2019. 2. szám » Nurit Eldar – dr. Tóth Sándor (Izrael): KOMOLY OTTÓ

Nurit Eldar – dr. Tóth Sándor (Izrael): KOMOLY OTTÓ

Mottó:

 „Amikor egy nap eltelik, már nincsen. Mi marad belőle? Csak egy történet és semmi más.” 

Isaac Bashevis Singer

Gyakran szeretném magam nagy emberek helyébe képzelni, és szeretném tudni: miben különbözött az ő gondolatviláguk az enyémtől. Tudtak-e jobban szeretni, erősebben gyűlölni? Különösen ez utóbbi érzést szeretném megismerni, mert én gyűlölni nem tudok. Talán igazán szeretni sem!

Későn…!

  1. Fából volt a kardom, kőpálcán nyargaltam,

S képzelt ellenséget üztem lankadatlan.

Nem volt okom arra, hogy bárkitől féljek;

Éltem ifjúságom boldog jelenének.

2. Hittem önmagamban. Szinte öntudatlan

Élt bennem a sejtés, hogy nagyra hivattam.

Egészséges voltam, nem kinzott betegség.

Fölöttem felhőtlen ragyogott a kék ég.

3. Az élet sok gondját fátyollal takarta

Szerető szívtöknek gyengéd akarata.”

Komoly Ottó

Ki is volt Komoly Ottó? 

Budapesten született 1892-ben Kohn Ottó (Nátán Zeév Kohen) néven. Apja, Kohn Dávid volt Theodor Herzl egyik első magyarországi követője és támogatója. Az asszimiláció küszöbéről fordult vissza, hogy a cionista alapeszméket megvalósítsa, visszatérjen a zsidó hagyományokhoz és erkölcsi alapeszmékhez. Mind a hat gyermeke tevékeny tagja volt a különböző cionista ifjúsági mozgalmaknak. „Elsőszülött fia, Ottó tette leginkább magáévá a cionizmus eszméjét.”

Komoly Ottó 16 éves korában lefordította Herzl „Altneuland” című művét magyar nyelvre – „Ösújország”  cimmel.

Az első világháborúban a császári és királyi hadseregben szolgált, a háború végén főhadnagyként, kitüntetésekkel szerelt le. 1935-ben századosi rangot kapott. Emiatt nem vitték el később munkaszolgálatra, valamint a megkülönböztető sárga csillagot sem kellett viselnie.

1919-ben A zsidó nép jövője címmel füzet alakú kiadványt jelentetett meg, amelyben kifejezésre juttatta cionista gondolatait. Nézetei szerint a zsidóság (vallással rendelkező) nép, következésképpen létének folytonossága erősen kötött az Erec Jiszraelben épülő nemzeti otthonához. 

Mindeközben ő, személy szerint a budapesti műszaki egyetemen szerkezet-építő mérnök diplomát szerzett, majd építészként dolgozott. Ezzel szavatolta családja megélhetését. 1933-ban könyve is megjelent „Hogyan készül az én házam?” címmel.

1920-ban megházasodott egy horvát-zsidó családból származó lánnyal, Lilivel. Lea nevű gyermekük születése után Észak-Jugoszláviában telepedtek le egy csöndes kis faluban, ahol jólétben és boldogságban éltek. 1924 nyarán a család visszaköltözött Budapestre.  

Építészmérnöki munkája mellett Komoly Ottó folytatta irodalmi tevékenységét is. Ebbe enged bepillantást egy rövid írása, az 1925-ös keltezésű „Alkotás”. Ez egyfajta írói önvallomás, miszerint az élet értelmét az alkotás adja, az ebben érzett sikertelenség pedig olyan mértékű belső vívódáshoz vezet, amely a végső kétségbeesésig fokozódik. Ebben a felfokozott lelkiállapotban, ezen a ponton jelenik meg négyéves kislányának alakja: 

Elöntötte a keserű, de édes megvilágosodás. Hiszen ez a kislány az övé, az ő egyetlen sikeres alkotása, hús a húsából, akit gyengeségből itt akart hagyni, a férjében annyira megbízó anyjával együtt. Ezt az annyira drága kislányt, aki százszorosan kárpótolhatja őt csalódásaiért és az életével szemben támasztott hiábavaló elvárásaiért.”

1940-ben a Magyarországi Cionista Szövetség Komoly Ottót választotta elnökévé. 1943-tól a Budapesti Zsidó Segély- és Mentőbizottság elnöke, majd 1944-től a Nemzetközi Vöröskereszt Budapesten alapított „A” Osztályának (életmentési osztály) igazgatója is lett. 

