[1] volt, bevezette őt a világi irodalomba. Azért, hogy megmentse az eretnekségtől, nagybátyja a vilnai járásban lévő Glubokoyeba küldte tanulni, ahol Ben-Jehuda megismerkedett Samuel Naftali Herz Jonassal, aki szintén chábádi hászid volt, és aki héber folyóiratoknak írt. Jonas kapacitálta, hogy készüljön a továbbtanulásra és érettségire. Idősebb lánya, Debora pedig oroszra tanította. Egyéves előkészület után belépett a Dvinsk Gimnáziumba, ahol 1877-ben végzett.
Az orosz-török háború (1877–78) és a balkáni népek szabadságharcai ültették el Ben-Jehudában a zsidó nép feléledésének gondolatát ősi földjükön. Meggyőződése volt, hogy a zsidó nép, mint minden más nép, rendelkezik egy történelmi földdel, és egy történelmi nyelvvel. Amire szükség van, az az, hogy el kell indítani egy nemzeti mozgalmat, amely helyreállítja Izrael saját földjét, benne saját nyelvét. Szótárjához készült előszavában ezt írta: „Azokban a napokban olyan volt, mintha az ég hirtelen megnyílt volna előttem, és egy tiszta, izzó fény villant volna fel a szemeim előtt, s egy erős belső hang hallatszott fülemben: Izrael reneszánsza ősi földjén.” Elhatározta, hogy Erec Jiszráélben fog letelepedni. 1878-ban Párizsba ment, orvosnak készült, hogy legyen hivatása, és el tudja magát tartani. Elmondta a zsidó nemzeti mozgalomra vonatkozó tervét néhány zsidó írónak, akik azonban nem mutattak tervei iránt érdeklődést. Írt egy cikket, a „Seela Lohata” (Egy égető kérdés) címmel, mely a Szmolenszkins Ha-Sachar-ban jelent meg, 1879-ben, miután a Ha-Maggid újság visszautasította, a cikk E. Ben-Jehuda néven jelent meg. Először történt meg, hogy egy Erec Jiszráélben lévő nemzeti gondolat, világosan megfogalmazott javaslatként látott napvilágot. Ben-Jehuda összekötötte a zsidó nemzeti újjáéledést az általános európai ébredéssel, és azt mondta, hogy a zsidó népnek tanulnia kellene az elnyomott európai népektől, akik politikai szabadságért, és nemzeti újjáéledésért harcolnak. A zsidó népnek létre kell hoznia egy közösséget Erec Jiszráélben, mely irányként szolgálhatna az egész zsidóság számára. Így még azok a zsidók is, akik a szerte a diaszpórában élnek, tudnák azt, hogy egy néphez tartoznak, amely a saját földjén él, van saját nyelve és kultúrája. Ebben az esszében a cionizmus lényegének alapvető elvei jelentek meg, így az Erecben való letelepedés, nem az egész nép visszatérésének céljából, hanem egy nemzeti központnak a létrehozására, mely megóvná a gálutban, a szétszóratásban élő zsidókat az asszimilációtól.
