2019. 2. szám » Peer Gideon: Magyar sakkolimpikon az ígéret földjén

Peer Gideon: Magyar sakkolimpikon az ígéret földjén

Az alábbi portrét sokféleképpen lehetne kezdeni. Például: „Gara Ticia, a magyar női sakkválogatott tagja, többszörös magyar bajnok, nemzetközi nagymester és olimpikon magánlátogatásra Izraelbe érkezett. Ittléte során…”

De nem erről van szó. A titulusok ugyan egytől-egyig igazak, csak Ticiából hiányzik minden hivatalosság: ő nem látogat, hanem jön, saját számlájára, mert nagyon szeretett volna kis időt eltölteni az országban. Látni, belevetni magát a mindennapi életbe, minél több embert és helyet megismerni.

A fiatal sakkozónő nem először jár nálunk. 12 éves volt, amikor szüleivel együtt eljöttek ország- és rokonlátogatásra. Azóta sok év eltelt, kislány volt, az emlékek elmosódtak. Még a netanyai tengerpart, ahol pedig sok időt töltöttek, sem emlékeztette semmire. Minden megváltozott, még szerencse, hogy a tenger megmaradt a réginek…

Nehéz Ticiát látni, és hozzáképzelni a sakktáblát, a sakkfigurákat, az izgalmakat, a versenyek feszültséggel teli légkörét, az időmérőórát, az órákig tartó ülést, a vérre menő küzdelmet, a mindenáron győzni akarást. Pedig erről van szó. Nem hiába fordulnak elő olyan fogalmak a sakkban, hogy áldozat, ellencsel, fenyegetés, mérgezett gyalog, nehéztiszt, stratégia, szárnytámadás, torlasz, tűzvonal, üteg, vezérszárny, végjáték. Olyan ez, mint egy harc, háború, amelyet sakktáblán, sakkfigurákkal vívnak.

Ehelyett az ember egy szép, szőke, kékszemű fiatal nőt lát maga előtt, aki állandóan mosolyog, mindenkivel szóba áll, pillanatok alatt barátkozik, és fontosnak is tartja ezeket a barátságokat.

Nem szoktam sakkbajnokok társaságában forgolódni, olyan távol állok a királyok játékától, mint Makó Jeruzsálemtől, mégis, valahogy utjaink összefutottak.

Mindketten a Popper-hívők táborába tartoztunk, azaz akiket Popper Péter lenyűgözött szellemiségével, hatalmas tudásával, emberségével és barátságával. Ticia is kapcsolatban állt a polihisztorral, sok esetben, az élet különböző buktatóin – ki hinné, hogy az ilyen szép, fiatal és okos lánynak is vannak nehéz pillanatai? – átsegítette őt tanácsaival. Ticia is azok egyike, mint jómagam, akik az élet kihívásaival szemben már azzal is felvértezve érezték magukat, hogy a háttérben ott állt Popper Péter, az Izraelben is tanított (az egyetemen), és emberségével, segíteni akarásával, empátiájával őt is támogatta, lendítette előre.

Néhány évvel ezelőtt írt nekem Popper Péter, és figyelmembe ajánlotta az ifjú hölgyet, aki Izraelbe készül, és csak arra kért, szükség esetén fordulhasson hozzám. Mint írta, erre valószínűleg nem kerül sor, mert a hölgy önellátó, beutazta egyedül a fél-, vagy a kétharmad világot, nyelveket beszél, de mégis.

Az akkori látogatásból nem lett semmi, Péter is meghalt azóta. Mégis, egy decembervégi reggelen megszólalt a telefon. Gara Tícia volt a vonal másik felén, a Popper ajánlással. A Dizengoff 230. alatt lévő Michal kávézóban találkoztunk.

Komoly, kiegyensúlyozott, kicsit nehézkes embert vártam. A sakkal kapcsolatos „tudásom” a sztereotípiáig terjedt. Erre berobbant egy fiatal lány, arcán széles mosollyal, nevető szemekkel. Ki tud ilyenkor sakkról beszélgetni. Azért megpróbáltam.