Vezetői munkáiért semmiféle fizetséget nem fogadott el, ezek mellett mindvégig dolgozott építészmérnökként. Természetesen a zsidótörvények következtében keresztény vállalkozók titkolt megbízottjaként is működött.

A háború alatt különösen sok megrendelést kapott zsidó háztulajdonosoktól földalatti bunkerek tervezésére. Ezek a munkák két okból is lelkiismeretbeli problémát okoztak számára. Egyrészt azért, mert sokallta a hatóságok által kiadott rendeletben megállapított munkadíjat, így különböző okokra hivatkozva mindig adott kedvezményt. Másrészt azért, mert ebben az időszakban teljesen lekötötte őt cionista tevékenysége, tehát sok megrendelést vissza kellett utasítania, mert nem volt elég ideje. Csak annyi munkát vállalt, amiből szerényen el tudta tartani a családját, a fennmaradó idejét pedig teljes egészében a cionista mozgalomnak és a mentőakcióknak szentelte.

A Mentőbizottság akkor kezdte meg a tevékenységét, amikor Csehszlovákiából menekültek jöttek, továbbá amikor a magyar hatóságok deportálták a magyar állampolgársággal nem rendelkező zsidókat Kamenyec-Podolszkijba” 

A magyar kormány megtiltotta a menekülteknek való segítségnyújtást. Kényszermunkát, sőt halálbüntetést helyezett kilátásba a tilalom megszegőinek.  

A zsidó vezetés többsége félt a menekülteknek való segítségnyújtástól, ezért ellenezte a mentőakciókat. Ezzel is magyarázható, hogy a Segély- és Mentőbizottság látszólag a Cionista Szövetségtől függetlenül alakult meg. Komoly Ottó, mint e szervezet elnöke nem volt könnyű helyzetben: egyrészt küzdött a magyarországi zsidóság közönyével, másrészt hadakozott a jó szándékú emberek abbéli félelmeivel, hogy ha segítenek a menekülteknek, őket kényszermunkára ítélik. Harmadrészt harcolt saját lelkiismeretével is, mert alapvetően ellenzett minden illegális munkát.

Ezt tanúsítja egyik akkori munkatársa is, dr. Ben Zijon Kauders, az OMZSA (Országos Magyar Zsidó Segítő Akció) jogi osztályának vezetője. Visszaemlékezésében ezt írja:

Egy nap (1943-ban) megkeresett Komoly és azt mondta: „száz gyerek érkezik Zágrábból Erec Jiszraelbe tartva. Nincs bevándorlási engedélyük, a hatóságok nem fogják engedélyezni magyarországi belépésüket. Bár az engedélyek még nem érkeztek meg, a gyerekeknek át kell lépniük a magyar határt. A határőrökkel közölnünk kell, hogy az engedélyek nálunk vannak. Nincs más választás. Komoly jellemétől semmi sem állt olyan távol, mint a hazugság. Óriási belső küzdelem zajlott a lelkében, de a gyermekek érdeke döntötte el ezt a harcot.”

1944 nyarán (50 éves korában) Komoly Ottó füzet alakú kiadványt jelentetett meg és terjesztett Magyarország-szerte „Cionista életszemlélet” címmel. Ebben az írásában különböző témák mentén fejtette ki és foglalta össze a cionista gondolkodásmódot.

A cionizmus – miként Herzl mondotta – a zsidósághoz való visszatérést jelenti – még a Zsidóországba való visszatérés előtt. Vagyis jelenti a visszatérést a zsidó múlthoz, a zsidó hagyományokhoz, a héber nyelvhez és végül, de nem utolsó sorban azokhoz a zsidó erkölcsi alapeszmékhez és isteni gondolatokhoz, amelyeket a próféták hirdettek. Ezek azóta, lényegükben a művelt világ közkincsévé váltak anélkül, hogy általánosságban követőkre találtak volna. Mondhatjuk: a megtéréssel sokkal nagyobb szolgálatot teszünk az emberiség és az igazi emberiesség ügyének, mint azzal, ha az úgynevezett missziós gondolatnak válunk hirdetőivé.”

Komoly Ottó segítette Kasztner Dezső mentési akcióját is. A Kasztner-vonat 1944 július 1-jén indult Budapestről Svájcba, 1684 zsidó utasát menekítve meg a biztos halálból.