Párizsban Ben-Jehuda találkozott George (Getzel) Selikovitch-csal, egy zsidó újságíróval, aki elmondta neki, hogy utazásai során Ázsiában és Afrikában beszélt héberül zsidókkal, akik ezeken a földrészeken éltek, tehát a héber nyelv nem halott nyelv. Amikor Ben-Jehuda 1878 telén tuberkulózisban megbetegedett, elhatározta, hogy abbahagyja orvosi tanulmányait, és otthonát a jobb klímájú Erec Jiszráélba helyezi át. Beiratkozott az Alliance Israélite Universelle szemináriumába, hogy szerezzen egy tanári diplomát a (Mikve Israel). Itt hallgatott asszirológiát Joseph Halevy-nél, aki korábban a Ha-Maggid folyóiratban javasolta héber szavaknak pénzérmékben való előállítását már az 1860-as években. Amikor egészsége romlott, Ben-Jehuda bement a párizsi Rothschild Kórházba, ahol találkozott egy jeruzsálemi tudóssal, A.M. Luncz-cal, aki héberül beszélt hozzá szefárd kiejtéssel, és elmondta neki, hogy a Jeruzsálemben élő különböző zsidó közösségek csak a szefárd héberen keresztül tudnak egymással kommunikálni. Ez megerősítette Ben-Jehuda azon álláspontját, hogy nem remélheti a zsidóság azt, hogy egységes néppé lesznek saját földjükön, csak ha gyermekeiknek feltámasztják a héber nyelvet, mint saját beszélt nyelvüket. Az élő héber nyelvnek szefárd kiejtésűnek kell lenni, mert ez a kiejtés alkalmas a bibliai nevek átírására a Biblia régi és mai fordításaiban. Ben-Jehuda 1880-ban két cikket publikált a Ha-Chavaccelet folyóiratban, melyben a különböző idegen nyelvek helyett a hébert ajánlotta az izraeli zsidó iskolák nyelvének. 1881-ben elindult Palesztinába. Bécsen keresztül utazott, ahol találkozott gyermekkori ismerősével, Debora Jonassal, akit feleségül vett Kairóban. 1881 októberében Jaffába érkeztek. Itt Ben-Jehuda azt mondta feleségének, hogy ettől kezdve egymás között csak héberül fognak beszélni. A Ben-Jehuda ház így lett az első héberül beszélő otthon Palesztinában, első fiúk pedig, Ben-Cion (későbbi nevén Ithamar Ben-Avi) lett az első modern héberül beszélő gyermek.
Azért, hogy megkedveltesse magát az ortodox zsidókkal is, akik ismerték az írott hébert, és így hamar meg tudták tanulni a beszélt nyelvet, Ben Jehuda először alkalmazkodott az ortodox zsidó szokásokhoz. Szakállat és pajeszt növesztett, és feleségét paróka, sejtl viselésére késztette. Mindez nem sokáig tartott, mert a jeruzsálemi ortodox zsidók hamar megérezték, hogy Ben-Jehuda számára a héber nem egy szent nyelv, hanem világi, nemzeti nyelv, és a héber nyelv beszéd bevezetése kizárólag nacionalista, illetve a politikai célokat szolgál. Ekkor Ben-Jehuda élesen szembefordult az ortodoxokkal. Így pl.: a hivatalos regisztrációkban magát „vallás nélküli” zsidónak nevezte.
Ben-Jehuda 1881-ben, Y.M. Pines, D. Jellin, J. Mejuchas és A. Masie közreműködésével, megalapította a „Techijjat Jiszráél” társaságot, amely öt alapelven nyugodott:
1. Erecben kell dolgozni;
2. növelni kell a termelésre képes lakosság számát;
3. fel kell éleszteni a héber nyelvet, létre kell hozni egy modern héber irodalmat és tudományt zsidó nemzeti szellemben;
4. oktatni kell az ifjúságot nemzeti, de ugyanakkor egyetemes humanista szellemben;
5. szembe kell szállni az ún. chalukka[2] rendszerrel.
Az 1882-85 közötti időszakban, Ben-Jehuda dolgozott a Ha-Chavaccelet-en, és kiadott egy mellékletet a folyóirathoz Mevasszeret Cijjon címen. Ugyanebben az időben tanított a Jerusalem Alliance iskolában, melyben az állást csak az után fogadta el, amikor engedélyt kapott a héber nyelv kizárólagos használatára minden zsidó tárgyú tantárgy oktatásában. Így ez az iskola lett az első, ahol legalább néhány tárgyat héberül tanítottak. 1885-ben, Ben-Jehuda kiadott egy Palesztina térképet Erec Jiszráél néven, melynek csak az első része jelent meg. 1884 végén alapított egy hetilapot, a Ha-Cevi-t, amely később kéthetente jelent meg Ha-Or címen. 1908-ben ez napilap lett, először Ha-Cevi néven, majd 1910-től Ha-Or néven. A lap 1915-ig jelent meg. Sok éven keresztül, 1897-től kezdődően, Ben-Jehuda kiadott egy hetilapot is − 1904-től kéthetente – Haszkafa néven. Ezekben a folyóiratokban harcolt a chalukka rendszer ellen, és bátorította a mezőgazdasági munkát, az új településeket, és különösen a beszélt héber nyelvnek a megújulását. Fáradságot nem kímélve törekedett gazdagítani a nyelvet, új kifejezéseket alkotott, bevezette az idegen szavak átírását. Főleg a pénzügyi nehézségek, melyek Jeruzsálemet és környékét jellemezték, belejátszottak kiadványának hiányosságaiba. Minden hibájának dacára Ben-Jehuda folyóirata volt az első európai színvonalú héber folyóirat. Eltörölte a határokat a szigorúan zsidó témák és világi témák között, és megtárgyalta, amennyire azt a szigorú török cenzúra megengedte, a politikai és kulturális élet minden vonulatát.
