2019. 1. szám » Sági György: A név

Sági György: A név

Baruch Spinoza, a hitehagyott zsidó elhitte azt, hogy messzire juthat régi-új hitében és a világ megismerésében. A Talmud Torah Zsinagóga erős portugál hitekből épült falai ezt sugározták. A magára találás gyönyörét. A hatalmas épület falait azok építették, akik számára a hitük volt minden. Akik elhatározták azt, hogy a három amszterdami szefárd közösséget egy nagy gyülekezetben egyesítik. Ez persze érthető. Akik azért menekültek el az Ibér-félszigetről, mert hittek a hitben. Isten zsidó hitében. De Amszterdamban az emberek önmagukban hittek. A zsidók többsége is. Amszterdam a zsidók szabad vallásgyakorlásának városa. Amszterdam a szabadság városa.

Baruch Spinoza 1656. július 27-én az amszterdami portugál zsinagóga elöljáróit hallhatja. Akik megkérdőjelezték minden mondatát, amit csak gondolt. Még a kimondatlanokat is. Döbbent kétkedéssel fogadták szavait, amelyekkel kérdéseikre válaszolt. Mintha nem akarnák elhinni, hogy egy közülük, nem is akárkinek a fia, mást gondol mindarról, amiért ők otthagyták hazájukat, hogy új életet kezdjenek itt, a hűvös Amszterdamban. Fekete nadrágjuk, fekete térdharisnyájuk, fekete kabátjuk felett csakis az inggallér fehér, és a rabbi szakálla. Meg a megvádolt mandzsettája és a sok-sok papír az asztalon. Amelyeket az előttük álló Spinoza írt, és amelyekből a fejére olvassák kijelentéseit, amelyek bűnné egyesültek, bűnné váltak itt és most.

Néhány éve csak, hogy Baruch Spinoza kisfiúként ott ült Uriél de Costa ölében, hogy olyan tanítást hallgasson tőle, amelyért az

általa önként választott zsidó közösség harminchat korbácsütésben részesítette taní-

tóját. Az ütések után le kellett borulnia

a zsinagóga küszöbére, miközben a gyülekezet tagjai sorban átléptek fölötte. A maga igazságát keresve olyan hitre áhítozott, amely nem

a kiüresedett hitelveket harsogja vissza.

Spinozának akkor még nem volt olyan haja, mint most. Hosszú fürtjei a kinyitott könyv lapjaira hullottak, és átszellemült gondolatokkal hallgatta tanítóját. De mesterét saját közössége kitaszította magából, és csak akkor fogadta vissza, amikor visszavonta tanításait. Bűnbocsánatot kért, és bebocsátást nyert a zsinagógába. Aztán amikor kiderült, hogy a halhatatlanság eszméjét nem találta meg választott közössége hivatalos ideológiájában, nem volt más választása, mint hogy meghúzza egy pisztoly ravaszát. A fegyver csütörtököt mondott, ezért maradt a tűz és a borzasztó halál. A gyermek számára, aki akkor ő volt, elképzelhetetlennek tűnt föl, hogy a közösség, az ő közössége ilyenre képes. Nyolcéves volt akkor. Akkor érett férfivá. Nem kellett bevárnia, hogy

tizenhárom éves legyen.

Mintha nem is az ő szüleik és nagyszüleik álltak volna ott a máglyák közepén, amikor az inkvizíció tüze fellobbant Spanyolföldön. Az amszterdami zsidók, írd és mondd, semmit sem tanultak az ellenük tanúsított türelmetlenségből. És most olyan szavakat hall, amelyek őt tagadják meg.

A tanács tagjai előtt már régóta ismert az a szellemiség, azok a gonosz gondolatok,

és tettek, amelyekkel Baruch de Espinoza megpróbálta a legkülönbözőbb módszerekkel tanait terjeszteni, és most úgy, ahogyan ő ígérte, olyanképpen viszonozzuk gonosz tetteit. Mivel nem sikerült jó útra lelnie,

a javulás útjára lépnie, éppen ellenkezőleg. Mindennap egyre több hírt kaptunk szörnyű eretnekségéről, amelyet gyakorolt és

tanított, és más helytelen, felháborító és erkölcstelen cselekedeteiről. És ezt sok megbízható tanú tanúsította, akik az említett Espinoza jelenlétében ennek bizonyságát adták, és a vizsgálat tárgyává téve cselekedeteit, a határozatunkat meghoztuk a rabbik beleegyezésével, az említett Espinozát kiközösítjük, és elvágjuk Izráeltől, és az itt következő átokkal sújtjuk:

Ítélete az angyalok és a szentek által, Isten hozzájárulásával – neve áldott legyen –, és e szent gyülekezet előtt, szent törvényeink,

a 613 parancsolat által, amelyek tiltották tetteit, mi kiközösítés és átok alá helyezzük Baruch de Espinozát. Olyan átok alá, melylyel Joshua kiközösítette Jerichót, és amelylyel Elisah megátkozta a fiatalokat. Fejére mondjuk mindazokat az átkokat, amelyek meg vannak írva a törvényeinkben. Az Úr nem fog neki megbocsátani. Harag és a düh gerjed az Úrban ez ellen az ember ellen. Az Úr el fogja pusztítani a nevét az ég alól.

