Nagyon szép ajándékot kaptam Kádár Júliától! Elhozta nekem most megjelent könyvét, a Tükörképek fénytöréseit.
Őszintén megvallva, szorongó szívvel vettem kezembe a szép kiállítású könyvet. Nehéz olvasmány nekem, hiszen ugyan azt a sorsot, ugyanazokat a szörnyűségeket éltük át; sokszor közösen.
Együtt voltunk a törökszentmiklósi gettóban, együtt vittek teherautón a szolnoki cukorgyárba. Ahogy a könyvben is szerepel: ez volt a pokol tornáca. Vagy talán maga a pokol?! Itt vették el tőlünk minden, még megmaradt értékünket, itt verték agyon az embereket vallatásuk során, itt maradt Julika legfőbb kincse, a gyermek, a Zsuzsi baba.
Aztán újabb szörnyű utazás következett (vagonokba zsúfolt emberek, a kübli borzalma). Egy élesebb kanyar után megérkeztük Strasshofba, az elosztó táborba. Itt a lezajlott ember- vásár eredményeként Julika családja, András bátyja és édesanyja egy osztrák parasztgazdához került, nehéz mezőgazdasági munkára.
És aztán Bergen Belsen! Köröskörül szögesdrót, a jéghideg barakk, és az Appelek! (Órákig tartó sorban állás a hideg hajnalokban, és az ÉHEZÉS! Az el nem múló éhezés, és persze, az örök félelem.)
Nekünk az amerikai hadsereg hozta el a felszabadulást a veszteglő vonaton.
A hazaérkezés után Júlia számadást készített a megmaradt és az elpusztult rokonokról, barátokról. És azokról, akik megmentették megmaradt családtagjait.
Rendkívül érdekesnek és meghatónak éreztem, ahogy sorozatosan tördeli a történet egymásra rímelő leírását bátyjáról, a 12 éves Andrisról, kettőjük édesanyja és saját emlékezetéből.
Boldogan és büszkén ír a Holokauszt utáni életükről, teljesítve a Tóra parancsolatát: Sokasodjatok! Szép családja lett Júliának Budapesten, András Izraelben találta meg boldogságát. Sok hosszú év után többszörösen valóra válhatott a kívánság: jövőre Jeruzsálemben!
Mindezt Júlia tanulságul írta le a jövő nemzedéknek, hogy soha, sehol ne történhessen meg hasonló.
A könyv kétnyelvű. A szöveg angol fordításban is olvasható.