A listák összeállításán nagyon sok ember dolgozott, emlékszem, hogy otthonunk nap nap után tele volt emberrel. Különféle leveleket kaptunk, amelyekben az emberek próbálták bebizonyítani, hogy jó cionisták voltak, így megérdemlik, hogy felvegyék őket a listára. Aztán egy nap apám azt mondta, hogy ő nem képes tovább dönteni életről és halálról. A lányát (Leát, aki ezt a tanúvallomást teszi), feltette a mentővonatra. Ő nem utazott el, mert azt mondta, hogy maradnia kell és folytatnia tovább a munkáját. Anyám nem volt képes elhagyni őt.”

Nem tudnék felemelt fejjel Erec Jiszrael földjére lépni – mondta anyámnak. Erkölcsileg halottnak érezném magam, ha most elhagynám az állásomat.” 

1944. szeptemberében a Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi képviselője, Friedrich Born kinevezte Komoly Ottót az „A” osztály igazgatójának, amely a „Nemzetközi Vöröskereszt gyermekosztálya” néven volt ismert. Komoly ebben a minőségében 52 gyerekház alapítását kezdeményezte, amivel mintegy 6000 gyermeket és a rájuk felügyelő 600 alkalmazottat mentett meg. Komoly Ottó munkáját fiatal és felnőtt cionista aktivisták, a földalatti mozgalom és a Mentőbizottság emberei segítették. A szervezet központját Budapesten a Mérleg utcában alakították ki. Minden aktivista igazolványt kapott, amivel viszonylag szabadon mozoghatott Budapesten. A gyerekeket utcákról és elhagyatott házakból szedték össze. Másokat a családjaik hoztak a gyerekotthonba. Komoly az új gyerekházak címét és névsorát hetente adta át Bornnak, aki védleveleket állított ki. A gyerekházakban olyan oktatási programot vezettek be, amelynek célja – amellett, hogy érzelmi segítséget és reményt adjanak – az volt, hogy felkeltsék a gyerekekben az érdeklődést Erec Jiszrael iránt. Az alaptantárgyak és a héber nyelv tanulása mellett táncoltak és énekeltek is a gyermekek. A nyilasok többnyire tiszteletben tartották a védettséget élvező házakat, de a naplóból kiderül, hogy történtek támadások ellenük: „éjszaka az Orsó utcai gyermekotthonban és a Thököly út 83. alatti aggok házában garázdálkodtak nyilasok.” 

Svájcban tartózkodó lányának leveleket írt és csomagokat küldött. Sally Mayernek, a Joint svájci képviselőjének írt levelében köszönetet mondott a magyarországi zsidóságnak nyújtott fáradhatatlan, „emberfeletti” segítségéért. Lányára is vigyázott: „Nagyon kérem Önt – írta –, hogy lányomról a jövőben sem feledkezzen meg. Hiszem, hogy ő méltó rá.” Levele tulajdonképpen búcsúlevél, melyben közli, hogy „közeledik a magyar zsidóság vége. Egy kis töredéket kivéve, nincs remény arra, hogy megmeneküljön.”

1944 decemberében, alig két héttel a szovjetek bejövetele és Budapest felszabadítása előtt, Komoly Ottót három nyilas rövid meghallgatásra vitte, ahonnan soha nem tért vissza. Az a feltételezés, hogy a Dunába lőtték. Felesége néhány évvel később kivándorolt Izraelbe.

Komoly Ottó, a világháború vészterhes éveiben munkája és embert próbáló napi tevékenységei mellett is szerette és folyamatosan művelte az irodalmat. Verseket, történeteket, tanulmányokat írt, levelezést folytatott feleségével és lányával, valamint közel 11 éven keresztül naplót vezetett.  Naplói felbecsülhetetlen értékűek és túlmutatnak a szigorú értelemben vett kutatáson, hiszen a sorok mögött megelevenedik a személyiség, aki író, költő, filozófus, államférfi, szerető férj és családapa egy személyben.

Álljon itt erről leánya, Fürst-Komoly Lea visszaemlékezése:

Komoly Ottó folyamatosan foglalkozott írással. Húszas éveiben filozófiai jellegű verseket is írt fiatal házastársának, néha németül is. Szeretett húgának és a kislányának is írt. Sok prózai írás listája és részlete is fennmaradt. Szépirodalommal is próbálkozott. Novellákat írt, valamint egy egyfejezetes regényt. Irodalmi fordításokat is készített.  Írásai közül számunkra nagy jelentőségűek a naplók. Élete minden időszakából vannak jegyzetei, az első világháborútól az 1944-es legfontosabb tárgyalásokig. Sokat tűnődtem azon, hogy mi lehet a mozgatóerő, mi kényszeríti az embert, és mi vitte rá az apámat, hogy naplót vezessen? “Csak a lelkemben tudtam, hogy nagyságra szánt a sors” Vajon ez a mozgatórúgó? Vagy talán a napló írója meg akarja fogni a menekülő időt, hogy ne múljon el nyomtalanul? Vagy talán a napló célja az önkritika?

