2019. 1. szám » Magén István: Ars poetica

Magén István: Ars poetica

A festés, az ábrázolás, tehát a képzőművészet történhet bármivel, krétával, ecsettel, tollal, számítógéppel, még egy bemetszett fadarabbal is. Mindegyik a vizuális gondolkozási forma valamelyike. A cél az eljutás, a megérkezés, vagy csak maga az út. Az “eljutás” teljes képe az, hogy nincs cél.

Az ember eljut a saját maga alkotta tiszta , öntörvényű látványhoz. Sajátos, öntörvényű világ. Költészetet teremt, poétizál. A művész megalkotja a gondolkodás feltételeit. A motívumok a többértelműség formációi. Akkor talán az is igaz, (vagy nem), hogy több dolgot jelenteni annyi, mint semmit sem jelenteni. Ez egészen jól hangzik, mert állít valamit. Állítja a kombináció lehetőségét.

Amikor az ember héber betűket ábrázol, a szakadást és a végességet koordinálja, állítja szembe a végtelennel. Az ember művész is, nemcsak ember, ugyanígy viszonyul a Teremtőjéhez is. Nem használ kizárólagos cselekményt saját fogalomkörének otthonossá tételére. Metaforákat alkot, átlép a határon, (fizikai értelemben a láthatáron is), mondván, hogy a történet szövevényes hálója szükségtelen a narratív kompozíció szabályai között. A művész alázattal, a jövő feltalálásának reményében, és mindenféle másodrangú kijelentések által: rendez. A szentség árnyékában az tűnik a legméltóbbnak, hogy ha hallgatva jelzi Istent. Felszisszen, megijed, észreveszi, összekavarja, felőrli a megszokottat, az általánost. Lexikanizálódott értékeket használ, tologatja, elmozdítja, fejre állítja őket. Áldoz. Elemzéseket készít másféle jelentésekhez.

A héber betű kifejezi önmagát külsődlegesen is, kiemelhető a szöveg világából. Nem is annyira történelmi, mint transzhisztorikus. Igenlések és tagadások teljesednek ki benne, melyek az ember sorsára is kihatnak. Abszolút jelleggel felruházottak, mert a héber betű nemcsak külsődlegesen őrzi önmagát, de őrzi a kezdeteket, és a kifürkészhetetlen véget. Kép formájában jelenik meg, így őrzi Istent. A szentség tanúja, és bizonyos helyzetekben a vértanúság tanúja lesz. Elég csak utalni rá, már az is hit és filozófia. Szövegen túli olvasást feltételez.

Én is ezt szeretném tenni. Nem teszek semmit, csak várok. Szigorú grammatikai képeket készítek a jövőnek. Arra várok, hogy képeim nézői elsajátítsak predikatív jelentéseket. Úgy teszek, mintha megtaláltam volna az utat a “kinyilatkoztatáshoz”. Paradox tartalmak között egyensúlyozom. Szent dolgokat próbálok visszavezetni a költészetbe.

Az olvasás számomra, héberül is, magyarul is, kettős státuszú értelmezést feltételez. Ezt a törékeny egységet követem és megpróbálom valószerűvé tenni.

Magén István 2019. március