Történetüket felőrölték a történelem malomkövei
A Molnárok Lapja 1933 májusában lelkes hangvételű cikkben számol be arról, hogy fennállása 50. évfordulóját ünnepli a tótkomlósi Pipis testvérek vállalkozása. Érdemes a rövid tudósítást teljes egészében felidézni: „Az immár fogalommá lett „tótkomlósi liszt“ előállítója, a Pipis Testvérek malma ma ünnepli a cég fennállásának 50 éves fordulóját. Ez alkalomból kifolyólag a tót- komlósi Komló-szálló termeiben emlékvacsora lesz, melyen az országosan ismert kitűnő malomnak és derék vezetőinek sok üzletbarátja és megbecsülje lesz jelen. Mi is a legőszintébb szívvel küldjük, ezen az úton, szerencsekívánatunkat. Sok-sok félszázadon át hirdesse még a Pipis-malom a magyar szorgalmat, tudást és szerezzen megbecsülést ennek a sok sebből vérző, de életképes iparágnak bent az országban és kint a nagyvilágban!”
Gyors felvirágzás
Olyan pillanatot rögzít ez a néhány sor, amely egyszerre volt fontos a magyar malomipar, Tótkomlós, de leginkább a fél évszázados vállalkozását ünneplő Pipis család számára. 1883-ban Pipis Pál alapította a céget, ahol igen szerény keretek között indult meg a munka: a tulajdonos volt a kezelő s mellette két alkalmazott, a fűtő és a molnár. A kitartó munka eredményeként, a fokozatosan építkező cég 50 esztendő alatt úgy felvirágzott, hogy később az orosházi Zeitler-malom megvételével már két üzemük ontotta a komlósi lisztet.
Az 1700-as évek közepén az Alföld e szegényes szegletébe érkező szlovák telepesek leszármazottaiként Pipisék a munkában, a jól termő földben és a szakértelemben bíztak, és rövid időn belül Békés megye egyik legvirágzóbb vállalkozását hozták létre. Leküzdve a kisebbségi lét okozta nehézségeket, a kemény szakmabeli konkurenciát, no és a hazánkban mindig jelenlévő irigységet, a Pipis testvérek 1933-ban ott álltak vállalkozásuk csúcspontján, és úgy tűnt, hogy felemelkedésük azt szimbolizálja, hogy Magyarország sokéves tévelygés után végre jó úton halad.
Amikor tehát Tótkomlós polgárságának legfontosabb épületében, a Komló Szállodában összegyűlt ünnepelni a szakma, a család és a település színe-java, úgy tűnt, hogy Magyarország, de különösen a vidék végre magára talál, a tehetséges emberek megadják a lökést a trianoni sokkot túlélő ország gazdaságának. A Komló Szálloda éttermében egy igazi sikertörténet szereplői gyűltek tehát össze 86 évvel ezelőtt, és látszólag minden okuk meg volt arra, hogy bizakodva nézzenek a jövőbe.
Pedig Adolf Hitler néhány héttel korábban jutott hatalomra Németországban, Magyarországon pedig az a Gömbös Gyula volt kormányon, akinek fajvédő múltja és fegyverkezési programja egyaránt okot adott a pesszimizmusra. A nagyvilág és a hazai politikai élet is forrongott, de a munkának volt még becsülete, a jó szakemberekért pedig versengtek a cégek még akkor is, ha netán szlovák vagy zsidó származásúak voltak. Fura kettős világban éltek az emberek, amikor a bizakodást olykor felváltotta az aggodalom, de olyan gyorsan cserélődtek a szerepek, hogy nem volt idő se önfeledten örülni, se mély depresszióba süllyedni.
Most azonban ott ültek a Pipis testvérek és a meghívottak az ünnepi asztalnál, és egy vacsora erejéig talán mindenki hitt abban, hogy a történelem libikókája ezúttal felfelé lendül. Az addig kissé lebecsült vidéki Magyarország talán megoldja hazánk minden problémáját, hiszen a Pipisékhez hasonló vállalkozók biztosították a munkakultúrát, a föld becsületét, a felhalmozott tőke pedig olyan konjunktúrát indít el, mely felemelkedést hoz a nincstelenek számára is.
A Pipis családnak akkor már két igazán jól termelő malma volt, egy a szülőfaluban, a másik pedig a szomszédos városban, Orosházán. Évi 420 vagonos teljesítőképességével az ebben az iparágban országosan fejlettebbnek mondható Békés megye malmai között az ötödik helyet foglalta el, és a nagy békéscsabai és orosházi malomüzemek méltó versenytársai voltak. Nemzetközi díjakat nyertek a kiváló minőségű lisztjükkel, ezzel is öregbítve Tótkomlós hírnevét. Mint közösségükért felelősséget vállaló polgárok jótékonykodtak, hiszen éppen egy hónappal a félévszázados ünnepség előtt adott hírt arról az Orosházi Friss Hírek, hogy „A tótkomlósi Pipis-malom tulajdonosai a tótkomlósi ínségesek részére húsvéti segélyül 10 tonna lisztet adományoztak, amit a község elöljárósága — minden munkaellenszolgáltatás nélkül — az ínségesek között szétosztott.”
Áram a faluban
A Pipis Testvérek ugyanakkor szülőfalujukba elvitték az elektromos áramot, ami nyilván fontos volt a vállalkozás számára is, de egy ilyen 12-13 ezer fős közösség a 20-as évek derekán nem is álmodhatott volna arról, hogy a kor csúcstechnológiája egy ilyen szerencsés körülménynek köszönhetően egyszer csak megjelenik az országnak eme elhagyatott kis szegletében.