Miután ismertem apám önfegyelmét, önképzését és tudom, hogy magával szemben a legmagasabb elvárásokat támasztotta, azon a véleményen vagyok, hogy a naplók írásának fő célja éppen az önkritika volt. Naplóit a holokauszt-történészek a „bizonyságtétel forrásaként” használják. Családunkban az ő naplóinak óriási értékük van, mert ezek az írásai teszik lehetővé számunkra, hogy apám alakja, akit a sors idő előtt rabolt el tőlünk, a legélőbb módon megelevenedjék.”

Komoly Ottó emlékét megörökítette és őrzi az utókor. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár bejáratánál emléktábla áll a nevével. Jeruzsálemben, a Herzl-hegyen, ligetet ültettek – idézve őt – sír helyett. Haifán és Netánján utcát neveztek el róla. Nevét őrzi az 1953-ban alapított Jád Nátán mosáv (mezőgazdasági település). 1947-ben Magyarországon Magyar Szabadság érdemrenddel tüntették ki.

2013-ban Izraelben „Zsidót mentő zsidó” kitüntetést kapott és bejegyezték a Keren Kajemet LeJiszrael (Zsidó Nemzeti Alap) Aranykönyvébe. 

Béla Vágó, a haifai egyetem történész professzor emeritusa tette fel a kérdést, hogy miért nem vált ismertté Komoly Ottó neve? Magyarázata szerint ennek több oka is lehetséges. Egyrészt a Komoly Ottó vezette mentőtevékenységek – magyar vonalon – természetükből adódóan titkosak voltak. Ráadásul vezetőjük nem maradt életben. Másrészt a 10 éven keresztül húzódó viharos Kasztner-per elvonta a figyelmet Komoly Ottó tevékenységéről. Harmadrészt Magyarországon, a háborút követő drámai politikai változások, megakadályozták a mentőtevékenységek kutatását. Komoly Ottó szerepe pedig ezeken a kutatásokon belül válhatott volna ismertté.

Visszautalva a cikk elején idézett gondolatához, Komoly Ottónak nem kellett „nagy emberek helyébe képzelnie” magát, mert ő maga vált a nagy emberré! Így volt ez, még ha sokak számára rejtve, ismeretlenül is maradt. Lánya, Fürst-Komoly Lea szerint a külső körülmények kibontakozásához sokkal meghatározóbb volt maga a személyiség, a belső értéke! Emberi nagysága szépen kirajzolódik abból a megjegyzéséből, amelyet lánya visszaemlékezése szerint egyszer a Cionista Szövetség elnökeként tett. E cikk végén idézem emlékeztetésül a máig érvényes tanulságot:

 „Mennyire sajnálatos, hogy a magas intellektus csak igen ritkán párosul ugyanolyan szintű erkölcsiséggel.” 

Komoly Ottó a tökéletességre törekedett mindkét területen, tudva, hogy ez olyan ideál, amit meg lehet ugyan közelíteni, de sohasem lehet elérni.

Alsó kopf:

A héber nyelvű anyag kiindulópontja Nurit Eldar PowerPoint prezentációja. Ennek tanulmányozása során vettem fel a kapcsolatot Komoly Ottó Izraelben élő unokájával, Oded Fürsttel. Ő bocsátotta rendelkezésemre édesanyja (Komoly Ottó lánya) 1981-ben tartott előadásának, valamint 1995-ben a Yad Vashemben tett tanúvallomásának anyagát, továbbá néhány oldalt Komoly Ottó naplóiból. Elmondása szerint a magyar nyelvű művek nagyrészt elvesztek, a család tulajdonában lévő írások pedig további kutatást és rendszerezést igényelnek. Jelen cikk egy olyan összeállítás Komoly Ottó életéről és tevékenységéről, mely elsősorban visszaemlékezésekre és önreflexiókra épül. Ahol fellelhető volt, az eredeti magyar szövegeket idéztem, egyéb helyeken héberből fordítottam. Fürst-Komoly Lea előadásából és tanúvallomásából, valamint a többi héber nyelvű tanulmányból is saját fordításomban idéztem.

dr. Tóth Sándor