Kiderült, hogy már hatéves kora óta játszik. Sorsa kicsit hasonlít a Polgár-lányokéra. Sőt, útjaik keresztezték is egymást. Polgár Lászlónak, a világhíres Polgár-lányok apjának a papája szívbeteg volt. Őt kezelte Tícia apja, Gara Imre professzor úr. A két papa az orvosi vizsgálat után elbeszélgetett egymással. Polgáréknál a három lány akkor már sakkozott, a doktor úr két lánya még nem. De a szellem már kikandikált az apró copfok alól. Az iskola előtt tudtak írni és olvasni, aztán egy óvodai logikai vizsgán ennél sokkal többet is sejteni lehetett. Mindkét Gara lány sakkot kezdett tanulni, és – rövidre fogva a szót – ma mindketten, Ticia és Anita is nemzetközi sakknagymester, a magyar női válogatott tagjai. Fontos tanulság: az orvosnak is tudnia kell megválogatnia a betegét. A két család azóta is jóban van, összejárnak. A Polgár lányok szétszóródtak a világban, egyikőjük, Zsófia Izraelben él, férje, gyerekei vannak. A két Gara lány Magyarország hírnevét öregbíti szerte a nagyvilágban.

Kérdezném sakkról, de nem akarok tudálékosnak látszani: a suszter maradjon a kaptafánál. Azért kiderül, hogy Ticia játékfelfogása nem skatulyázható be. Az, hogy támadó, vagy védekező taktikával játszik, függ az ellenféltől (is). Akire készülni kell, mert nem lehet csak úgy ukmukfukk leülni valakivel sakkozni, legalábbis nem ezekben a szférákban. Van irodalom, adatbázis, ahol utána lehet nézni az ellenfél játékszokásainak, erős oldalának és gyengéinek. Ezzel csak az a baj, hogy a szemben ülő is rendelkezik ezekkel a felkészülési lehetőségekkel. Az eredmény a tudáson kívül függ a pillanatnyi formától, a koncentrálási képességtől, a stílustól és sok minden mástól is…

Nem könnyű. Ez egy olyan sport, amelyet sokan szeretnek, de kevesen művelnek felsőfokon. Ticia egyike ezeknek.

A legutóbbi időkben játszott Indiában, Mexikóban, Törökországban, Spanyolországban, Oroszországban, Kazahsztánban, hol nem?

És most Izrael!

Itt nem nyitotta ki a sakktáblát, csak a szemét és a szívét nyitotta meg. Látni jött, megismerni, ismerkedni, élményeket gyűjteni. Nyelvi problémái nem voltak. Tud angolul és spanyolul, majdnem mindenkivel szót ért. És nem csak a nyelvtudása miatt. Minden lépésében, cselekedetében: ízig-vérig mai lány. Ebbe még az is belefér (láss csodát!), hogy esténként, az élményekkel telített napok után tanítója, Popper Péter írásait olvassa, és egy másik nagy szerelme, a magyar író, Márai Sándor műveit falja.

Egy hétre jött. Neki annyi elég, hogy átlássa a dolgokat, megismerje ősei földjét, maradandó ismereteket szerezzen. Járt Netanyán, Haifán, Rosh Hanikrán, Nahariyán, Zichron Yakovban, Jeruzsálemben, Beer Shéván, a Holt-tengeren, Raananan, Herzlián, Gan-Yavnéban. És persze, Tel Avivban. A város, amelybe beleszeretett. Nem véletlen: a városnak is, Tíciának is huszonnégy órán át tart a nap.

Joggal kérdezhetné az olvasó: ennyi mindent egy hét alatt? Valóban, az egy hétből majdnem négy lett. Az elhatározás és a jegymódosítás egy pillanat műve volt. Maradt még, és maradt volna tovább is. Megszerette az országot. De egy verseny, egy kétnapos németországi viadal hazavárta a válogatott játékost. Aki fegyelmezett sportoló, és a játékban nem ismer tréfát…

Egyébként meg igen. Veretes humora van. Talán az ősök jogán is. Egyik anyaági felmenője Tabi László, a népszerű humorista, az egykori Ludas Matyi főszerkesztője, színházi szerző, e sorok írójának példaképe. A szálak összefutnak.

Mit hoz a jövő? Mi lesz a következő lépés? Ki tudja? Kiszámíthatatlan, mint a sakk. Mindazonáltal Jeruzsálemben, a Nyugati Fal évezredes köveinek rései között a sok héber fohász, kívánság között ott van egy magyarul írt cédula is.

*