1891-ben, Ben-Jehuda felesége meghalt, és kb. hat hónap elteltében Ben-Jehuda feleségül vette fiatalabb sógornőjét, aki a héber Chemda nevet vette fel. Férjének állandó társa volt irodalmi munkásságában. Chemda Ben-Jehuda fordításokat, így részleteket jelentetett meg folyóiratokban. Ben Jehuda nem ortodox magatartása, és a kampány, melyet folyóiratának hasábjain folytatott a chalukka rendszer és adminisztrátorai ellen, vehemens ellenkezést váltott ki a szélsőséges ortodox zsidók köreiben. A bosszúállás okát egy Jonas nevű szerzőnek a Ha-Cevi 1894. évi hanukai számában írt cikkében vélték megtalálni, melyben szerepelt egyilyen mondat, hogy „szedjük össze erőnket, és menjünk előre”. Ben-Jehuda néhány leginkább elfogult ellensége elferdítve a mondat értelmét, a török hatóságoknak „gyűjtsünk össze egy hadsereget, és nyomuljunk előre a Kelet ellen” formában adták át. Ben-Jehudát rendszerellenes lázadással vádolták, és egy év börtönre ítélték. Az ügy felkavarta az egész zsidó világot, fellebbezést nyújtottak be, és Ben-Jehudát kiengedték.
A Ha-Cevi cenzurálása azonban ettől az időtől kezdve sokkal szigorúbb lett. Ben-Jehuda ezért ettől fogva a nyelvészeti kérdésekre koncentrál, mellyel szemben a cenzoroknak nem lehetett kifogása. Egyre inkább elfoglalta a szótárának szerkesztése, melyhez már megkezdte az anyaggyűjtést az első nap, amikor Izraelbe érkezett. Azért, hogy kutatásokat folytasson, és támogatást szerezzen kiadványaihoz, Ben-Jehuda számos alkalommal utazott Európába, és később az Egyesült Államokba is, ahol amerikai könyvtárakban dolgozott. 1910-ben, különböző szponzorok segítségével, hozzákezdett a Complete Dictionary of Ancient and Modern Hebrew kiadásához, kötetről kötetre. Halála után özvegye, és fia Ehud folytatta a kiadást, ami 1959-ben (17 kötet) lett teljes egy bevezető kötettel, a Ha-Mavoha-Gadol-lal.
1890-ben, David Jellin, Aaron Masie és mások társaságában Ben-Jehuda megalapította a Vaad ha-Lason társaságot, melynek haláláig elnöke volt. Ez a Vaad lett az Academy of the Hebrew Language előfutára, amit Ben-Jehuda már 1920-ban javasolt.
Ben-Jehuda az Uganda-terv[3] támogatói között is szerepelt, cikkeket írt a Ha-Cevi-ben, támogatva ezt az elképzelést, és még egy pamfletet is publikált Ha-Medina ha-Yehudit címen (1905). E nézetei számos ellenséget szereztek neki, azok között, akik nem voltak arra felkészülve, hogy Ciont bármelyik más országra felcseréljék. Másrészt, általános tiszteletet váltott ki, amikor vezére lett annak a harcnak (1913-14), amikor is a Hilfsverein der deutschen Juden terv kapcsán a német nyelvet akarták bevezetni a palesztinai gimnáziumi oktatásban, és az akkor létesítendő Haifa Technionban.