Az itteni szlovák telepesek ősei a 18. század közepén még sárkunyhókban laktak, a szúnyogok és a bögölylegyek kíméletlenül csípték őket és jószágaikat, alig voltak szerszámaik, melyekkel megművelhették a török hódoltság alatt elhanyagolt földeket. Most pedig, e nehéz sorsú, kérges tenyerű tótok leszármazottaiként elfordítottak egy kapcsolót, és minden fényárban úszott a településen. És ez nem minden, hiszen a Pipis malmok újsághirdetésben hívták fel a figyelmet arra, hogy elkezdődött e jégkészítés az üzemükben. Tisztelték is mindezekért a Pipis-testvéreket, akik egy pillanatra se feledték el szorgalmas, lutheránus őseiket.
Azonban elmúlt ez az ihletett pillanat mind a magyar történelemből, mint a Pipis Testvérek históriájából. Három évvel később arról ad hírt a Magyar Közgazdaság című lap, hogy „Orosháza kereskedői és ipari társadalmát hetek óta foglalkoztatja az az adóaffér, amely az Orosházán és Tótkomlóson közismert Pipis Testvérek malomtulajdonosok üzemében játszódott le. Az adóaffér nem is annyira összegénél fogva keltett nagy feltűnést, mint inkább azért, mert ez ügy hátterében olyan meglepő események játszódtak le, amelyek eddig nem igen fordultak elő az adóügyek történetében.” Mielőtt közgazdasági fejtegetésekbe mennénk, röviden csak annyit érdemes megjegyezni, hogy adócsalással vádolták meg a céget. És, ha ez nem lett volna elég nagy baj, egy évre rá tűz pusztított a cég orosházi malmában.
Valahogy sikerült még kikecmeregnie a vállalkozásnak ebből a szorult helyzetből, de aztán jött a háború, elvitték a munkásokat katonának, a zsidó alkalmazottakat pedig – köztük a főkönyvelő Benedek Hugót és családját – deportálták. A háború sötét árnya mindenre rávetült, így a családi vállalkozások is nagyon megszenvedték a hatéves világégést. A munkások javarésze mégis visszatért, és a Benedek-család is szerencsésen átvészelte a bergen-belseni koncentrációs tábor borzalmait. De a megpróbáltatásoknak ekkor még korántsem volt vége.
A Makói Népújság 1947 májusi tudósítása arról számol be, hogy „Súlyos börtön- és pénzbüntetést kaptak a tótkomlósi Pipis malom feketéző üzemvezetői… A leleplezett árdrágítás azzal élt véget, hogy a bíróság Benedek Hugó igazgatót 3 évi börtönbüntetésre és 5000 forint anyagi kártérítésre, Pipis Gyulát 1 évi és 2 hónapi börtönre. 1OOOO forint anyagi kártérítésre, Pipis Sándort pedig másfél évi börtönre és 5000 forint anyagi kártérítésre ítélte, továbbá mindhármukat 3 évre kitiltotta Tótkomlósról. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett.”
A négyből két Pipis testvér, és a haláltáborból éppen csak hazatért főkönyvelő tehát a „népi demokrácia” születésekor börtönbe vonult, de a cég teljes megsemmisítése még nem következett be. Nem sokkal a vezetők elítélése előtt világ túloldalán azonban megjelent egy olyan cikk, amely előrevetítette a totális katasztrófát. A Kanadai Magyar Munkás című lap ugyanis Szlovákkomlós proletárjaitól kapott olvasói levelet, melyben többek között beszámolnak arról, hogy a helyi tótok a piacon arról vitatkoznak, hogy érdemes-e kitelepülniük Csehszlovákiába, vagy maradjanak otthon, és ott építsék a szocializmust.
Pipisék jövőjére nézve azonban a következő szakasz volt igazán vészjósló: „A pénzinfláció megszűnt. De most sajnos nagyon kevés a forint… Most azon dolgozunk, hogy a malmokat községesitsék, vagy a nagyokat államosítsák… Nálunk a Pipis malom tulajdonosai dúsgazdag emberek, párezer hold földet szereztek; Orosházán még egy malmot vettek. De ez így van az egész ország területén. A pártunk nagy munkát végez el. A szénbányákat már államosítottuk. A jó pénzt megteremtettük. Most a malmokon a sor.”
És rövidesen el is veszik a malmokat, de a termőföldeket is a békéssámsoni, kaszaperi, nagyéri és makói határban egyaránt. Van még jó, zsíros föld, benne kiváló minőségű búza, és forognak még a malomkerekek is, melyek közül továbbra is kipergett a finom, fehér por, melynek csodájára jártak egész világon. De mindez már a népé, a párté, az államé, és véletlenül sem a kapitalista Pipiseké. Ki emlékszik már Pipisék jótékonykodására, a villany bevezetésére, vagy a jégre, amit ők gyártottak?
Valami nagyon másként alakult, mint ahogy azt remélte az ünneplő társaság azon az 1933. május 20-i jubileumi emlékvacsorán. Majdnem minden elveszett azokból a szép reményekből Pipisék, Tótkomlós és az ország számára, de a daliás idők tanúja, a Komló Szálloda épülete még ma is áll a város központjában.
Igaz, most üres, és nagyon ráférne a felújítás, de ezek a falak látták Bródy Sándort mulatni, a községi elöljárókat, amint szivaroztak és kártyáztak az asztaloknál, és persze látták Pipiséket, ahogy a múltjukat ünnepelték, és közös jövőnkre emelték a poharukat.
*