Azt rendeljük, hogy senki sem tarthat

vele kapcsolatot, sem szóban vagy írásban, vagy mutathat neki szívességet, és nem

maradhat egy fedél alatt vele, és nem olvashat semmit tőle, vagy általa írtat.

A hitközség tanácsának vezetői ezennel közhírré teszik: anathéma1 alá vetjük, utáljuk, elátkozzuk és kirekesztjük Baruch de Espinozát az egész közösség szent hozzájárulásával. Legyen átkozott lefektében, legyen átkozott fölkeltében; átkozott elmentében és átkozott megjöttében. Soha meg ne bocsásson neki és rá ne tekintsen az Úr: lángoljon

ellene mától fogva az Úrnak haragja és boszszúsága, nehezedjék reá minden átok, amely a Törvény könyvében meg van írva, s töröltessék el az ő neve az ég alatt. Ezennel figyelmeztetünk mindenkit, hogy senki élő szóval ne beszélgessen vele, se írásban ne érintkezzék; hogy senki ne tegyen neki semmi szolgálatot, ne lakozzék vele egy födél alatt, ne lépjen hozzá egy rőfnél közelebb és ne olvasson el semmi írást, amelyet ő diktált, avagy saját kezével írt.

Néma csend, a közösség hallgat. Senki sem fél attól, hogy ma Spinoza, de holnap már ő maga az átok tárgya. Hiszen mindenki, az egész közösség értetlenül áll a történtek előtt. Senki sem érti, hogyan lehet az újra megtalált utat elhagyni. A közösség valóban teljes egyetértéssel hozta meg döntését. Tudják, hogy még nincs itt a vége. Várják a folytatást.

…kiközösítjük, gyűlöljük, megátkozzuk és kivetjük magunkból személyére idézve mindazon átkokat, melyek a Törvény könyvében írva vannak. Legyen átkozott éjjel és nappal. Soha ne bocsásson meg neki és ne ismerje el őt az Úr… Törölje ki nevét az ég alól… Választassék el Izrael népétől…

Átkozott legyen a nap minden órájában, átkozott az élet minden percében. Átkozott legyen, ha nyugalomra tér és átkozott legyen, ha felkel dolgozni. Átkozott legyen, ha távozik, és átkozott, amikor visszatér. Zebaoth haragja és felháborodása lángoljon ellenébe és Zebaoth, az Úr oltsa ki nevét az egek alatt, mindörökre.

A gyülekezet bírósága, szám szerint huszonegyen félkörben ültek a fal mellett.

Huszonkettedikként középen a főrabbi.

A félkör két szélén egy-egy írástudó, aki lejegyezte mindazt, ami elhangzik, hogy megörökítsék az utókor számára. Előttük három tömött sorban, hosszú padokon ültek

a közösség felnőtt férfijai. A sorok mögött néhányan, akik nem tagjai a Talmud Torah

Zsinagóga gyülekezetének.

Miközben a főrabbi felolvasta a kiátkozás hosszú szövegét, behallatszott az ilyenkor használt kürt mély, panaszos, elnyújtott hangja. Milyen furcsa is azt mondani: az ilyenkor használt kürt, mintha gyakorlata volna annak, hogy Amszterdam zsidó közössége kiközösít.

És hogy még megrendítőbb legyen az istentelen Baruch kiátkozása, a zsinagóga lámpásait egyenként eloltották, míg végül az utolsó is kihunyt, jelképezve ezzel a kiközösített szellemi hagyatékának, spirituális életének megsemmisülését. A gyülekezetre teljes sötétség borult. Elképzelhető a zsinagógában összejött zsidók megrendülése és iszonyata.

Senki nem ruházhatja át másra azt a természeti jogát, illetve képességét, hogy szabadon gondolkozzon, és tetszőleges dologról ítélkezzen, és senki nem is kényszeríthető erre. Ezért erőszakosnak mondjuk azt az uralmat, amely a lelkekre is kiterjed. Ez Baruch Spinoza válasza az ellene felhozott vádakra. És még hozzáteszi: Amit nem lehet megtiltani, azt szükségképpen meg kell engedni, még ha gyakran kár származik is belőle. Meg kell tehát hagyni az ítéletalkotás szabadságát! Hiszen ez utóbbi erény, ráadásul olyan erény, amelyet nem is lehetne kiirtani az emberekből. Nem is szólva arról, hogy erre a szabadságra különösen nagy szükség van a tudományok és a művészetek fejlődéséhez, hiszen ezeket csak olyan emberek művelhetik sikerrel, akik szabadon és korlátozás nélkül alkotnak véleményt.

Amszterdamban mindenki a messiást várta. Már egy idő óta. Egész Európa a messiás várásának lázában égett. A német-

alföldi zsidók közössége különösen elöl járt ebben. Azt várták, hogy a messiás visszavezeti őket az ígéret földjére. De előtte tesznek egy, lehetőleg minél hosszabb kitérőt,

a spanyol és a portugál óhaza felé. Hitték, hogy elkerülhetetlen visszafelé is ugyanaz az út, amelyen idáig jöttek.