Az első világháború alatt, amikor Jamal Pasa, Palesztina török parancsnoka törvényen kívül helyezte a cionizmust, Ben-Jehuda az Egyesült Államokba távozott. Ott írta meg könyvét, az „Ad Eimatai Dibberu Ivrit?”-et (Meddig volt a héber beszélt nyelv? – 1919). 1919-ben visszatért Palesztinába. M. Ussziskinnel együtt elérték azt, hogy Herbert Samuel, a brit főbiztos, a hébert az ország három hivatalos nyelve egyikének nyilvánította. Ezután megalapította a Szefatenu-t, a héber nyelv propagálására létrehozott intézetet, és dolgozott a Héber Egyetem létrehozásának szervezőbizottságában is.
Számos írása poszthumusz került kiadásra, így a Jiszrael le-Arzo ve-li-Lesono (1929) antológia, és az Avot ha-Lason ha-Ivrit; 1 rész: Rabbi Akiva (1945).
Ben-Jehuda kulturális tevékenysége, elért eredményei négy részre oszthatók:
1. A beszélt héber nyelv újjáélesztése. A hébert beszélték Ben-Jehuda előtt is, de csak időszakosan. Maga a szentség, melyet a nyelv hordozott, megakadályozta annak mindennapi használatát. Ben-Jehuda a héber beszédet nemzeti céllá tette. Meg volt győződve arról, hogy egy élő héber nyelv, melyet a saját földjén élő nép beszél, alapvetően lényeges egy nemzetnek politikai és kulturális újjáéledéséhez. E nézetében Ben-Jehuda különbözött Smolenskin, Lilienblum és Herzl álláspontjától, akik el tudtak képzelni egy zsidó hazát héber nyelv nélkül is. Ben-Jehuda fáradhatatlanul és kompromisszumok nélkül harcolt elképzeléséért. Megélte víziójának beteljesedését: a hébernek, mint beszélt nyelvnek az újjáéledését kétezer év után.
2. Egy egyszerű, és népszerű stílusnak a létrehozása a héber irodalomban. Ben-Jehuda harcolt a felfújt retorika, az archaikus kifejezések, és az olyan formák használata ellen, melyek már elvesztették vonzerejüket. Egyszerűséget, és korrektséget követelt a héber prózában, amely addig retorikus és túldíszített volt. E célból számos anyagot fordított le különböző nyelvekről egyszerű, közérthető héberre.
3. Ben-Jehuda volt az első, aki szisztematikus módon alkotott újhéber szavakat. Ez nem volt teljesen új a héber nyelvben, de nem volt gyakorlat arra, hogy rendszeresen új szavakat alkotva szolgálják a napi élet igényeit, vagyis a mindennapi beszéd, a sajtó, a tudomány és az irodalom körét.
4. Ben-Jehuda szótára hordozza a beszélt héber nyelv újjáélesztésében elért eredményeket. Megkísérelte egybegyűjteni az összes héber szót, melyeket különböző korszakokban, nyelvfejlődési periódusokban használtak. Elrendezése is a modern európai nyelvek szótárainak mintáját követte, nem a szótövek szerintit, miként az szokásban volt a korábbi héber szótárakban. A szótár egyik jellemzője az arám szavak el- és kihagyása, valamint a Bibliában, a Talmudban, a Midrásban és más zsidó művekben található idegen szavak mellőzése.
Az Itamár Ben-Ávi, Ben Jehudá fia által vezetett nyelvi kampány jelszava ez volt: „Jehudi, dábér ivrit! – Zsidó héberül beszél!” – „Ivri, dábér ivrit!” „Héber (férfi) héberül beszél!”
-
A mászkil (tudós) vagy a mászkilim (tudósok) a zsidó felvilágosodás (hászkálá) alakjai, akik a tradicionális jesiva képzés mellett a modern világba is be kívánták vezetni a rábízottakat.
↑
-
A challuka a diaszpóra anyagi gyűjtése a szentföldi zsidók megsegítésére, mely összegyűlt adományoknak egyharmada a jesivákhoz, a zsidó oktatási intézményekhez került.
↑
-
Volt egy terv, hogy a zsidóknak Uganda legyen a hazája, nem Izrael földje.
↑